Az alábbi gondolatébresztő elemzést Dr. Rina Anati izraeli jogász, emberi jogi szakértő és közéleti aktivista tette közzé. Anati jelentős szereplője az izraeli demokratikus mozgalmaknak; tagja az Israeli Democratic Guard nevű szervezetnek, amely a demokrácia és a jogállamiság védelmére törekszik. Korábban biokémiából is doktorált, és a Technionon kutatott Haifán.
Alábbi írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy Benjamin Netanjahu módszeresen, alulról felfelé haladva vette át az irányítást Izrael állami intézményei fölött – először saját pártján (Likud) belül, majd a teljes politikai rendszeren, a médián, a közszolgálaton, az önkormányzatokon, s részben a jogérvényesítési szerveken is. A biztonsági szervek – köztük a Sin Bet – fölötti hatalomátvétel sem most kezdődött, a jelenlegi vezetőcserék csak ennek végső állomásai.
Szerinte a 2023-as „jogi reform” csak látszólag volt a rezsimváltás kezdete – valójában ez egy évtizedes, fokozatos hatalomkoncentráció csúcspontja, mely Netanjahu személyes hatalmát szolgálja. A szerző szerint Izrael egyre közelebb kerül egy vallásos, tekintélyelvű rendszerhez, ahol a jogállamiság leépül, az erőszak és elnyomás válik normává, és ahol a vezető a biztonsági válságokat kihasználva erősíti meg uralmát.
És most jöjjön az írás (figyelem, az internethez képest szokatlanul hosszú lesz, de érdemes végigolvasni):
Korábban szokás volt azt mondani Netanjahuról, hogy csak akkor kezdeményez választásokat, ha már biztosan a kezében van a leendő kormány, és egy pillanattal sem korábban. Ez természetesen illik szorongó, kockázatkerülő, döntésképtelen személyiségének képéhez, aki csak a biztosra megy – különösen, ha a politikai jövőjéről van szó.
Ez a viselkedés azonban nem támasztja alá azt a következtetést, miszerint a Sin Betből (Sabak, az izraeli belbiztonsági szolgálat) kiszivárgott információk „a belső bomlás jelei” lennének – épp ellenkezőleg. A kiszivárogtatás pontosan azt mutatja, hogy Netanjahu – ahogy minden más intézmény esetében – itt is alulról kezdte a „meghódítást”: előbb bebiztosította magát a terepen, alacsony szinten, majd miután meggyőződött arról, hogy emberein keresztül kontrollálja a terepet, akkor jutott fel a piramis csúcsára – egy pillanattal sem korábban.
Ez a módszer jól látható a pártjában is: a Likud centrumban (a Likud párt tisztújításáról szavazó “népi” fórum, ahol a párt területi “mezei” emberi a szervezet vezetőiről szavaznak – a szerk.) ülő emberein keresztül megszerezte az irányítást a párt felett, és miután a „terep” már a kezében volt, eltávolított minden herceget, mindenkit, aki politikailag veszélyt jelenthetett rá, és a pártot egy „bibista bűnszervezetté” alakította, amelyben mindenki személyesen neki tartozik lojalitással (üdvözlet az új bibista bábunak – Gideon Szaár).
A párton belüli meteorszerű sikere hasonló taktikához vezetett az egész politikai rendszer eltörlésénél: a propaganda, az uszítás, a baloldaliak árulóként való megbélyegzése (emlékeztek, amikor Nachman Shai azt mondta, hogy nem hagyja, hogy „baloldalinak” címkézzék? Most már legfeljebb „a tavalyi por” címke jutott neki) mind hozzájárultak a „centrista pártok” inflációjához – amelyek valójában a Likud pszeudo-változatai voltak. Ezek vezetői Netanjahu vallásos-nacionalista beszédmódját utánozták, senki sem mert világosan fogalmazni, nehogy rákerüljön a rettegett bélyeg: nem hazafi, nem zsidó, vagy ne adj’ Isten: áruló baloldali.
Netanjahu tehát nemcsak hogy teljes mértékben elfoglalta a politikai rendszert, uralma alá vonta a Kneszetet és de facto megszüntette a törvényhozó hatalmat, hanem hasonló módon megszerezte az irányítást a médiában is (kivéve néhány kis „szerencsés szigetet”, az egész a kezében van és kiszolgálja őt), meghódította a közszolgálatot és a helyi önkormányzatokat is – bűnözőkkel, kétes alakokkal, akik számos önkormányzatot és várost irányítanak. Nem véletlen, hogy egy csúcsbűnöző maffiafőnök próbált meg indulni a herzliai polgármesteri székért – az igazságügyi miniszter és a bűnpárt támogatásával.
Amikor Netanjahu megalapította a jelenlegi kormányát, tulajdonképpen már be is fejezte az államcsínyt: teljesen uralma alatt tartotta a politikai rendszert, a médiát, a helyi önkormányzatokat, a közszolgálatot, és részleges irányítása volt a jogérvényesítési rendszeren. Ellentétben azzal a nézettel, hogy a rendőrség csak Ben-Gvir miniszteri kinevezésével került a kezébe, a rendőrség már jóval korábban az ő befolyása alatt állt: költségvetési megvonással, rendőrfőnök kinevezésének elhalasztásával, majd Ohana kinevezésével – olyan emberekével, akik kiszolgálják őt. Ők ketten együtt felelősek a meroni katasztrófáért, és még mindig hivatalban vannak (Ezt az erre felállított állami vizsgálóbizottság állapította meg, Netanjahu nem is hajlandó állami vizsgálóbizottságot létrehozni október 7-e ügyében – a szerk.) Ben-Gvir kinevezése csak lezárta a folyamatot. Mint mindig: Netanjahu előbb meghódítja a terepet, és csak utána veszi birtokba a piramis csúcsát – a habot a tortán.
Az „Alef” nevű forrás kiszivárogtatása, amely egy öntelt, hanyag és arrogáns „újságíró” hibájának köszönhetően derült ki, olyan hiba volt, amelynek – akárcsak a katari pénzeknek – nem lett volna szabad napvilágra kerülni. Ez egy állami titok volt, része a Netanjahu-féle hatalomátvételi mechanizmusnak, amely során az állami intézményeket uralmi eszközökké alakította. Innen következik: amikor Netanjahu úgy döntött, hogy leváltja Ronen Bart, már biztos volt abban, hogy a Sin Bet az ő kezében van – a leváltás nem az elfoglalás kezdete, hanem annak befejezése volt. Hasonlóan következtethetünk arra is, hogy Gallant és Herzi Halevi eltávolítása sem a hadsereg bekebelezésének kezdete volt, hanem annak lezárása. A látszólag államférfiúi megszólalások mögött, amelyeket Aviv Kochavi utódja, az új vezérkari főnök, Ejal Zamir adott, világosan kirajzolódik: ő is Netanjahu embere.
És a legnagyobb következtetés: az államcsíny nem 2023 januárjában kezdődött, Jariv Levin „jogi reformról” szóló bejelentésével, hanem már sokkal korábban, az államhatalmi intézmények, a politikai rendszer és az egész terep megszállásával. A cél az volt, hogy jogi pecsétet kapjon egy olyan folyamat, amely már több mint egy évtizede zajlik – és Netanjahu pontosan tudta, hogy sikeres lesz, pont úgy, mint amikor csak akkor megy választásokra, ha már megvan a kormánya, úgy indította el az államcsínyt is, amikor már biztos volt benne, hogy a zsebében van.
Tehát mindazoknak, akik azt gondolják, hogy messze vagyunk a diktatúrától, hogy sikerült megállítani az államcsínyt, mert a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az ésszerűségi indok eltörlését, felfüggesztette a Sin Bet-vezető leváltását és elhalasztotta a lemondási törvény végrehajtását – Netanjahu épp ezekben a napokban fejezi be az államcsínyt. A Sin Bet élére egy újabb bibista bábu kerül majd, a főügyészt elmozdítják, a túszokat magukra hagyják, a háború stratégiává válik, nem pedig az ország biztonságának visszaszerzéséhez vezető eszközzé. Netanjahu korrupciós pere csak díszletként szolgál majd egy valaha független igazságszolgáltatási rendszer színpadán.
És mi vár ránk? Egy vallásos-nacionalista állam, erőszakkal, brutalitással, vallási kényszerrel, jogfosztással – tudjátok, mint minden diktatúrában, ahol a diktátor egy biztonsági válságot, bizonytalanságot és háborút használ ki az állam és rendszereinek gyors megszállásához.
A mészárlás volt a legjobb dolog, ami Netanjahuval történhetett. Nem meglepő, hogy a mészárlást és a diktatúrát ugyanaz az ellenséges ország finanszírozta, amelynek érdeke, hogy megszűnjön a Sin Bet, mint független hírszerző szerv. (A szerző a Katarból érkező pénzekre utal, melyekből a Hamasz kiépítette haderejét, és a Katargate akták iratai szerint Netanjahu is ebből finanszírozta újraválasztását, hatalmát – a szerk.)
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
