Kedvencek hete, és persze a fesztiváloké, a vendégeké

Shortparis – Fotó: Bajcsai Dávid

…ha ideér a vendég, ha nem mondja le, ha a polgári védelem előírásaiba nem ütközik a koncert, ha az aktuális légvédelmi helyzet megengedi…

De az nem lehet, hogy az életünket az határozza meg, hogy hány lépés az óvóhely.

A depresszió is pusztít, nem csak rakéták lehulló darabjai. 

Szóval beszéljünk inkább a muzsikáról!

Indul a tarka őszi fesztiválszezon. 

És jönnek vendégek is – lehet hogy lemondják –, de mi ne mondjunk le róluk addig.

november 3. VASÁRNAP

A sör és a blues jó párosítás! 

Izrael minden műfajban jól áll sztárokkal – talán a blues vonal a leghalványabb –, de egy vitathatatlan figurája biztosan van: Laser Lloyd

A rockosabb változatot nyomja már évtizedek óta, mióta a blues hazájából, az USA-ból visszatért. 

A sör hozzá a hely:

Rehovot Jem’s Beer Factory (Prof. Hillel ve-Khanan Oppenheimer 2.) Rehovot

hétfő 

Laser Lloyd Band 

>>

Úgy búcsúztunk el a Tzavta Színháztól a múlthét szombatján, hogy ezen a héten még húrozunk majd itt a Húrok Fesztiválján, ezen a műfajok között cikázó koncertsorozaton.

Vasárnap három olyan muzsikus hangol majd össze, akik külön is, együtt is megfordultak már az izraeli pop, rock jazz, indie élvonal számos zenekarában, de most csak a maguk örömére muzsikálnak majd együtt. 

Karni Postel – cselló, ének

Assaf Talmudi – billentyűk

Or Edri – basszusgitár, ének

A műfajt nem merném megtippelni. Az lenne a meglepetés, ha az egyiknél lehorgonyoznának.

A két hölgy, Karni Postel és Or Edri daloltak már együtt, az lesz a klip.

Vasárnap ez az egy koncert lesz a Tzaftaban, de a Húrok Fesztiválja

november 4. HÉTFŐ

folytatódik majd, hétfőn is. 

Maya Belsitzman – cselló, ének

Matan Ephrat – dob

A legfurcsább felállás könnyed dalokat, nyugijazzt játszani. 

Maya Belsitzman éneke, muzikalitása, invenciózus feldolgozásai megélnek ebben a szűk hangszerelésben is, de azért néha kirúgnak a hámból. 

Most 16 húrral, az Izraeli Filharmonikus Zenekar tagjaiból álló

Toscanini Quartettel erősítettek a Húrok Fesztiváljára, hétfőre.

Maya Belsitzman, Matan Ephrat & Toscanini Quartet

Ezalatt a Tzafta másik termében  a 

TIBG – The Israeli Bass Gang játszik majd.

Elég zordul hangzik, de valójában egy furcsa vonóshármasról van szó: három jazzbőgős!

Gilad Efrat

Assaf Hakimi 

Mickey Warshai 

Ők hárman játszottak már mindent Izrael top jazz és etno formációiban. Most ezt a „mindent” – a latintól az orientig, a boptól a popig – eljátsszák a három bőgőn, feledve a felettük csipogó sok magas hangú hangszert.

The Israeli Bass Gang, hétfő

>>

Maradunk még a varázslatos bélhúrok bűvöletében.

Az én könnyelműségem, hogy a múlt hét végén nem írtam 

Aubree Oliverson amerikai hegedűművész tel-avivi koncertjeiről, de maradt egy erre a hétre is. 

Az Israel Camerata Jerusalem zenekarral közös koncerje Zihron Jakovban lesz. 

A műsor a minden virtuóz számára kötelező Mendelssohn „Hegedűversenyt” is tartalmazza és Puccini „Crisantemi” című  gyászzenéjét Sibelius „Andante Festivo” című művét és Beethoven 2. szimfóniáját.

Az Israel Camerata Jerusalem karmestere Yoav Talmi lesz. 

A hegedű szólista pedig a vendég: Aubree Oliverson.

Elma Zenei Központ

Zihron Jakov 

Hétfő

A klip a vendégé, „vegyes vágott” Aubree Oliverson sikerszámaiból. 

Két koncert még nem turné, de azért keretbe teszem.

