Egy izraeli támadás pillanatai Gázavárosban, ma – Fotó: Reuters

2024. augusztus 11., vasárnap, a háború 310. napja


00:00

Véget értek a vasárnapi jelentések

Hétfői jelentések >>

Egy izraeli férfi súlyosan megsérült egy terrortámadásban Kalkíliában; A Cahal vizsgálja a Hamasz állítását, miszerint egy túszt agyonlőttek fogvatartói – Hírszüret

21:47

Hamasz: Felszólítjuk a közvetítőket, hogy mutassanak be egy tervet a Biden-megállapodás végrehajtására, ahelyett, hogy új tárgyalási fordulókat és javaslatokat kezdenének

A Hamasz bejelentette, hogy a csütörtöki csúcstalálkozón arra kéri a közvetítőket, hogy mutassanak be egy tervet a július 2-án mindkét fél által elfogadott Biden-megállapodás végrehajtására, ahelyett, hogy új javaslatokat tárgyalnának meg és új tárgyalási fordulót kezdenének. A szervezet közleménye szerint „a háború kezdete óta minden lehetséges rugalmasságot mutattunk a közvetítési erőfeszítések sikeréért, hogy olyan megállapodást érjünk el, amely tűzszünethez vezet, és elérje a palesztin nép céljait és érdekeit.” A szervezet továbbá kijelentette, hogy az új javaslatok célja „Izrael számára fedezetet biztosítani a palesztin nép elleni megsemmisítő háború és agresszió folytatásához.”


21:13

Izrael úgy véli, hogy Irán és a Hezbollah csütörtök előtt támadhat; a Cahal szóvivője: Nincs változás az irányelvekben

Az izraeli védelmi rendszer továbbra is magas készültségben van Irán és a Hezbollah esetleges támadásával szemben, miközben Izraelben úgy vélik, hogy az amerikai erőfeszítések ellenére, amelyek a Hamasz és a közvetítők csütörtöki csúcstalálkozójára irányulnak, a válaszcsapás a két merényletre még a csúcstalálkozó előtt bekövetkezhet. A védelmi rendszer véleménye szerint Irán és a Hezbollah továbbra sem akar nagy háborút. Izrael világossá tette, hogy nem tűrik meg az izraeli civilek elleni támadásokat, de a védelmi rendszer lázasan tárgyalja a különböző forgatókönyveket és az azokra adott lehetséges válaszokat.

A jelentésekre reagálva Daniel Hagari, a Cahal szóvivője az X közösségi oldalon kijelentette, hogy nincs változás a polgári védelmi parancsnokság irányelveiben, és hozzátette: „A Cahal erői készen állnak és készenlétben vannak, és ha szükséges, változtatunk az irányelveken, amiről időben tájékoztatni fogunk.”


20:54

Biden: Még mindig van lehetőség a tűzszünetre, a terv végrehajtható

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a CBS News-nak adott interjújában elmondta, hogy még mindig lehetséges a gázai harcok tűzszünetének elérése, még januári 2025-i hivatali ideje lejárta előtt. „Az általam kidolgozott tervet, amelyet a G7-országok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is támogat, még mindig végre lehet hajtani” – mondta Biden. „Én és a csapatom szó szerint minden nap dolgozunk azon, hogy elkerüljük a regionális háború eszkalációját. De ez könnyen megtörténhet.”


20:31

Cahal: A légierő támadta a Hezbollah állásait, fegyverraktárakat és katonai létesítményeket Dél-Libanonban

A Cahal közölte, hogy a légierő támadást hajtott végre egy terrorista csoport ellen a dél-libanoni At-Tajba faluban. A hadsereg továbbá közölte, hogy megtámadott egy katonai létesítményt és egy fegyverraktárt a Dradaria falu közelében, valamint a Hezbollah katonai létesítményeit Kila és Al-Jibin falvakban, szintén az ország déli részén.


19:26

Légiriadó Nyugat-Galileában; Cahal: Körülbelül öt rakéta robbant fel nyílt területeken


19:01

Herzog beszélt annak abrahati családnak a tagjaival, akiket telepesek támadtak meg a Givat Ronen településen: „Megborzongtam a súlyos erőszak miatt”

Jichak Herzog államelnök beszélt annak a rahati családnak az apjával, akiket telepesek támadtak meg a Givat Ronen telepen, és akiknek járművét felgyújtották. Az elnök kijelentette: „Megborzongtam az erőszakos és súlyos élmény hallatán, amelyet a lányok átéltek.” Hozzátette: „Mindannyian Izrael állampolgárai vagyunk, és megérdemeljük az egyenlő, méltó bánásmódot, erőszak nélkül.”


