Üres jelszavak és politikai célok miatt hagyták sorsukra a Gázába hurcolt túszokat

Netanjahu tegnap egy találkozón katonákkal. Talán néhányan elgondolkodtak azon, hogy a miniszterelnök miért nem említette az elhurcoltak hazahozatalának célját – Fotó: Chaim Tzach

Senki sem lepődött meg a biztonsági és politikai rendszerben azon, hogy a New York Times riportja szerint annak a lehetőségét vizsgálják, hogy a Gázai övezetben több mint 50 elrabolt nincs életben. Ma már másként hangzik családtagjaik jelszava, miszerint “fogy az idő” – írta Joszi Verter a Haaretzben.

A New York Times riportja szerint annak lehetőségét vizsgálják, hogy a Gázai övezetbe elrabolt 136 túsz közül több mint 50 nem él. De ezen senki sem lepődött meg sem a biztonsági és politikai rendszerben, sem a médiában.

Ott halnak meg, akiket sorsukra hagytak október 7-én (kivéve azokat, akiknek sorsa jóra fordult, és visszatértek az előző alku keretében). Egyeseket a fogva tartóik kivégeznek, mások betegségben halnak meg, vagy az ellátatlan sebesülésektől, esetleg az IDF tüzétől. Többeket már holtukban raboltak el.

Mindegyiküket sorsára hagyták, és most feláldozzák őket olyan üres szlogenekért, mint a “teljes győzelem”, a szavazói bázis oltárán, amely mindenekelőtt a harcok folytatását tartja szentnek, még ha értelmetlenné is válik, egy személy és egy kormány politikai túléléséért.

- Hirdetés -

A dolog szomorúsága ellenére jelenleg nincs más igazság. Anélkül, hogy ezt beismerné, Netanjahu miniszterelnök döntött a prioritásairól. A túszok minden bizonnyal drága, és fájdalmasan magas áron történő szabadon bocsátásáról szóló alku megrendítené koalícióját, sőt, akár fel is bomlaszthatná azt. A “nincs alku” Ganz és Eisenkot jövőbeli távoásához vezethet, de biztosítja a kormány fennmaradását.

Igaz, hogy a Hamasz nem könnyíti meg Izrael életét azzal a követeléssel, hogy fejezzék be a háborút és engedjenek ki rengeteg terroristát a börtönből. De hogy is mondta Netanjahu? “Ilyen az élet”.

​Ők nyertek október 7-én és nem mi.

A Hamasz szerda esti válaszát izraeli tisztviselők “abszolút negatívnak” minősítették. De Netanjahu sem tesz meg mindent, hogy előmozdítsa az alkut.

És nem csoda a Hamasz “csakazértis” és nyílt válasza, ha egyszer a másik oldalról Izrael miniszterelnöke izzadtságszagú kampányt folytat, amely nem kevésbé nyilvános és “közvetlen”csakazértis”, s amely talán azt a célt szolgálja, hogy jelezze nekik, miszerint valójában nincs kivel és miről tárgyalni.

Mit gondolt, mi fog történni, miután a vörös vonalként kijelölt béke ellen vezetett? Kinek is használ mindez? Bizonyosan nem a szerencsétlen elraboltaknak és családjaiknak, akik beleőrülnek az aggodalomba és a kétségbeesésbe. Akkor kinek kedvez? A politikai bázisnak, Itamar Ben-Gvirnek és Becalel Szmotricsnak. Nekik.

2011 októberében Netanjahu elrendelte 1027 terrorista szabadon bocsátását egy katonáért cserébe. Politikai indítékból cselekedett (akkor is) a társadalmi tiltakozás hátterében, vagy megdobbant a szíve a katonán? Saját bevallása szerint a második szempont volt a döntő. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja átírni az életrajzát, amikor utalnia kell, Isten őrizz, a Hamasz által a Gázai övezetben fogva tartott több mint 100 túsz haláláért viselt felelősségére. Mit fog akkor mondani 2024-es keménységéről és közönyösségéről, amely egy olyan szörnyű mulasztás és mészárlás után következett, amilyet a zsidó nép a holokauszt óta nem tapasztalt meg?

Amit Netanjahu nem mond ki, azt kimondják szócsövei a 14-es csatornán. Azt az üzenetet visszhangozzák, amit a miniszterelnökség diktált nekik, miszerint a jobboldali kormány fontosabb az elhurcoltaknál. Tipikus cinizmussal a miniszterelnök mindent megtesz, hogy meghiúsítsa a haladás esélyeit; Amikor videót tesz közzé olyan mondókákkal mint például „nem engedünk szabadon terroristák ezreit”, és „nem hagyjuk abba a harcot”; Amikor minisztereit arra biztatja, hogy ebben a szellemben vitatkozzanak a kormányüléseken, és olyan kulcsokról civakodjanak, amelyek a párizsi tárgyalásokon fel sem merültek.

Amikor a terepre látogat, és katonákkal találkozik, csak hogy a kampányüzenetet prédikálja nekik, miszerint “totális győzelem”, újra és újra, miközben ők a megerőszakolt politikai biodíszlet. Talán a szívük mélyén ők is csodálkoznak azon, hogy miért nem beszél velük ha csak egy szóval is a másik célról, az elraboltak visszatéréséről. Legalábbis egy részüknek ez mindenképpen fontos.

Nem lesz és nem is lehet teljes vagy “elsöprő” győzelem, ha az elhurcoltak mindegyike vagy többsége meghal, és koporsóban tér vissza. Vagy ha soha nem térnek vissza, és örökre a távollét szintjén maradnak.

Beni Ganz, aki már nagyon vágyik arra, hogy kivonuljon ebből az embereket sorsára hagyó kormányból, egy napja kifejezetten azt mondta (egy lehetséges megállapodással kapcsolatban), hogy “hiba információt adni az ellenségnek és megmutatni a határvonalakat. Ezt magunk közt kell őrizni”.

Ganz pontosan tudja, mit művel Netanjahu, de tekintettel a Hamasz által bemutatott feltételekre, nincs indoka visszavonulni. Most már az is érthető, amit partnere, Gadi Eisenkot már az előző alku végén megértett, amikor támogatta a további megállapodást, amit a kormány meghiúsított. Ha beleegyeztünk volna, noha a Hamasz megsértette az előzetes feltételeket, akkor hét további ember lenne köztünk, akik, vagy közülük többen talán ma már nem élnek.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.