Ha a híres Moran Kórus 8 főre zsugorodik, az a Cecilia Ensemble

E néven a kamarakórus különleges produkciókat jegyez.

Ilyen a nemrég elhunyt rockzenész, énekes és szerző Itzhak Klepter emlékére komponált műsor, ahol a jól ismert dalai több szólamban, accapella csendülnek majd fel a héten kétszer is

november 14-én hétfőn a

Kultúrcsarnokban (Jabotinsky 16.) Rishon Lezionban

november 19-én szombaton  Jeruzsálemben a 

Mishkenot – Kulturális és Spirituális Központban (Ha-Tsayar Ya’akov Shteinardt).

Cecilia Kamarakórus Itzhak Klepter slágerével.

A Szívem Keleten Fesztivál 15 éves!

A keleti zsidó és az arab kultúra kincseit összefonódását kutató, művelő alkotók, muzsikusok fesztiválja ez. 

Ez a zord és hivatalos meghatározás egy felszabadító erőkkel, életörömmel telített fesztivált takar, sőt most – a háború fellegei alatt is – ezt ígérik. Ezzel együtt a fesztivál  minden egyes koncertjét felajánlották egy, a háborúban elesett katonának vagy civilnek.

A főhelyszín, hagyományosan a Jaffa Színház.

A koncertek felsorolása dióhéjban:

november 4. hétfő

Ha egy jazz formáció a keleti zenei világokat ismerő oud művészt keres, Charlie Sabach a legjobb választás (én Darya triójában hallottam). 

Most fiaival, Ilannal és Yairral olyan utazásra visznek, ahol az észak-afrikai dallamvilág Pablo Neruda, Garcia Lorca, és Nathan Alterman verseire írott dalokká változik majd.

HétfőnBeit Ariela Könyvtár és Kultúrális Központban lesz a koncert, (Sha’ul HaMelech 25.) Tel-Aviv.

Charlie Sabach 

november 5. kedd

Beköltözünk a Szívem Keleten Fesztivál főhelyszínére a Jaffa Színházba (Tayelet Mifraz Shlomo 10) Jaffóra!

Az arab zene Ohm Koulthumig, Fairúzig  visszanyúló hagyományát ápoló, táncra pördítő popzene:

Eti Bitton,

ő a keddi menet (19.30)

Jaffa Színház

A koncertet Eti Bitton egy közeli rokona, Tal Shua őrnagy emlékének szenteli, aki 2023. december 21-én esett el Gázában.

november 5. kedd

Avia Atary jemeni muzsikusok, énekesek családjában nőtt fel, és bár a modern zene ugyanúgy hatott rá, mint a tradíciók, énekesként mégis inkább az etnikus hagyományhoz kötődik. Népdal feldolgozásai és saját dalai szinte összeolvadnak a koncertjein. 

Avia Atary lánya – Shaylee Atary – tragédiáját megírtuk: Férjét Yahav Winnert a Hamasz terroristái ölték meg október 7-én. Yahav feleségét és másfél hónapos kislányát védte…

Avia Atary az ő emlékének szenteli a keddi koncertet.

november 6. szerda

Egy jaffói srác, aki az egyiptomi mozifilmek slágerein nőtt fel, egy debütáló arab énekes, Hasky

Könnyed, befrissített retro orient pop.

Övé az első szerdai koncert a Jaffa Színházban.

Mor Karbasi iráni és marokkói szülők gyermeke, Sevillában és Jeruzsálemben él, de a világzenei karrierjét jelentő lemezei Londonban jelentek meg. Új műsora Marokkóba visz majd.

„Minden nő saját életének hőse.” 

Az Atlas-hegység berber kultúrájában volt egy istennő: Alalat. 

Szerelmes dalok, esküvői énekek, bölcsődalok, imák és rituális énekek emlékeznek a kultuszára. 

Mor Karbasi koncertje

a Szívem Keleten Fesztiválon szerdán 21.30

A múlt század 20-as éveiben élt észak-tunéziai zsidó dívának, Habiba Msikanak  a „Tűzmadárnak” állít emléket 

Ayelet Ori Benita énekes.

A zenekar tagjai – arabok és zsidók – a Gáza környéki kibucokban élnek, van közöttük evakuált is. 

Ayelet Ori Benita koncertje csütörtökön lesz 19.30-kor lesz a Jaffa Színházban.