16:39

Cahal: egységeink támadták a Hezbollah katonai létesítményeit; Libanoni jelentés: Ketten meghaltak egy motorbiciklit ért légicsapásban az ország déli részén

A Cahal közölte, hogy támadást hajtott végre a Hezbollah katonai létesítményei ellen az Al-Adaisa falu környékén, Dél-Libanonban. Ezzel egy időben a Hezbollahhoz köthető libanoni Al-Majadin újság arról számolt be, hogy két ember meghalt egy izraeli drón által végrehajtott támadásban egy motor ellen a dél-libanoni At-Tajba városában.


16:36

Galant Irán és a Hezbollah fenyegetéseiről: „Aki nem konvencionális fegyverekkel támad, az számítson ugyanolyan, nem konvencionális válaszra”

Joav Galant védelmi miniszter reagált Irán és a Hezbollah Izrael elleni támadásokkal kapcsolatos fenyegetéseire, válaszul a közelmúltbeli merényletekre Iránban és Libanonban. Azt mondta: „Aki úgy támad meg minket, ahogy korábban nem tette, számíthat arra, hogy mi is úgy fogunk válaszolni, ahogy eddig nem tettük. A Cahalnak jelentős képességei vannak.” Galant a Nahal és Kfir hadosztályok sorozási napján tett látogatása során elmondta: „Remélem, hogy alaposan megfontolják a dolgot, és nem hoznak minket olyan helyzetbe, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyek súlyos károkat okozhatnak, és növelhetik a több fronton is kitörő háború esélyét. Ezek olyan dolgok, amelyeket nem akarunk, de fel kell készülnünk rájuk, mert megtörténhetnek.”


16:30

Három nappal meghosszabbították annak az öt katonának a letartóztatását, akiket egy palesztin fogvatartott bántalmazásával gyanúsítanak a Szde Teiman bázison


16:08

Cahal: Egy halott és egy közepesen súlyos sérült egy lövöldözéses merényletben Ciszjordániában; a rendfenntartó erők a támadókat keresik

A merénylet helyszíne, ma – Fotó: MDA

Egy, avhúszas éveiben járó izraeli férfi meghalt, és egy 33 éves férfi közepesen súlyosan sérült ma (vasárnap) egy lövöldözéses merényletben a Meholai kereszteződésnél, a 90-es úton, Ciszjordániában – közölte a Cahal. A hadsereg szerint a lövöldözést egy elhaladó járműből hajtották végre, a támadó először egy autóra nyitott tüzet, majd továbbhaladva egy másik járműre is rálőtt. A Magen David Adom mentőszolgálat közölte, hogy a halálos áldozat sérülései rendkívül súlyosak voltak, és a helyszínen életét vesztette.


15:13

Szíriai jelentés: az iráni milícia öt tagja vesztette életét egy légitámadásban az iraki határ közelében

A szíriai Emberi Jogok Központja, amely az ország ellenzékéhez kötődik, arról számolt be, hogy egy drón csapást mért egy iráni milícia járművére az iraki határ közelében, és öt ember meghalt.


14:32

A Legfelsőbb Bíróság elfogadta Levin miniszter kérését, és két hét haladékot adott a Legfelsőbb Bíróság elnökének kinevezésével kapcsolatos megállapodások elérésére


14:15

Ben-Gvir a kormányülésen a fő jogtanácsos elbocsátását követelte; Levin: Egyesüljünk

A kormányülésen több miniszter is támadta az állam fő jogi tanácsadóját, Gali Baharav-Miarát, és követelték az elbocsátását. „Muszáj őt elbocsátani” – mondta Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, aki figyelmeztette a vallásos minisztereket: „Ha arabok lennétek, nem így viselkedne. Itt az idő, hogy elbocsássuk őt.” Ezt egy, a kormányülésen zajló vitákat ismerő forrás közölte, amikor a tanácsadó bejelentette, hogy az állam nem folytathatja a nappali otthonok támogatását a sorozásra váró jesiva hallgatók családjai számára. „Miért bűnhődnek a gyerekek?” – kérdezte Joav Ben-Cur munkaügyi miniszter a Sasz pártból; Meir Porus, Jeruzsálem-ügyi miniszter (Tóra Zsidósága) pedig hozzátette: „A behatolóknak fizettek, akkor miért nem a haredieknek?”

