Az Izrael ellen indított rakéták és drónok százainak tömeges támadását szinte teljes mértékben megállították Izrael és szövetségesei – egy részük a Közel-Keletről – felderítő és elfogó rendszerei. Az elmúlt éjszaka technológiai és üzemeltetési tanulságai még évekig szolgálják majd Izraelt. A válaszadási vágy ellenére jobb várni és újratölteni a Nyugat legitimációs akkumulátorát. – Ron Ben Jisaj, a Ynet katonai szakértőjének írása.
Irán történelmi és példátlan megtámadása kudarcot vallott. Izrael a szombat és vasárnap közötti éjszaka az Egyesült Államokkal és más szövetségeseivel együtt legyőzte a hatalmas légi hadműveletet, sőt lehetőséget kapott arra, hogy helyreállítsa politikai legitimitását és a róla kialakult képet a nemzetközi színtéren, ami a Vaskardok gázai háborúja során nagyon megfogyott. Az iráni támadás kudarcáért főként az IDF védelmi terve a felelős, ami a pontos hírszerzésen és a légierő pilótáinak rendkívüli képességein, valamint az aktív védelmi rendszerein alapult.
ישראל תחת מתקפה איראנית pic.twitter.com/W69g9K2PLE
— Fadi Amun | فادي أمون | פאדי אמון (@FadiAmun) April 13, 2024
A legfontosabb kérdés az, hogy Izrael reagál-e és hogyan. Két ellentétes tényező befolyásolja Benjamin Netanjahu miniszterelnök, Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter várható döntését, akiket a kabinet felhatalmazott a válasz módjának felvázolására. Az egyik tényező Irán elrettentésének szükségessége. Az ajatollahok az elmúlt éjszaka olyasmit tettek, amit még soha, amikor megtámadták Izraelt azzal a szándékkal, hogy súlyos károkat okozzanak neki, és megsértsék polgárai személyes biztonságát. Ha Izrael nem reagál keményen a támadásra, az ajatollahok és szövetségeseik az „ellenállás tengelyén” – és a térség azon országai is, amelyek készek normalizálni kapcsolataikat Izraellel –, ezt gyengeségnek tekinthetik.
Izrael érdekelt a teheráni rezsim túlélésének megrövidítésében is gyengeségének leleplezésével, de itt jön be a másik tényező befolyása, ami ugyanilyen fontos és talán még fontosabb: az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Kanada határozott követelése, hogy Izrael tartózkodjon az aránytalan választól, ami veszélyeztetheti a térség stabilitását. Egy ilyen regionális háború a Hamasz vezetőjét, Yahya Sinwart is szolgálná. Ez az oka annak, hogy Izraelnek érdeke, hogy válaszoljon a Nyugat követelésére, és visszatérjen a gázai és északi háborúkhoz, és az Iránnal szembeni alapos bánásmódot egy másik alkalomra hagyja.
Az izraeli választ érdemes jól megtervezni, hogy hatékony legyen, még akkor is, ha ez időbe telik, és titokban történik. A válasz megfontolásánál prioritást élvez az Izrael által a világtól kapott legitimáció megőrzése, valamint az, hogy új lapot kell nyitni a Nyugattal. Az elrettentés eleve fogyóeszköz, másrészt a Nyugattal való szövetség és a regionális védelmi architektúra fenntartható stratégiai érték. Ezért jobb, ha válaszolunk az Egyesült Államok követeléseire, hogy elkerüljük a „meggondolatlan reakciót”, vagyis egy erőteljes válaszlépést.
Így sikerült meghiúsítani az iráni támadást: az amerikaiak, a britek, a franciák, és valószínűleg a jordán légierő is elülső érzékelő övet biztosított a ballisztikus rakétákkal a drónokkal és a cirkálórakétákkal szemben, amelyeket Irán százszámra indított. A korai észlelés eredményeként az izraeli légvédelmi rendszer még azelőtt tudta összpontosítani erőfeszítéseit és elfogni azokat, hogy elérték volna a területét. 100 kilőtt ballisztikus rakéta közül az izraeli határt átlépők egy kézen megszámolhatók. Ugyanakkor a mintegy 200 darabból egyetlen drón vagy cirkálórakéta sem jutott el Izraelig. Az amerikaiak és szövetségeseik mintegy 70 drónt fogtak el, a többit pedig az izraeli légierő gépei. A ballisztikus rakéták többségét a Nyíl- és Varázspálca légvédelmi rendszerek elfogták.