Yehuda Ifrah és a Cigányok lesznek az idegenvezetőink az Atlasz-hegység zsidóságának világába.

Zenéiket Yehuda Ifrah magyarázatokkal kíséri majd, és saját dalait is közéjük kavarva mutatja be.

Ez a Szívem Keleten Fesztivál utolsó koncertje csütörtök este a Jaffa Színházban (Tayelet Mifraz Shlomo 10) Jaffó

Yehuda Ifrah és a Cigányok

Zikuk Fesztivál:

„Idén ünnepli a 10. évfordulóját a Mazkeka.

Tekintettel arra a nehéz évre, amelyet mindannyian átvészeltünk és ami még ma is tart, túlzónak tűnik ezt az eseményt „ünneplésnek” nevezni. Összpontosítsunk inkább mélyen arra amit hallgatunk. Még mindig hiszünk benne, hogy a kultúra és az élőzene ugyanolyan létfontosságú, mint a levegő.” – olvasom a Mazkeka oldalán.

Az idei Zikuk Fesztivál öt napja megpróbálja a zene határait kereső műfajok mindegyikét megjeleníteni a jazztől a az elektronikáig, az emberi hangtól a noise-ig, a tradicionális népzenétől az avantgardig. 

Mazkeka 3 termében minden koncert INGYENES hétfőtől péntekig. 

A DJ seteket is beleszámítva ez 31 koncert. Minden napból kicsipegetek egy-két csemegét. Sok az izgalmas ősbemutató, debütáló formáció, ezért gyakran az volt a válogatásom szempontja, hogy találtam-e videót a produkció ajánlására.

november 4. hétfő

Egy világsztárt és egy frissen elrajtolt előadót választottam az első napból.

A trombitás Avishai Cohent a jazz rajongóknak nem kell bemutatnom, a többieknek meg csak annyit, hogy ez a koncert, ahol 

Katia Toobool zongoristával játszik majd duettben, alkalmas lehet majd belekóstolni a modern jazz sűrűjébe.

Találtam egy Avishai Cohen duó felvételt, igaz, ott a bőgő a trombita társa…

Ziv azaz Ziv Barashi tarka világ, szofisztikáltabb annál, hogy benyomjam a popba, de könnyedebb mint a jazz. 

Ziv új zenekara itt mutatkozik be majd.

november 5. kedd.

(Úgy tűnik nekem, ez lesz a legerősebb nap.)

Radio Baghdad az iraki aliya zenei emlékezetét ápoló trióról már sokat írtam.

A klip elején bemutatkoznak majd.

Egy furcsa párosítás.

Egy dobos, Gladys Lazer (valójában a névrokonom: Gal Shiloh), aki villanykütyüivel szerkesztett szóló projektjeiben sem idegenkedik az afrikai ritmus- és dallamvilágtól, de most – nem először – egy kísérlet erejéig összebútorozik majd Abate Berihun szaxofonos-énekessel, aki az etiop zenére épülő jazzt hozza majd apportként a vállalkozásba…

Gladys Lazer & Abate Berihun

Egy Gladys Lazer videóm van kedvcsinálónak:

BNHR – Bein HaHarisotAya Lionnal

A 80-as években a világ minden pinceklubjában ez a postpunk zene szólt, de Budapesten biztos.

A kilátástalan korok mindig kitermelik ezt a „romok között” érzést, muzsikát. 

Héberül Bein HaHarisot

Furcsa, de az izraeli dalos hagyománynak és az avangardnak van közös halmaza. 

Ott található Zohar Shafir azaz Nico Teen.

Furcsa lebegő dalai kedden a Zikuk Fesztiválon.

november 6. szerda

A 90-es évek underground legendája a (néha) még ma is aktív Mafatal zenekar. 

A frontembere, lelke, basszusgitárosa

Ilana Zabary

Most szólóban játszik majd a Mazkekaban. Ilyen klipem nincs, de legalább elsüthetem a saját Mafatal videómat. 

Ilana Zabaryra figyeljetek!

PEB

Industrial-noise-postpunk a jobb, erőszakosabb fajtából.

Pár éve már Berlinben működnek, most a Zikuk Fesztiválra jönnek majd haza.

november 7. csütörtök

Az underground hip-hop ismert figurája

Itamar Shlomo Cohen fura meglepetéssel készül a Mazkeka évfordulóra:

a mizrachi pop gigaslágereiből készült feldolgozásokkal.

november 8. péntek

14.00 kor The Great Gehenna Choir a finálé.

Egy kórus varázslatos hangzással. Saját darabok és feldolgozások, valamint sok zenei humor és szóvicc héberül, és mindez érintés közelben. Előadásaik mindig interakciók a közönséggel.

Olyan, mintha valami rítus volna, de közben hótprofán. Teljes kontrasztban a hivatásos kórusok szigorúan szerkesztett koncertjeivel.

Ebben rejtőzik a „Hatalmas Gyehenna” gondolata.

Great Gehenna Choir koncertjével zárul majd a Zikuk Fesztivál a Mazkeka 10. szülinapja.

Még egyszer: a fesztivál minden koncertje INGYENES!

november 5. KEDD 

Kifesztiváloztuk magunkat a hétre, most egy INGYENES jazzkoncerttel térünk vissza a napozóba!

Tomer Bar jazz-zongorista, zeneszerző, énekes. Új triója most Bill Evansnek (gugli) állít emléket.

Az új trió érdekessége, hogy a dobnál egy gitáros ül majd – nem is akármilyen – Nitzan BarTomer Bar tesója.

Nincs ilyen videóm, csak egy nagyon hosszú.

De, ideteszek egy régebbi Tomer Bar trió videót.

Yellow Submarine, Jeruzsálem

Kedd INGYENES!

Tomer Bar Trio

>>

Haifai Zenebarátok!

Tudjátok, hogy a komoly múlttal rendelkező Haifa Big Band mellett még egy jazz nagyzenekara is van a városnak?

Beat Band Orchestra.

A főleg fiatal muzsikusokból álló zenekar inkább a könnyebb műfajú darabokat turbózza fel nagy létszámú előadásra, míg

Haifa Big Band gyakorlatilag mindenevő. 

A két zenekar egy koncert erejéig összebútorozik majd.

Bónusz lesz ez a bérleteseiknek, de azért a „mezei” nézőket is szívesen látják majd

kedden, a Krieger Auditóriumban (Eliyahu Hakim6), Haifa.

A klip a fiatalabbik zenekaré.

>>

Julia&Philippe nosztalgiában verhetetlen.

Most Yoram Rotem zenekara kíséri majd őket, és Enrico Macias algériai-andalúz-zsidó-arab-francia sanzon világa lesz az időutazás célpontja.

Ashkelon Kulturális és Művészeti Központja lesz a keddi koncert helyszíne.

november 6. SZERDA

Régen jártunk a Hoodna Bárban, a tel-avivi éjszaka egyik legvarázslatosabb helyén. 

Pici sikátor a Florentin negyed észak-nyugati csücskében. Két oldalán két kis házikó, közöttük asztalok. Mostanában ritka ott az élőzene, pedig régen sok volt, főleg a meleg nyárestéken.

De az őszi hűvöshöz is passzol Zohar Raziel sanzon-jazz muzsikája. 

Lélekből jövő dalok, sajátok és feldolgozások, közel hajolva egymáshoz és a zenéhez

Hoodnaban (Abarbanel 13) Tel-Aviv,

szerda

>>

David Broza annyira folk zene, hogy sok daláról lefogadtam volna, hogy népdal. Spanyolos, countrys színei vezettek félre. Az elmúlt 50 év izraeli muzsikájához David Borza ezt a jól felismerhető színt keverte hozzá.

A háború óta egy szál gitárral turnézik. Énekelt a megtámadott kibucokban, katonáknak, önkénteseknek, a túszok családjainak. 116 rögtönzött koncerten van túl. 

Most a sikereit megalapozó a „Nő, aki velem van” című dalának 40. születésnapját ünnepli egy turnéval, aminek két koncertje is erre a hétre esik.

SzerdánGray Jehudban énekli majd a hosszú pálya legszebb dalait…

november 7. CSÜTÖRTÖK 

…a következő turné-állomása pedig Jeruzsálem lesz, és csütörtök

Beit Ha’Am lánykori nevén a Gerard Behar Center (Betsal’el 11)

David Broza

 „A nő, aki velem van” című dala így szólt 40 évvel ezelőtt:

>>

A Lola Marsh duó, és persze az őket kísérő zenekar zökkentett helyre 6-7 évvel ezelőtt, amikor fejest ugrottam Izrael zenéjébe.

A sok bizsergetően idegen muzsika vonzott is taszított is, különösen a pop-fronton.