Ezen a ponton Ben-Gvir megismételte támadásait, és kijelentette: „Nem értitek, hogy a tanácsadó szerint a behatolók és az arabok többet érnek, mint a harediek?” A továbbiakban Jariv Levin igazságügyi miniszter is felszólalt, mondván, hogy a tanácsadó mai nyilatkozata „megrázó”, és hozzátette: „Ez a mélypont csúcsa. A jogi tanácsadók a csecsemők és gyerekek ellen hősök. Egyesüljünk. Tudják, hogy a Legfelsőbb Bíróság védi őket.”


13:58

A kormány egyhangúlag jóváhagyta Netanjahu javaslatát, miszerint a jövőben, saját maga nevezhesse ki a Közszolgálati Bizottság vezetőit


13:51

A katonai főügyész a Kneszetben: A katonai rendőrség azért nyomoz, hogy megvédje a Cahalt és a katonáinkat. A nyomozók, az utóbbi időben őket ért fenyegetések miatt viseltek maszkot

A katonai főügyész, Yifat Tomer-Yerushalmi vezérőrnagy ma a Kneszet kül- és biztonsági bizottságának ülésén kijelentette, hogy „a katonai rendőrség azért folytat nyomozásokat, hogy megvédje a Cahalt és a katonákat,” nem pedig a „nemzetközi törvényszék kedvéért.” Elmondása szerint a nyomozók azért viseltek maszkot, amikor letartóztatták a Hamasz-tag bántalmazásával gyanúsított tartalékos katonákat, mivel már a letartóztatás előtt fenyegetéseket kaptak.


13:25

A kabinetfőtitkár: Nem lépem túl a hatáskörömet, a kormány jogtanácsosa az, aki magát a Legfelsőbb Bíróság jogköreivel akarja felruházni

A kabinetfőtitkár, Jossi Fuchs kijelentette, hogy Gali Baharav-Miara, a kormány jogi tanácsadója „megpróbálja a kormánynak diktálni a politikáját, mintha ő lenne a megválasztott kormány.” Hozzátette: „Nincs nagyobb hatásköri túllépés és a megfelelő kormányzati rend megsértése, mint az a precedens nélküli újítás, amelyet a tanácsadó megpróbál itt bevezetni, és magát a Legfelsőbb Bírósággá tenni törvényi felhatalmazás és bármiféle jogi eljárás nélkül.”

Fuchs a kormányülésen arra reagált, hogy a jogtanácsos szerint túllépte hatáskörét, amikor „jelentős biztonsági következményekkel járó jogi véleményt” küldött. Fuchs kijelentette, hogy nem készít jogi véleményeket, hanem „válaszol a kapott tanácsra, kérdéseket tesz fel, és rámutat az egyes ügyek precedens nélküli problémáira.” Azt is mondta, hogy az a felvetés, miszerint tilos reagálni a tanácsadóra, „alaptalan, és csak a tanácsadó beismerését fejezi ki saját megállapításainak problémáiról.”

Fuchs hozzátette: „A jogi tanácsadó azzal, hogy azt állítja, túllépem hatáskörömet azzal, hogy válaszolok neki tanácskérőként, egy abszurd színházat jelenít meg,” és azt állította: „Ha valaki a kormányból merészel válaszolni neki, és rámutat a megállapításai hibáira, ő megpróbálja a tanácskérő válaszát jogi tanácsként értelmezni, hatáskör hiányában.”


12:37

Az Iráni Forradalmi Gárda keddig tartó katonai gyakorlatot tart

Az Iráni Forradalmi Gárda ma katonai gyakorlatot kezdett az ország nyugati részén, amely keddig fog tartani – jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Ezzel párhuzamosan Masoud Pezeshkian elnök bejelentette, hogy szándékában áll Abbas Arakcsit kinevezni külügyminiszternek. Arakcsi 2017 és 2021 között Mohammad Dzsavad Zarif helyettese volt, és utolsó évében Teherán küldöttjeként vett részt a bécsi nukleáris tárgyalásokon. (Reuters)


11:54

Cahal: Három lövedék csapódott be nyílt területen Matat közelében, egy páncéltörő rakéta ma reggel Natuában, egy lakóházat talált el

Legalább három lövedék csapódott be nyílt területen a Felső-Galileában található Matat település környékén – jelentette a hadsereg. Emellett a Cahal közölte, hogy a reggel folyamán egy páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból, amely eltalált egy házat a nyugat-galileai Natuában. Személyi sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett.