Ez minden mércével mérve, és ahogy Joe Biden amerikai elnök rámutatott, nagy győzelmet jelent Izrael számára az Irán elleni védelmi csatában, ami két dolgot próbált elérni: egyrészt kárt okozni a légierő két légi bázisában, figyelmeztető és hírszerzési létesítmények Júdeában és Szamariában, valamint a Golán-fennsíkon. A második dolog a módszer: „telíteni” Izrael védelmi rendszereit, és megbénítani azokat több száz rakéta és UAV egyidejű kilövésével, így leküzdve a meglepetés hiányát és az amerikaiak részvételét. Az irániak az gondolták, hogy a mennyiség lesz a megoldás, és ez nem sikerült.
Ez az első alkalom, hogy egy ország sikeresen kezel több mint 100 drónt és körülbelül 30 cirkálórakétát tartalmazó rajokat. Összehasonlításképpen: 2019-ben a szaúdi olajlétesítmények elleni iráni támadás 17 drónt és négy cirkálórakétát tartalmazott, és ezeket nem sikerült elfogni. Izrael légvédelmi rendszere és az IDF ICT-rendszere nem számíthatott ilyen gyakorlatra, amelynek technológiai és operatív tanulságai még hosszú évekig hasznukra válnak.
A kudarc nemcsak Izrael hírszerzési és légi fölényét, valamint a többrétegű aktív védelmi rendszer rendkívüli hatékonyságát bizonyította a rakéták elfogásával, hanem olyan politikai eredményeket is biztosított a nemzetközi porondon, amelyek fontosságát nem lehet alábecsülni. A legfontosabb az, hogy a Nyugat lehetőséget kapott arra, hogy korrigálja az irányt, és hogy Izrael helyreállítsa legitimitását, és kilépjen abból a politikai elszigeteltségből, amelyet az IDF Gázai övezetben folytatott tevékenysége által okozott humanitárius válság eredményezett.
Izrael másik vívmánya abban rejlik, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és még Jordánia sem riadt vissza az iráni fenyegetésektől, hanem aktívan harcoltak precíz és előre megtervezett munkamegosztással Izrael oldalán. Az IDF és az Amerikai Központi Parancsnokság, a CENTCOM között demonstrált koordináció példátlanul szoros volt, ahogyan azt a tényleges harc során végrehajtották.
Az Egyesült Államokkal és a regionális országokkal együttműködve ténylegesen megvalósult Izrael stratégiai álma: az „Irán elleni regionális védelmi architektúra”. Az amerikaiak magukra vállalták az elülső védelmet, amihez hozzácsatolták az Egyesült Királyság és Franciaország vadászgépeit is, akik szintén veszélyes agressziós cselekménynek tekintették az iráni lépést, ami – az Izraelt ért veszteségek és károk esetén –, regionális háborút robbanthat ki. Az amerikaiak, a britek, a franciák, a jordániaiak és az egyiptomiak egyértelműen érdekeltek voltak abban, hogy megakadályozzák a támadás sikerét, hogy Izrael ne válaszoljon hatalmas katonai csapással Irán területére, ami után a veszélyes forgatókönyv megvalósul.
Irán természetesen álhírekkel próbálja a kudarcot győzelemként eladni belső közvéleményének, de az iráni lakosság néhány napon belül tudni fogja, mi történt, és ez újabb csapást jelent majd a rezsim presztízsére és arra, hogy képes-e veszélyeztetni környezetét. Ez Izrael újabb eredménye a támadás visszaverésében.
Kétségtelen, hogy Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője is látja a támadás eredményeit, és bár nyilvánvaló, hogy Irán és meghatalmazottjai nem léptek fel a rendelkezésükre álló teljes erővel (ez különösen igaz a hatalmas rakétaarzenállal rendelkező Hezbollahra), megértik Izrael védelmi és elfogó képességeit, és főként azt, hogy egy általuk kezdeményezett eszkaláció – legyen szó az iráni atomprogramról vagy a libanoni Hezbollahról – nemcsak végzetes csapást szenvedhetnek el az izraeli légierőtől, hanem Izrael és partnerei közös és megerősített védelmi rendszerével is találkozhatnak.
A lényeg: az elmúlt éjszaka történtek befolyásolhatják Naszrallahot, hogy közelebb kerüljön a diplomáciai rendezéshez a gázai háborút követően az északi határon indított konfliktusban. A többi regionális szereplő is rájött, hogy az Egyesült Államok nem a levegőbe beszél, amikor megígéri, hogy kiáll Izrael mellett, és a régióban élők szempontjából az amerikaiak visszaszerezték maguknak a hitelességet és az elrettentést, amelyet az elmúlt években elveszítettek.