Aztán jött Yael Shoshana Cohen és Gil Landau, nekem meg leesett a tantusz, hogy a pop körkörösen mozog (itt Izraelben is), és mindig minden visszatér. Lola Marsh zenéjével a kedves 80-as éveim poprockja például.

Pont ott a Jeruzsálemben, a Yellow Submarine színpadán hallottam őket először, ahol most csütörtökön játszanak majd. 

A pingpongos klipet azóta szeretem, mióta rájöttem hogyan készült, de nem mondom meg…

Lola Marsh 

csütörtök

Jeruzsálem, Yellow Submarine 

>>

Riff Cohentől csak videoklip slágereit ismertem, a fülig érő szájú világzenéit. Itthon gyakran dúdoltuk, hogy „marrakesssőő”, meg hogy „löpáríí”, de muzsikájába akkor szerettem bele, amikor váltott. 

Riff Cohen elunta, hogy ő csak egy kis posztkamasz pop sanzonett legyen, aki a jókedve repülő szőnyegén repked Marokkó, Párizs és Tel- Aviv között.

Új dalaiban egy érett nő énekel a szabadságról.

„Lyuk a szívben”, fájdalom van már a lemez címében is.

„Posztmodern feminizmus”, csapott le rá a kritika, de mindenkit megnyugtatok, hallottam, láttam az új Riff Cohent, ugyanolyan érzéki, mint popleányka korában volt, de ezek az új dalok sokkal mélyebbről jönnek meglepő mélységekből. A zene pedig megmaradt keletinek, sőt sokkal erősebben kötődik már az etnikus muzsikákhoz, mint a pophoz, és a bulizenétől hatalmasat lépett a nagy orient-dívák fájdalmas és mély zenei világa felé. 

A rajongóit meglepte ez a váltás. Engem is. De kitartottunk mellette.

Az új Riff Cohen jó néhány nagykoncerten túl, most újra egy klubkoncerten énekel majd, a Zónában.

Riff Cohen és zenekara

csütörtök

HaEzor The Zone

Tel-Aviv

>>

Alma Gov teljesen más karriertérkép.

23 éves. 

És életműve van! Két teljes album és egy kislemez.

Dalait játsszák a rádiók. Nagykoncertek a háta mögött…

Alma Gov hozott valamit – hitet, illúziókat, vagy a mi a csudát? – a kamaszkorból, ami szerencsésen ideért ebbe a brutálfelnőtttartalomvilágba, és itt is életben maradt…

És ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy nem a slágeripar kurta szavatosságú trendjein lovagolva jutott el 2 év alatt ide. 

Nagyon szerethető muzsika. 

Örömmel látom, hogy újra rendszeresen lesznek koncertek Beer Sheván Halutz33-ban.

Csütörtökön például Alma Gov

>>

A popipar legnagyobb ötlete volt, hogy a független filmművészek két-három perces zenés filmetüdjeit elcsaklizta, és a dalok promóciójához kezdte használni azokat, még a hatvanas évek végén.

Így született a videoklip.

Lyri Uzan ezzel az egy klippel betalált az egykori filmes szívembe.

Igényes popzene, persze, de a kisfilm viszi a hátán. Ezek után kíváncsi vagyok arra is mit művel majd Lyri Uzan a Beit HaYotzer színpadán Tel-Avivban, csütörtökön.

>>

Az izraeli rock aranykorának bandái megszűntek. 

Vagy kisebb megszakításokkal máig működnek. 

Vagy valamelyik emblematikus figura személyében reinkarnálódtak. 

Vagy néha-néha fel-feltámadnak egy-egy koncert koncert erejéig. 

Ez történik most a Mofa Ha’arnavot Shel Dr. Kasper zenekarral.

Dr. Kasper nyuszi show-ja az egyik első izraeli zenekar volt, akiket az MTV inspirált.

A new wave és a glamrock metszéspontján találkoztak groteszk abszurd humorú dalaik.

Aztán 94-ben, három év működés után, kifogyott a patron. A hirtelen felindulás slágerei viszont beégtek a popköztudatba.

Dr Caspar & Rabbit Show, azaz a Mofa Ha’arnavot Shel Dr. Kasper 

csütörtökönBarbyban újra feltámad majd.

>>

Los Muchachos Paraguayos visszatér Izraelbe!