11:48

Khan Junisz lakosai: A Cahal támadja a város északi és keleti negyedeit

A Khan Junisz északi részén található Hamed negyed lakói arról számoltak be, hogy a Cahal több lakótornyot támadott a területen. A lakók többsége már elhagyta a negyedet, és a maradók szerint a hadsereg folytatja a támadásokat Khan Junisz-szerte, különösen északon és keleten.

Reggel a Cahal felszólította az észak-khan juniszi Aljalaa negyed lakóit, hogy hagyják el otthonaikat. A hadsereg közleményében arról tájékoztattak, hogy a kitelepítésre vonatkozó felhívás pontos hírszerzési információkon alapul, miszerint a Hamasz terrorinfrastruktúrát telepített a negyedben.


11:20

Az állam fő jogi tanácsadója: Nem lehet előmozdítani Netanjahu javaslatát, amely szerint a Közszolgálati Bizottság vezetőjét politikai alapon neveznék ki

Az állam jogi tanácsadója, Gali Baharav-Miara bejelentette, hogy akadályozni kell Benjamin Netanjahu miniszterelnök azon javaslatának előmozdítását, miszerint „a Közszolgálati Bizottság vezetőjét személyesen és politikai alapon nevezné ki, anélkül, hogy szakmai alkalmasságát és megfelelőségét megvizsgálnák.” Elmondása szerint „nyílt versenyeljárást kell megállapítani a Közszolgálati Bizottság vezetőjének kiválasztására, hogy lehetőséget biztosítsanak a megfelelő jelölteknek a poszt megszerzésére.” Baharav-Miara tájékoztatta álláspontjáról a minisztereket, a javaslatról szóló kormányzati ülés előtt.

Baharav-Miara szerint a Közszolgálati Bizottság vezetője „felelős a közszolgálat tisztaságának és minőségének biztosításáért a köz érdekében, valamint annak függetlenségéért, nemzeti jellegéért és apolitikus voltáért. Éppen ezért, a bizottság vezetőjének kiválasztását egy példátlan eljárásban javasolják, amely nyilvánvalóan szabálytalan, nagy hibalehetőséggel jár, és üzenete a kormányszolgálat szakmaiságának és tisztaságának elhagyása, valamint a közszolgálat politizálása lenne.”


11:04

Több alkalommal megszólaltak a légvédelmi szirénák Felső-Galileában


10:34

A katonai ügyészség két nappal meghosszabbítaná a bántalmazással gyanúsított katonák letartóztatását

A katonai ügyészség azt kéri, hogy keddig hosszabbítsák meg annak az öt gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket egy Hamasz-tag bántalmazásával és szodómia elkövetésével vádolnak. Az ügyész kijelentette: „Óvatosan becsülve azt mondhatom, hogy ez az utolsó alkalom, amikor a titkos műveletek végrehajtásához kérek letartóztatás-hosszabbítást. Tájékoztattam az ügyvédeket, hogy már holnap este elkezdjük átadni nekik a nyomozati anyagokat, még ha nem is tudjuk az összes anyagot átadni.” Ma tárgyalást tartanak a beit lidi katonai bíróságon.


10:28

A Sasz a fő jogtanácsosa a nappali otthonok finanszírozásának megvonásáról szóló döntést botrányosnak nevezte, mely mint fogalmazott “fekete zászlót lengető határozat”


10:07

Gottlieb képviselő: A katonai főügyésznek bíróság előtt kéne felelnie, katonáink haláláért

Tali Gottlieb (Likud) képviselő az Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottság ülésén támadta a katonai főügyészt, Yifat Tomer-Yerushalmi vezérőrnagyot, és bíróság elé állítását követelte. „Kiadta a katonáink vérét” – vádolta meg Gottlieb a Sde Teiman bázison történt palesztin fogvatartott bántalmazásának ügye kapcsán. Limor Son Har-Melech (Otzma Yehudit) képviselő szintén támadta a főügyészt, mondván, hogy „megszállottan üldözi a katonáinkat”, és hozzátette: „Mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy a katonáink mellett áll-e, vagy egy megszállott főügyész és egy megszállott jogi tanácsadó mellett… a történelem majd megítéli őket.”

