Nincs jogom, de megszökhetek?

Tzvi Szajnbrum írása

Illusztráció – Fotó: Shutterstock

Mindannyian ismerjük a mondatot: „Jogom van”. Igen, mindannyiunknak joga van ezt vagy azt tenni, de néha a jogaink csak a fejünkben léteznek. Azok a mi kívánságainkat képviselik, de nem a törvény által biztosított valódi jogainkat, legalábbis nem Izraelben – írja Tzvi Szajnbrum egy Facebook csoportban.

Nagyon törékeny demokrácia – vagy „részleges demokrácia” – vagyunk. Az izraeli igazságszolgáltatási rendszert a demokrácia iránti mély vágy vezérli az erős szabályozás (különösen a hazai front biztonsági kérdéseivel kapcsolatban) és a korlátozások (kis ország vagyunk korlátozott és túlcentralizált gazdasággal) ellenében. A világ minden tájáról érkező új bevándorlókat befogadó „idegenek nemzete” a „kultúrák dzsungelét” hozta létre.

Ezen ellentétes igények, az átláthatóság, a modernizáció és a demokrácia következtében (a szabályozással, titoktartással és korlátozással szemben) az igazságszolgáltatás mindig küzd az egyensúly megtalálásáért. Az „egyensúly” a kulcsszó, a fő eszköz, a fékek és ellensúlyok rendszere.

A szabad mozgáshoz való jog

Ezt a jogot héberül chofes hatnuának nevezik; „szuper-jognak”, vagy zhut al-nak tartják. Ez a zhut al nem más, mint a Legfelsőbb Bíróság alkotása, de nem a kormány által elfogadott törvényjavaslat. Azonban „alapjognak” vagy „legfelsőbb jognak” tekintik és tisztelik, erősebbnek, mint egy „szabályos jog”! Igen, igaz… csakis Izraelben.

Az a szabadságunk, amellyel – állítólag – az egyik pontból a másikba szabadon mozoghatunk, elméleti, és nagyon korlátozott, amint azt a következő példákban kifejtem.

Korlátozások

A Templom-hegyhez való hozzáférés joga rendkívül korlátozott. Hasonlóképpen a Hebron városában található pátriárkák sírjához (Maarat Hamachpela) való belépési jog is ellenőrzött – annak ellenére, hogy ezek a helyek zsidó gyökereink és Izrael népének zsidó történelmének részét képezik.

Izrael elhagyásának joga is korlátozott – valójában nagyon korlátozott.

Egy katona vagy egy pályakezdő tiszt nem hagyhatja el Izraelt az IDF – az Izraeli Védelmi Erők – engedélye nélkül. Válási vitában pedig minden zsidó férfitól megtagadható a lehetőség, hogy elhagyja Izraelt, ha a nő eltiltást kér azzal az indokkal, hogy férje megszökik, így nem válik el (válás).

Valójában bárkitől, akinek adóssága – bármilyen tartozása – van egy hitelezővel szemben, megtagadható az ország elhagyásának joga. És ez a „cav ikuv jecia min haarec” néven ismert korlátozás örökké tarthat!

Igaz történetünk

Sammy Izraelben született, és amikor ötéves volt, családjával az Egyesült Államokba költözött. 15 évvel később Ázsiában telepedett le, ahol munkát talált és új életet kezdett.

Az évek folyamán Sammy fenntartotta a kapcsolatot Izraellel (nem a judaizmussal), és erősen kötődött hozzá. Korábban rövid és gyakori látogatásokat tett az országban, ahol volt néhány jó barátja és néhány távoli rokona.

Öt évvel ezelőtt Sammy úgy döntött, hogy egy évig Izraelben tanul. Minden szükséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy megfizethetően kellemes időt tölthessen itt. Bérelt egy kis lakást, bankszámlát nyitott, hitelkártyát váltott ki és vett egy mobiltelefont.

Az év végére Sammy eladósodott. Nem engedhette meg magának, hogy tovább maradjon, és kénytelen volt távozni. A hátrahagyott adósságait külföldről lassan kifizette – egy kivételével: a mobiltelefon.

Tavaly Sammyt ázsiai munkaadója elküldte egy izraeli kongresszusra, teljes költséggel fizetett oda-visszaútra.