A paraguayi fúk tényleg abból a dél-amerikai országból jönnek, de show-juk a Gipsy Kingstől a Buona Vistáig minden kedvelt latin slágert felölel.

Petah Tikván lesz az első koncertjük csütörtökön.

Los Muchachos Paraguayos

Kultúrcsarnok (HaMaccabim 5) Petah Tikva

>>

„Párhuzamos világok”

Persze, hogy zenei világokra gondoltak a Duo Sonare muzsikusai –

Tal Zilber (zongora)

Yonatan Sali (hegedű) –, amikor az őszi turnéjukhoz címet kerestek. 

A klasszikus zene népszerű műveitől a jazzig, a bossa novától a tangótól, Brahmsig, Bizet-ig a Duo Sonare-ban futnak össze a párhuzamosok.

A turné első koncertje: csütörtök 

Raanana Music Center (Etsyon 48) Ra’anana

>>

A Sinnery az egyik kedvenc metál bandám itthon. Sallangmentes brutál trash.

Úgy pörög, hogy még a világlátott metálos cimborám se tenné ki a tányér szélére.

Fel is hívom, hogy itthon lesz-e csütörtökön, átugrik-e Tel-Avivba, kijön-e velem a Hameretz2-be

Sinnery koncertre.

november 8. PÉNTEK

Matinékkal indítom a pénteket.

A HaMertz 2-ben a Shapira negyed szélén nemcsak az alter klub, de a  Felicja Blumental Zenei Központ Annette Studioja is működik. 

Mezzo Ensemble portugál vendége Diana Vinagre virtuóz csellóművész sajnos lemondta a pénteki koncertet, de a Mezzo marad az eltervelt irányban az Ibériai-félsziget középkori és barokk muzsikájánál, mögé festve háttérnek a mediterrán térség ihlető népzenéit.

Helyszín tehát a Felicja Blumental Zenei Központ Annette Studioja (Shvil HaMeretz 2.) Tel-Aviv 

péntek 13.00

Mezzo Ensemble

Gyönyörű a klip!

>>

Csak remélni tudom, hogy nem maradnak el a koncertek, amit a haifaiaknak ígérek a hétre…, de hajrá!

A Haifai Szimfonikus Zenekar megkezdi az őszi szezont egy szombati matinéval,

Noam Zur vezényletével, és a fiatal hazai zongoristával, Itamar Feinberggel. 

A műsor:

Rossini: Tell Vilmos nyitány

Beethoven: 5. zongoraverseny 

Schumann: „Carneval” című művének részletei

A koncert a Haifai Szimfonikus Zenekar otthonában a Rappaport Központ Auditóriumában lesz Haifán, 

pénteken 11.00-kor.

Itamar Feinberg szólója az ajánló.

>>

כרטיסים להופעות | כרטיסים לסטנדאפ – GoShow

Még egy haifai klasszikus zenei matiné péntekre. 

Haifa Egyetem Hecht Auditóriumában is van orgona, Izrael egyetlen orgonaépítő mestere Gideon Shamir építette.

Az ő 85. születésnapját ünnepli majd Dr. Yuval Rabin orgonaművész koncertje.  

Haifa Egyetem Hecht Auditórium 

péntek 11.00

Találtam egy kis videót a mesterről és a „műveiről”…

>>

Még egy kedvenc!

Pinhas and Sons egy furcsa összetételű zenekar. 

Két hegedű játszik ott, ahol más groovokra építő jazz bandában a fúvósok, és ehhez még fuvola, plusz ütősök a dob mellett, és újabban rezesek is. Így jön ki a 9 (!) fő.

A ladino dallamokból dúsan hangszerelt jazzrock lesz, persze olyan, hogy a koncerteket végigugráljuk fülig érő szájjal, ünnepelve

Pinhas & Sons zenekart. 

A Zöld Medve lesz a délutáni matiné színhelye:

Pénteken 16.00 órakor a GreenBear, Hod Hasharon Ökológiai Park 

Pinhas & Sons 

>>

Egy pénteki matinéval indul Dudu Tassa 15. (!) stúdió-albumának turnéja!

Dudu Tassa, a rock-folk dalnok, Izrael zenéjének egyik legfontosabb figurája.

Bármiről énekel, bárkik a társai a színpadon, mindig valami örök érvényű üzenet, energia jön a dalaiból.