Gottlieb frakciótársa, Moshe Saada képviselő kritizálta a tartalékos katonák letartóztatásának módját, akiket a Szde Teiman fogolytáborban történt bántalmazással gyanúsítanak. „24 éve dolgozom nyomozásokon, és szakmai szempontból soha nem volt példa arra, hogy valakit álarcosan tartóztassunk le, és soha nem fordultunk a terroristákhoz, hogy megkérdezzük, megverték-e őket a biztonsági erők. Miért üldözi a jogi tanácsadó a katonákat? Ha hibáztak, kötelező a nyomozás, de a kérdés az, hogyan.”


09:51

Son Har-Melech a rahati nők megtámadásáról a Nyugati Parton: „Értjük a veszélyt, ebben nem lehet kompromisszumot kötni”

Limor Son Har-Melech (Otzma Yehudit) képviselő élesen bírálta Gilad Kariv (Avoda) képviselőt az Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottság ülésén, ahol szóba került a rahati lakosok elleni támadás egy illegális ciszjordániai előőrsnél. „Amikor egy nem izraeli rendszámú autó érkezik, és megértjük a veszélyt, ismerjük a fenyegetési forgatókönyveket, akkor ilyen ügyekben nincs kompromisszum” – mondta Son Har-Melech arról az esetről, amikor négy nő és egy kétéves csecsemő tévedésből a hétvégén a Givat Ronen előőrsre érkezett.

„A te információforrásod a média, nem egy izraeli családról van szó” – vetette oda Karivnak, aki megjegyezte, hogy a nőket az előőrsön lakó zsidó telepesek bántalmazták, és egyikük még egy puskát is a csecsemő fejére szegezett, állításuk szerint. A képviselőnő erre azt válaszolta: „Amikor egy ilyen ártatlan esemény akár kémkedési, információgyűjtési kísérlet is lehet, nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a tényt.”


09:10

Lapid a Közszolgálati Bizottság vezetőjének kinevezési eljárásának a főügyész véleményével ellentétes szándékáról: „Minden jogellenesen történt kinevezést eltörlünk”

Az ellenzék vezetője, Jair Lapid bírálta a kormány szándékát, hogy módosítsák a Közszolgálati Bizottság vezetőjének kinevezési eljárását, szemben a fő jogtanácsos véleményével. Az előterjesztés szerint, amit ma tervez a kormány jóváhagyni, a miniszterelnök személyesen választaná ki a kinevezettet, a magas rangú kinevezéseket jóváhagyó bizottság jóváhagyásával — ahelyett, hogy a kiválasztásért felelős bizottság felelne a kiválasztásáért. Lapid szerint „bárki, aki ebben az időszakban nem megfelelő eljárásban és a kormány jogi tanácsadójának irányelveivel szemben kap megbízást, tudnia kell, hogy a választások után nem maradhat a posztján. Minden jogellenesen történt kinevezést visszavonunk.”


08:46

A fő jogtanácsos: Az államnak le kell állítania a nappali otthonok finanszírozását a sorozásra kijelölt jesiva hallgatók számára

A kormány jogi tanácsadója, Gali Baharav-Miara levelet küldött a munkaügyi miniszternek, amelyben közölte, hogy az államnak le kell állítania a nappali otthonok támogatását a sorozásra kijelölt jesiva hallgatók számára. Elmagyarázta, hogy „a hatáskör hiánya nem teszi lehetővé a további finanszírozást azzal az indokkal, hogy a család egyik tagja egy vallási intézményben tanul, miközben sorozásra van kijelölve”. A jogtanácsos szerint, „a jogi felhatalmazás lejáratával a sorozás általános halasztására, megszűnik az a jogi alap is, amely a kormányzati finanszírozásra támaszkodik a jesiva hallgatók tanulmányainak támogatására.”