Amikor Sammy a tel-avivi repülőtérről éppen hazaindult volna, közölték vele, hogy nem hagyhatja el Izraelt a Hocaa Lapoalnál – Izrael adósságbehajtó szervénél – fennálló 6000 dolláros adóssága miatt a mobiltelefont szolgáltató cég felé (amely az eredeti, kifizetetlen 700 dolláros számlából nőtte ki magát).

Sammy másnap reggel bejött az irodámba jogi megoldást keresve. Meg volt győződve arról, hogy mindez illegális, és nemcsak a tilalom visszavonását kérte, hanem kártérítést is követelt a telefon-társaságtól, Izrael államtól, stb.

Miután elmondtam neki, hogy nem perelhet be senkit, nem törölheti olyan könnyen a kitiltást, és tartozásának egy részét ki kell fizetnie, felháborodva és dühösen távozott az irodámból.

Három nappal később visszatért, miután más ügyvédeknél is járt, akik ugyanazt a választ adták neki, mint én. Nem volt hol megszállnia, egy közpark padján aludt, és csak néhány napra volt elég pénze.

Azonnal felvettem a kapcsolatot a mobiltelefon-társaság ügyvédjeivel. „Nagy üzletet” kínáltak – igazi alkut, ahogy ők nevezték: 3000 dollárért Sammy néhány jogi eljárás után két napon belül elhagyhatja az országot. De Sammynek nem volt 3000 dollárja.

Úgy döntöttem, hogy pro bono fogom az ügyet, és hosszú kérvényt írtam a bírónak. Két nap múlva megszületett a döntés: Sammy kérését elutasították. Újabb petíciót írtam, ismét elutasították. A bíró azt írta, hogy Sammy szabad mozgáshoz való joga kevésbé fontos, mint a mobiltelefon-társaságé, hogy behajtsa tőle a tartozását!

Az utolsó döntés: ha Sammy 2000 dollárt letétbe helyez a Hocaa Lapoalban, azonnal távozhat. Sammynek még ennyi pénze sem volt.

Azt hittem, hogy ez egy jó lehetőség – próbaper – lehet a Legfelsőbb Bíróság számára, de Sammy időközben eltűnt.

Néhány hónappal később küldött nekem egy e-mailt, amelyben elmagyarázta, mi történt. Kétségbe volt esve, nem volt pénze, és minden alkalommal megtagadták tőle a segítséget – a szociális munkások, a mobiltelefon-társaság, izraeli barátai (akik szegény diákok voltak) és külföldön élő családja, akiknek már nem volt módjuk segíteni neki.

Kétségbeesésében felhívta egy távoli rokonát, aki kölcsönadott neki 2000 dollárt, amit – a legutolsó ajánlat szerint – a Hocaa Lapoalban letétbe helyeztek.

Rosszul esett, hogy Sammy nem kérdezte meg a véleményemet, de mint említettem, demokrácia vagyunk, mindenki szabadon választ és dönt.

Az eredmény

Sammy nagy hibát követett el. Abban a hitben helyezte letétbe a pénzt, hogy ezzel vége az ügynek – de nem így lett.

Most 4000 dollár adóssága van, szemben a 6000 dollárral. Az adósság azonban továbbra is adósság. A törvény szerint 30 napon belül a mobiltelefon-társaság új kitiltást kérhet – és minden bizonnyal kérni is fog. És természetesen a kérésüket teljesíteni fogják.

Ehelyett Sammy kérhetett volna 3000 dolláros kölcsönt, amivel végleges megállapodást köthetett volna a hitelezővel. Az aktáját örökre lezárták volna, minden ügyvédi díj nélkül!

Az adósság aránytalanul növekszik a törvény által biztosított igen magas kamat miatt, ráadásul a tilalmat soha nem fogják törölni. Sammy soha többé nem térhet vissza Izraelbe anélkül, hogy külföldről nem kötne végleges megállapodást a hitelezővel – különben megtagadják tőle a lehetőséget, hogy ismét elhagyja az országot.

Valóban nagyon törékeny demokrácia! És ha tetszik, ha nem, ez az intézkedés – eltiltás – nem más, mint tiszta büntetés olyan állampolgárral szemben, aki a tartozáson kívül nem követett el semmiféle bűncselekményt. Ez egy olyan büntetés, amelyet bíróságaink évek óta, korlátozás nélkül alkalmaznak: figyelmen kívül hagyják a különleges körülményeket és elvetik az úgynevezett „szuperjogot”, a szabad mozgáshoz való jogot.

Tzvi Szajnbrum, ügyvéd és közjegyző

Angolból fordította Veres Szonja

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSFacebook