Úgy tűnik, Izrael egyfajta örvénybe került, amely egyre csak húzza a mélységek felé, és messze még, nem látszik, mikor lesz ennek vége.

Azt gondolnánk, hogy lejjebb már nem lehet az október 7-i terrortámadás után. A gázai harcok állása azonban arra enged következtetni, hogy még mindig van lejjebb. Már nem téveszt meg minket a hadsereg sikerpropagandája, egyre többen ismerik fel, hogy ezt a háborút mi már valójában elvesztettük.

Gázai front: zsákutcába vezető harcok

A déli fronton, a Gázai-övezetben zsákutcába kerültünk. Valódi eredmények nélkül hatolunk egyre mélyebben a gázai „mocsárba”, és ahogy a nálunk sokszorta nagyobb Amerika nem tudott nyerni Vietnámban a helyi lakosság támogatta gerilla harcmodorral szemben, Izraelnek sincs esélye egy valódi győzelemre.

Valamiféle győzelmi képet a túszok kiszabadítása jelenthetne

– vagy legalább csökkenthetné vesztésünket és elkeseredésünket –, de katonai úton való kiszabadításuk eddig sikertelen volt, és most már reménytelen. Hol vannak a tárgyalások a fogolycserék ügyében?

Politikai taktikák és a választások elodázása

Netanjahunak a minél hosszabb háború az érdeke, mert úgy gondolja, erre hivatkozva elodázhatja a választásokat, és megmentheti hatalmát. Mert ha választások lennének, a jelenlegi állás alapján súlyos vereséget szenvedne. Az ellene benyújtott vádiratok tárgyalásást is elhúzza a háborús helyzet.

Ezért

már nemcsak több hónapos, hanem akár több éves értelmetlen gázai „mocsárharcról” hadoválnak.

A túszügy mindenképpen megalázással, kudarccal végződik. Vagy megölik őket, vagy szabadlábra kerül értük cserébe minden palesztin terrorista.

Ha az előbbit választják, a túszok cserbenhagyásának hatalmas ára lesz: gyökeresen átalakul az Izrael eddigi fennmaradását biztosító ethosz, hogy senkit sem hagyunk hátra, hogy felelősek vagyunk egymásért. Ki tudja, hányan fogják a háború után, vagy már azalatt levonni a tanulságot, és elmenni az országból, melynek létét éppen ez a szolidaritás igazolta?

Gazdasági és társadalmi következmények

És a hosszan elhúzódó háborúban, a polgárok állami szintű magára hagyásában nemcsak az Izraelt megalapító ideológia, közös tudatunk szenved helyrehozhatatlan károkat, hanem a létünk mindennapi szintje is: belerokkan, talán tönkremegy az izraeli gazdaság is. A politikai, sőt háborús bizonytalanság elriasztja a befektetőket, márpedig nélkülük nincs high tech nagyhatalom. A társadalmi olló kinyílása, a szegények folyamatos elnincstelenedése, saját lakáshoz jutásuk ellehetetlenülése, létbiztonságuk csökkenése a gazdagok gazdagodásával párhuzamosan a Netanjahu-korszak egyik jellemzője volt, de eddig kenyérgondok nem jellemezték Izraelt. Ennek is lassan vége lesz.

Az elszegényedés pedig az ideológiák szélsőségesebbé válását és az erőszak fokozódását is jelenti, hiszen egyre kevesebben kell osztozni egyre több embernek.

Az eleve szegényebb arab társadalomban évek óta látványosan nő a belső erőszak, amely ellen csak a Bennet-Lapid kormány lépett fel, és Itamar Ben-Gvir, Netanjahu rendőrminisztere semmit sem tesz. De a zsidó perifériák is folyamatosan leszakadnak, s hamarosan ott is hasonló erőszakra számíthatunk, melyre nem(csak) rendőri, hanem szociális megoldásokat is kellene kínálni. A háború Izrael minden anyagi erejét felemészti, így felgyorsulnak ezek a folyamatok.