Péntek 13.30: Gray Modiin

Dudu Tassa

>>

Nem vagyunk mostanában elkényeztetve világsztár vendégjárással, ezért nagy szó, hogy

Shortparis újra Izraelbe jön.

Beleszerettem a klipjeikbe, de földhöz vágtak a koncerten is ’22-ben.

Egy hardcore techno party, egy punk koncert és egy kortárs opera volt egyszerre, amit a Shortparis művelt a színpadon. 

Dúdolható refrénekkel!

Shortparis neve ellenére moszkvai zenekar.

Posztszovjet posztpunk, posztpop, pop-noir, avantgard pop. 

Igazi minőségi zene. 

A pár perces dalaik komoly szerkesztett kompozíciók, és mással összetéveszthetetlenül eredeti zenei és színpadi megoldásokat keresnek.

Az egyetlen előadásuk lesz Izraelben: pénteken este Reading3 (a kikötőben) Tel-Avivban. 

Két klipet posztolok, és biztos vagyok abban, hogy rákerestek majd a többire is.

Shortparis

>>

Metálszirup. Vagyis metal a Syrupban.

Egy kellemes péntek este Haifán, három bandával:

Power violance grindcore – ez a precíz műfaji meghatározása a Rites nevű csapatnak. 

Rendesen csapatnak.

Klip nincs.

Dakat Doomia hazai doom metal zúzda, fémet döngölni az agyba lassan.

Ők soxor voltak, most inkább egy kis punk-core mészárlás, 

Ka’tzon La’tevach – Bárányok a vágóhídra. 

Péntek este: 

Syrup, Haifa

>>

David Krivoshei

80. születésnap és szakmai jubileum: a 60. év. Nem tudom összefoglalni, csak elhadarom.

Filmzenék, musicalek, dalok az izraeli könnyűzene mindenkori élvonalának. Hangszerelő, karmester, zenekarvezető, zongorista.

Televiziós személyiség volt abban az időben, amikor még egy csatorna volt csak. 

Nem fér majd el a színpadon pénteken mindenki, akivel valaha együtt muzsikált, de rengetegen lesznek

a Tel-Avivi Kultúrcsarnokban, akik a 80 esztendős David Krivosheit köszöntik majd.

>>

Gyermekkoromat a táncdalénekesek kontra beatzene konfliktus határozta meg. Fél évszázadnyi zenehallgatás kellett, hogy elfogadjam a polgári otthonok kedvenc énekeseit, aki nem akasztják össze a bajszot a társadalmi renddel, sem a jólneveltséggel.

Nurit Galron nekem friss „beszerzés”. 

40 éve itt vannak a dalai, a koncertjei telt házasok, pedig egyáltalán nem próbál meg lépést tartani a fiatalok bálványaival.

Nurit Galron a Tel-Avivi Kultúrcsarnokban

pénteken 13.30-kor és…

november 9. SZOMBAT

…másnap este is, de akkor már Modiinben, pontosabban a 

Gray Modiinben, szombaton

Nurit Galron

>>

Jeruzsálemi Fesztivál Zenekar gyakran tér vissza a haifai Szent János templomba, nem csak a kiváló akusztikája, de az orgonája miatt is, amely most szombaton is fontos szerepet kap majd a matiné koncerten.

„Nápolyi szerelmes dalok”, ez a cím, de a itáliai canzone d’amore sorba kedvenc Rossini és Verdi operaslágerek is keverednek majd, és Paganini, Vivaldi darabok is, sőt az orgona is megszólal.

Olga Sanderskaya – szoprán 

Aaron Blake – tenor

Nina Clemens – orgona

Jeruzsálemi Fesztivál ZenekarVlagyimir Bersevics vezényli majd,

Szent János templom (Khoury 30., Wadi Nisnas) Haifa

szombat 12.00

A matiné tenor szólistájától Aaron Blake találtam témába vágó videót.

>>

Úgy szeretném, ha már nem lenne aktuális Keren Peles klipje, amit ide az ajánlat – és a hét – végére választottam.

A hír pedig, hogy Keren Peles először lép majd fel az Izraeli Filharmonikus Zenekarral. 

Azt gondolom, dalai ezzel a himnikus dimenziót kapnak majd. Drámaiságuk, lírájuk biztosan felerősödik, de nem félek, hogy intimitásuk eltűnik majd.

Jön az új klip!

Keren Peles &

Israel Philarmonic Orchestra

Szombat

Tel-Aviv, Kultúrcsarnok

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.