Ma olvastam egy rendkívül érdekes – és elképesztően hosszú – cikket azokról, akik elhagyják az ultraortodox közösséget. Az írás részletesen bemutatja a társadalmi folyamatokat, a háttérben zajló csendes forradalmat, és azokat a változásokat, amelyekről a napi politikai zajban alig esik szó. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a lényeget – a főbb adatokat és tanulságokat egy olvashatóbb, sokkal rövidebb formában. Spoiler: Izrael jövője talán nem is ott dől el, ahol elsőre gondolnánk.
Miközben Izrael jövőjéről szóló beszélgetések egyre gyakrabban fulladnak demográfiai pánikba, a valóság sokkal összetettebb. Igen, a haredi (ultraortodox) közösség valóban gyors ütemben növekszik – évi 4%-kal, szemben a teljes népesség kb. 2%-os növekedésével. De van egy másik, halkabb, mélyebb folyamat, amely a statisztikákon túli Izraelt formálja: egyre többen hagyják el a haredi világot. És egyre kevésbé térnek vissza.
Míg a 70-es és 80-as évek szülöttei körében csupán 7–8% hagyta el a haredi közösséget, ma ez az arány már 14–15%, és a következő években elérheti a 16%-ot is. A különbség nemcsak a számokban van – hanem az élmények természetében. Korábban a kilépés egyet jelentett az elszakítottsággal, a kirekesztéssel, sokszor a teljes identitásvesztéssel. Ma a távozás nem feltétlenül trauma: lehet tervezett, támogatott, és gyakran családi kapcsolatokon belül is elfogadott.
Dr. Neri Horovitz társadalomkutató a „Yotzim Leshinuy” (Változásért Indulunk – יוצאים לשינוי) nevű civil szervezet megbízásából átfogó kvalitatív kutatást végzett – több tucat fókuszcsoport és interjú alapján – haredi fiatalokkal, kilépőkkel, családtagokkal és oktatókkal. A kutatás szerint nemcsak az arány, de az atmoszféra is változik: a családok egyre kevésbé kezelik a távozó gyereket ellenségként, és az „elhallgatás kultúrája” is repedezni kezd.
A kilépés már nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki ateista lesz. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a volt haredik kevesebb mint 20%-a azonosítja magát „hiloniként” – szekulárisként. A többség inkább vallásos-hagyományőrző, újraértelmezett zsidó identitással. „Ahogy a vallásosból szekulárissá váló szekuláris külön világot képvisel, úgy a volt haredik is saját kategóriát alkotnak” – mondja Gilead Malach, az Izraeli Demokrácia Intézet kutatója.
Ami azonban valóban megváltozott, az a kilépéshez vezető út és az utána következő támogatási struktúra. A Szociális Ügyek Minisztériuma ma már évente 9 millió sékellel támogatja a haredi közösségből távozók civil segítő szervezeteit. Ennek kétharmada – kb. 6 millió sékel – a „Hillel” nevű szervezethez kerül, amely lakhatási programot működtet fiatalok számára, akik sok esetben veszélyeztetett státuszba kerülnek a közösségük elhagyása után.
A Hillel jelenleg két védett otthont (hostelt) és nyolc önálló lakást működtet, teljes szociális és pszichológiai háttérrel. Az elmúlt tíz évben több mint 600 fiatal élt ezekben az otthonokban, csak 2024-ben 148-an. A jelentkezők 19%-ánál mentális egészségi problémát diagnosztizáltak, 35%-uk szexuális visszaélést élt át. Ez nemcsak a közösség zártságát, hanem annak elhallgatási és feldolgozási hiányait is mutatja.
És még valami fontos: az egész jelenség már nem szégyen. A kilépők történeteit nemcsak „szabadulásként” mesélik el – hanem fejlődésként, útkeresésként, gyakran szeretetteljes családi kapcsolatok közepette. Horovitz szerint „a kilépés már nem dörömbölés az ajtón. Egyre gyakrabban nyitva marad az ajtó.”
A számok alátámasztják ezt. A 90-es évek végén születettek körében már 10%-os, a 2000-es évek szülötteinél 12,5%-os az arány. A jelenlegi évjáratban már 15%, és ez várhatóan tovább emelkedik. Egy gyorsan növekvő közösségben már egyetlen százalékos növekedés is évi több ezer új kilépőt jelent. És mivel ez nem „hóbort”, hanem társadalmi trend, a számok még meredekebben emelkedhetnek.
Közben a „Hillel” mellett a „Yotzim Leshinuy” és más szervezetek is megerősödtek. A közösségi tér, amelyet a kilépők számára biztosítanak – legyen az lakhatás, munkaerő-piaci integráció vagy érzelmi támogatás – ma már reális alternatíva a családi háttér nélkül maradóknak is. A cél nem az, hogy mindenki mérnök legyen az Intelnél (bár ez sem baj), hanem hogy kapcsolataikat megőrizzék, életüket önállóan tudják vezetni.
Mert végső soron a kilépők nem a vallás ellen lépnek fel. Nem is az identitásuk ellen. Egyszerűen csak más utat keresnek. Vannak, akik továbbra is megtartják a sabbati vacsorát – csak épp autóval mennek oda. Vannak, akik nem tartanak már peszahi szabályokat – de nem is vetik meg azokat. Az identitásuk nem „antiharedi”, hanem postharedi.
Az izraeli társadalom jövőjéről szóló vitákból egy fontos elem rendszeresen hiányzik: a kilépők. Ők azok, akik nem „szemben állnak” az ultraortodox világgal – hanem már nem benne élnek. És ha a társadalom valóban meg akarja érteni a jövőjét, ezeket az embereket nem lehet többé figyelmen kívül hagyni.
Főkép: Illusztráció: Maya Is Salom / Haaretz
Salátakisérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
Nincsen anyám, se apám, se istenem, se hazám…stb. Az embert a származása, társadalmi-gazdasági ( osztály ) helyzete alapján “vizsgáztató” “Horgerek” libernyák meg fasiszta kiadásban is cs@sszék meg magukat.