Mindeközben a túszok megmentésének azért is egyre rosszabbak a feltételei, mert a kormány tagjai, mintha csak szándékosan akarnának ártani az országnak, szélsőséges, és a nemzetközi színtéren elfogadhatatlan beszólásaikkal – a palesztinok „önkéntes” külföldre költözéséről, a zsidó telepesek visszaköltöztetéséről Gázába – még inkább elszigetelik Izraelt a nemzetközi diplomáciában. Ennek nemzetközi jogi árát pedig a hágai Nemzetközi Bíróság előtt most fogjuk megfizetni.

Már nincs aki közvetíteni tud a Hamasszal, mi lesz a túszokkal?

Északon, a libanoni határnál is rettenetes a helyzet. Szétlőtt kibucok, gyárak, falvak, kitelepítettek tíz- és százezrei az országban, akik nem akarnak visszaköltözni, amíg nem garantálja biztonságukat az állam. A hadsereg pedig nem áll a helyzet magaslatán: mi történik a légvédelemmel? Hogyan eshetett meg a Meron-hegyen a YABA 506-os bázis szétlövése? Ez a létesítmény volt „Izrael szeme”, és most már nem látjuk, hogy mi folyik Szíriában, Libanonban, Iránban. Miért nem védték megfelelően? A „mechdálok“, a kudarcok sora nem ér véget, minden nap rettegve ébredünk, mi jöhet még?

Politikai felelősség és a jövő kilátásai

A háború minden egyes napján tovább nő a veszteségünk, és nemcsak emberéletben, hanem újabb lépést teszünk a gazdasági összeomlás irányába is. Egyre fogy az embereknek a vezetésbe, a helyes döntések meghozatalába vetett bizalma, és a miniszterek sorozatos hitelromboló, ostoba pampogása nyomán egyre fogy a levegő Izrael körül a nagyvilágban. Felelőtlenségükért egy ember a felelős: Netanjahu, aki a kormányba emelte az ország legalkalmatlanabb politikusait, hogy ezzel elkerülje a börtönt.

És a legfőbb baj: Izrael politikai felépítménye – úgy tűnik – teljesen alkalmatlan az önkorrekcióra.

Még mindig, három hónappal a katasztrófa után is ugyanaz az ember kormányozza az ország Titanic hajóját, aki tudatosan a jéghegynek vezette azt.

Márpedig amíg a legfőbb felelős a helyén maradhat, és egyéni érdekeit továbbra is az ország érdekei elé helyezve hozhat – illetve főként halogathat – létfontosságú döntéseket, addig minden marad a régiben, csak idő kérdése az újabb katasztrófa.

Mást se hallunk, mint hogy háborúban nincs helye a bírálatnak. A második libanoni háborúban Netanjahu mégis folyamatosan, élesen bírálta Ehud Olmertet, az akkori miniszterelnököt. Személyesen, és az akkor létrehozott Im tircú nevű, jobboldali álcivil mozgalom mögé bújva állandóan lemondásra szólította fel. Netanjahu akkor nem vitatta a kormányfő totális felelősségét: „A vezetés felelőssége a miniszterelnöké – nem passzív szereplőnek, hanem aktív szereplőnek kell lennie, aki irányítja a politikát” – mondta, persze egy másik miniszterelnök ellen, aki nem ő maga volt, aki a kudarcokról soha nem tehet.

Az úton útfélen látható, Netanjahu álságos propagandagépezete megszülte hazug jelszó – „Együtt nyerünk” – helyett csak egy valódi jelszó létezik: a „Nélküle megmaradunk”. Valódi nyerésről ugyan már szó sem lehet, de talán még megállítható a süllyedésünk a Netanjahu-örvényben.

Címkép: Illusztráció – Fotó: Hellbuny / Wikipedia

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.