07:44

Cahal felszólítja Khan Junisz lakosait a távozásra: „Erőteljes műveletre készülünk”

Cahal felszólította Al-Jalaa negyed lakóit Khan Junisz északi részén, hogy hagyják el a területet, amely eddig a város „humanitárius zónájának” része volt a Gázai övezet déli részén. A hadsereg közleménye szerint pontos hírszerzési információk alapján a Hamasz terrortevékenységre alkalmas infrastruktúrát helyezett el ezen a területen, ezért a csapatok „erőteljesen fognak fellépni a terrorista szervezetek ellen.” A Cahal hangsúlyozta, hogy a kiürítés ideiglenesen egy „hozzáigazított humanitárius zónába” történik. A háború kezdete óta a Cahal folyamatosan felszólítja a lakosságot, hogy vonuljanak olyan „humanitárius zónákba,” ahol nem támadnak, de számos esetben ezeket a területeket is ki kell üríteni, és a hadsereg ott is tevékenykedik.


06:00

Netanjahu a legfőbb ügyész álláspontja ellenére saját maga kívánja kiválasztani a Közszolgálati Bizottság vezetőjét

Benjamin Netanjahu miniszterelnök ma a kormány elé kívánja terjeszteni azt a döntést, hogy ő maga válassza ki a Közszolgálati Bizottság vezetőjét, akit ezután a magas rangú kinevezésekért felelős bizottság hagyna jóvá, a keresőbizottság használata helyett. Ez ellentétes a jogi főtanácsadó, Gali Baharav-Miara álláspontjával, aki szerint ez a módszer „nem felel meg a pozíció jellegének”, és veszélyezteti a kijelölt vezető képességét, hogy „függetlenül és nemzeti érdekek szerint cselekedjen”.


06:00

Izraeli forrás: Van információ arról, hogy Szinvár üzletet akar, a kérdés Netanjahu

A politikai vezetés egy intenzív hetet készít elő a Hamasz és Izrael közötti megállapodásra irányuló tárgyalások újraindítására, amelyre a közelgő csütörtökön kerül sor. Izraelben úgy vélik, hogy az Egyesült Államok, valamint a közvetítő országok, Katar és Egyiptom jelentős nyomást gyakorolnak majd mindkét félre, hogy előmozdítsák a tűzszünetet, a túszok szabadon bocsátását és az Iránnal és a Hezbollahhal szembeni regionális eszkaláció elkerülését.


06:00

A katonai főügyész ma a Külügyi és Védelmi Bizottság elé járul a Szde Teimannál letartóztatott katonák ügyében

A katonai főügyész, Yifat Tomer Jerusalem altábornagy ma bizalmas meghallgatásra érkezik a Külügyi és Védelmi Bizottságba, ahol válaszol a bizottság tagjainak kérdéseire a Szde Teimannál a Hamasz egyik tagjának bántalmazásával és szexuális zaklatásával gyanúsított katonák vizsgálatával kapcsolatban. Az elmúlt hetekben számos Knesszet-tag nyilvánosan bírálta a főügyészt és a nyomozó hatóságokat a gyanúsítottak letartóztatásának módja, a nyomozati anyagok kiszivárogtatása, valamint a gyanúsítottak fogva tartása miatt.


02:23

Cahal felszólította Khan Junisz lakosait, hogy hagyják el otthonaikat


00:29

Ben-Gvir: Ronen Bar sürgette a demonstrálók kihallgatását Beit Lidnél; Sabak források: „Ez soha nem történt meg”

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a 14-es csatorna „A Hazafiak” című műsorában azt állította, hogy „a Sabak vezetője nyomást gyakorolt, hogy hallgassák ki a Beit Lidnél és Szde Teimannál tüntetőket.” A miniszter hozzátette, hogy „a főügyész és az államügyész utasították a rendőrséget a kihallgatásra.” A Sabak forrásai viszont cáfolták ezt, mondván: „Ez soha nem történt meg.”


23:05

Cahal: Nagy a valószínűsége, hogy az Iszlám Dzsihád központi brigádparancsnoka jelen volt a megtámadott gázai iskolában

A Cahal szóvivője közölte, hogy „különböző hírszerzési források szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Ashraf Joude, az Iszlám Dzsihád központi brigádjának parancsnoka a ‘Al-Tabaain’ iskola katonai parancsnokságán tartózkodott, amelyet célba vettek.” Továbbá hozzátették, hogy egyelőre nem ismert, hogy megsérült-e a támadásban, és hogy a hírszerzési információk szerint a helyszínen nem tartózkodtak nők és gyerekek.


