Raviv Drucker, Izrael egyik meghatározó újságírója tette fel a háború folytatásának ezen kérdését a Haaretz-ben közölt véleménycikkében.
A következő szavakat mondta nekem egy magas rangú izraeli, a háború lebonyolításában mélyen érintett vezető: „Már elértük az igazi célt. Izraelre nem leselkedik már délről veszély. Igaz, az eredmény megtartásához ott kell maradnunk, de nincs igazán ok a katonai tevékenység folytatására, és itt az ideje észak felé mozdulni.” Megkérdeztem tőle, mi a helyzet azokkal az ígéretekkel, hogy felszámolják a Hamasz katonai és kormányzati képességeit. Súlyos sóhaj hallatszott. – „Erről bölcsebb hallgatni.”
A háború elején úgy véltem, hogy a Hamasz-uralom felszámolása a Gázai övezetben fontosabb cél, mint az elhurcoltak visszatérése. A kérdés akkor az volt, hogy ez gyakorlati cél-e. Akkoriban nem voltak eszközeim a döntéshez. Mostanra világossá vált, hogy ez belátható időn belül nem elérhető cél. Ilyen körülmények között jobb az ellenkező tervet követni: ez pillanatnyilag az összes elrabolt visszatérése, és a harcok vége. Ezt nagyon nehéz lenyelni, mert a Hamasz kihirdeti a győzelmet, az egyiptomiak, a szaúdiak, a jordánok pedig – akik csalódottak az IDF teljesítménye miatt, és amiatt, hogy még nem iktattuk ki a Hamaszt – még eggyel hátrébb lépnek.
Másrészt a harcok vége nem jelenti a konfliktus végét. Semmi sem akadályozza meg Izraelt abban, hogy visszahozza az elraboltakat (borzasztó áron, olyan foglyokért, akiknek vér tapad a kezéhez), leállítsa a harcot, és két-három hónapon belül újraindítsa. Óvatos becslés szerint Gadi Eisenkot, Beni Ganz és esetleg Arie Deri már támogatja ennek a tervnek egyik vagy másik változatát a háborús kabinetben. Még a hadsereg élén is meglepő hangok hallatszanak ez ügyben.
Miért nem ez történik? – kérdeztem ugyanattól a magas rangú tisztviselőtől. Politika – válaszolta. Benjamin Netanjahu és Joav Galant ezzel elveszti létjogosultságát, és a vezérkari főnök nem akarja, hogy úgy tekintsenek rá, mint aki elismeri, hogy nem tudja biztosítani a Hamasz felszámolását.
Valóban nem egyszerű. Először is, a Hamasz Izrael kivonulását követeli az övezetből, és Izrael ezt nem tudja teljesíteni. A biztonsági sávok fenntartása a déli lakosok településükre való visszatérésének sarkalatos kérdése lett. Netanjahu ehhez hozzátette a „Déli kaput”, a Hamasz fegyverkezési útvonalát. A Hamasz nem fogadja el az IDF ilyen masszív állandó jelenlétét az „ellenségeskedések befejezéseként”, e feltétel alapján a vele való tárgyalás elég ahhoz, hogy komoly károkat okozzon az eleve népszerűtlen kormánynak.
Bizonyos mértékig teljesen megváltoztak a háború alapvető feltételezései. Az elhurcoltak már nem terhet jelentenek az elrettentést (és saját méltóságát) visszaállítani akaró kormánynak, hanem politikai távlatot adnak. Az elraboltak visszatérésével Netanjahu lemoshatja a Hamasz felszámolására irányuló cél elérésének kudarcát, ehhez hozzáfűzve egy tipikus ígéretet, hogy „még nem végeztünk veled”.
A másik feltevés az volt, hogy lehetetlen parlamenti választásokat tartani, amíg háború van. Most, amikor a háború „koptató”, állandósult háborúvá fajult, a választások elengedhetetlenek. A miniszterelnök egy szót sem képes szólni a vezérkari főnök becsületére, veszekszik a honvédelmi miniszterrel, politikával átszőtt költségvetést fogadtat el, meghívja David Amsalemet a kabinet megbeszéléseire, és hagyja, hogy a vezérkari főnököt is szidja. Lehetetlen harcolni, ha ilyen miniszterelnök van.
Csak egy új vezetés lesz képes döntéseket hozni október 7-e kolonca nélkül, és megújítani a háborút a Hamasszal, miután már elcsendesültek a fegyverek. Egy politikai folyamat most éppen hogy igazolja majd az ellenségeskedések beszüntetését. „Elbuktak, mások jönnek, hogy kijavítsák.”
A választásokat csak olyan nyilvános tiltakozással lehet kikényszeríteni, ami mellett még a jogi puccs elleni tiltakozás is eltörpül. Ha majd százezrek ülnek az utakon a miniszterelnök háza közelében, és nem engednek, amíg Netanjahu nem távozik. Sokan már majd megőrülnek, és ki akarnak menni az utcára. De bármilyen nehéz is, még nem jött el az idő. Amíg a hadsereg azt az érzést kelti, hogy talán hamarosan megtörik a Hamasz, az emberek nem fognak kimenni az utcára, és Ganz és Eisenkot nem fogják elhagyni a kormányt. Jogosan teszik.