21:38

Hezbollah: Tüzet nyitottunk a Mahva Alon bázisra a szidóni támadásra válaszul

A Hezbollah bejelentette, hogy tüzet nyitott a Mahva Alon bázisra Karmiel közelében válaszul a tegnapi izraeli támadásra Szidónban, amelyben a Hamasz egyik magas rangú vezetője életét vesztette.


21:25

Szmotrics: Ahogy az Egyesült Államok sem engedett volna a nyomásnak egy megállapodásra Bin Ladennel – Izrael sem fog külső nyomásra engedni

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter reagált a Fehér Ház nyilatkozatára, amely bírálta az ő álláspontját a Hamasz-ügylet kapcsán. Szmotrics kijelentette, hogy Izrael nem fog külső nyomásra engedni, „ahogy az Egyesült Államok sem engedett volna nemzetközi nyomásnak, hogy megállapodást kössön az al-Kaidával és Bin Ladennel.” Hozzátette, hogy bár hálás az Egyesült Államoknak Izrael támogatásáért, elvárja, hogy tiszteletben tartsák az izraeli demokráciát, az izraeli állampolgárok és választott képviselőik álláspontját, amelyek hatással lesznek az ország biztonságára.


21:11

Libanoni jelentés: Arab források arra kérték a Hezbollahot, hogy halassza el a szervezet vezérkari főnökének likvidálására adott válaszát

Arab források fordultak a Hezbollahhoz, kérve, hogy halassza el válaszát Fuad Shukr, a szervezet vezérkari főnöke likvidálására, a túszügyekben folyó tárgyalások csúcstalálkozója utánra, amelyet a következő csütörtökön tartanak. A jelentés szerint a források figyelmeztették a Hezbollahot, hogy egy Izrael elleni támadás a csúcstalálkozó előtt károsíthatja a tárgyalásokat, és a szervezetet hibáztathatják emiatt. A Hezbollah egyelőre nem válaszolt a kérésre.


21:08

Külügyminisztérium: Norvégia kormánya szélsőséges, egyoldalú és Izrael-ellenes politikát folytat

A Külügyminisztérium „szélsőségesnek, egyoldalúnak és Izrael-ellenesnek” nevezte Norvégia kormányának politikáját, miután nyolc, a palesztin ügyért dolgozó norvég diplomatától megvonták státuszukat. A minisztérium szóvivője, Oren Mermusztán, az X hálózaton közzétett közleményében bírálta Norvégiát az Izrael ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon folytatott eljárás támogatása és a palesztin állam elismerése miatt. A közlemény szerint ezek, valamint Norvégia elutasítása, hogy a Hamaszt terrorszervezetnek nyilvánítsa, ahhoz vezettek, hogy Norvégia „elvesztette Izrael bizalmát és különleges szerepét az oslói megállapodások óta.”


20:52

Jelentések: Drón robbant fel egy útkereszteződésénél Észak-Galilea területén, nincsenek sérültek

Egy drón robbant fel az Észak-Galilea területén található Koach útkereszteződésénél – jelentették. Anyagi károk keletkeztek, de személyi sérülés nem történt. Továbbá beszámoltak egy elfogórakéta darabjainak becsapódásáról is Mahanaim útkereszteződésénél, Felső-Galileában.


20:31

Libanoni jelentések: Izraeli támadások több célpont ellen az ország déli részén

Támadás Al-Khiyam faluban, Dél-Libanonban, ma este – Fotó: Használat a szerzői jogi törvény 27A. szakasza alapján

Az Al-Majadín és az Al-Akbar hírcsatornák jelentették, hogy izraeli támadások történtek Bilida, Khiyam, Khanin és Aita ash-Shaab falvaiban Dél-Libanonban.


20:13

Egyesült Államok: Nagy aggodalomra adnak okot a gázai iskolát ért támadásban megsérült civilekről szóló jelentések, további részleteket kérnek

Az Egyesült Államok mély aggodalmát fejezte ki a gázai iskolát ért támadásban megsérült civilekről szóló jelentések miatt. A Fehér Ház közölte, hogy kapcsolatban állnak izraeli partnereikkel, akik szerint a támadás célpontjai Hamasz-vezetők voltak. A Fehér Ház hangsúlyozta, hogy további részleteket kérnek az ügyben, és megjegyezték, hogy „túl sok civil esik áldozatul és sebesül meg a gázai háborúban”.


20:05

Öt tűzeset tört ki Felső-Galileában és a Golán-fennsíkon a Hezbollah rakétatámadásai következtében


20:02

Cahal és Sabak: Legalább 19 Hamasz és Iszlám Dzsihád harcos halt meg az iskolát ért támadásban, lépéseket tettünk a civil áldozatok elkerülése érdekében

A Cahal és a Sabak közölte, hogy megerősítették 19 Hamasz és Iszlám Dzsihád harcos halálát, akik a gázai övezetben található iskolát ért támadáskor egy katonai bázison tartózkodtak. A Cahal szóvivője elmondta, hogy a támadást három precíziós rakétával hajtották végre, amelyek nem képesek olyan mértékű kárt okozni, mint amit a Hamasz jelentett a több mint 100 halálos áldozatról szóló beszámolókban. Továbbá közölték, hogy „a támadás előtt számos lépést tettünk annak érdekében, hogy csökkentsük a civil áldozatok esélyét, beleértve a kisméretű robbanófejekkel ellátott precíziós lőszerek, vizuális eszközök és pontos hírszerzési információk felhasználását.”


19:45

Riasztások voltak Meron és Marar környékén, Alsó-Galileában, egy esetleges ellenséges repülőeszköz behatolása miatt


19:39

Újabb riasztások Felső-Galilea számos településén egy ellenséges repülőeszköz behatolása miatt


19:28

Riasztások voltak Galileában rakétatámadások és ellenséges repülőeszköz behatolása miatt


18:49

Cahal: Négy rakéta robbant fel Kiszufim kibuc közelében, egyikük tüzet okozott

Tűz Kiszufim közelében

18:24

Einav Zangauker a Kirya előtt: Netanjahu továbbra is politikai célokra használja a túszok életét

Einav Zangauker, az elrabolt Matan anyja, a Kirya előtt tett nyilatkozatában kijelentette: „Sorsdöntő órákban vagyunk, és ez az utolsó lehetőség egy olyan megállapodásra, amely életeket menthet.” Támadta a miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut, mondván, hogy „továbbra is a túszok életével játszik, hogy megőrizze hatalmát.” Hozzátette: „Tegnap hallottunk egy magas rangú biztonsági tisztviselőt, aki azt mondta, hogy ‘tudjuk, hogy a túszok egy része nem fogja sokáig túlélni azokat a körülményeket, amelyek között tartják őket, tekintettel egészségi, fizikai és lelki állapotukra’, és mi kérdezzük: meddig lehet ezt még így folytatni? Milyen világban hagyja a miniszterelnök, hogy állampolgárok és katonák, akiket tíz hónapja hagyott a fogságban, tovább rohadjanak? Ha Netanjahu továbbra is késlekedik, ha most nem zárul le egy átfogó megállapodás, amely visszahoz mindenkit, akkor csak holttesteket fogunk visszakapni, ha egyáltalán.”

Jehuda Kohen, akinek fia, Nimród a gázai övezetben van fogságban, azt mondta, hogy „nem szabad megengedni, hogy a közelgő csúcstalálkozó újabb látszat legyen, amelyből nem származik semmi”, és felszólította a tárgyalócsapat tagjait, hogy „ne féljenek szembeszállni Netanjahuval.” Hangsúlyozta, hogy a törvény nem teszi lehetővé, hogy Netanjahu egyedül döntsön a megállapodás kérdésében, és hogy azt a kormány elé kell terjeszteni. Hozzátette: „Az emberek és a kormány többsége is támogatja mindenki visszahozatalát.” Sai Moze, a fogvatartott Gadi Moze unokaöccse elmondta, hogy „ebben a szakaszban mindenkinek világos, hogy a katonai nyomás fokozása túszok életébe fog kerülni”, és hozzátette, hogy „a túszok kiszabadítása az igazi győzelem, és ez a kulcsa az eszkaláció megakadályozásának.” Yifat Kalderon, a fogvatartott Ofer Kalderon unokatestvére azzal vádolta Becalel Szmotrics és Itamar Ben-Gvir minisztereket, hogy „készek feláldozni családtagjainkat, hogy valóra váltsák szélsőséges fantáziáikat.”


18:04

Riasztások voltak Kiszufimban


18:00

A szombati hírek folytatása 

2024. augusztus 10., szombat >>

Főkép: Egy izraeli támadás pillanatai Gázavárosban, ma – Fotó: Reuters

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSHaaretz, Ynet