Netanjahu: „Izrael nem tudja befolyásolni, kiket enged szabadon a Hamasz” – Hírszüret

2025. július 10., csütörtök, a háború 643. napja – frissül


USA: New York-i milliárdosok kampányt indítottak az Izrael-ellenes polgármesterjelölt ellen

A Wall Street Journal beszámolója szerint New York leggazdagabb üzletemberei közös kampányba kezdtek a város polgármesteri címére pályázó Zohraan Mamdani ellen, akit Izrael-ellenes nézetekkel azonosítanak. A kampányt a „New York-iak egy jobb jövőbeli polgármesterért” nevű csoport vezeti, és céljuk 20 millió dollár összegyűjtése.


A hutik Izrael felé lőttek rakétát – útközben lezuhant, nem volt légiriadó

Egy Jemenből kilőtt rakéta, amelyet a hutik Izrael irányába indítottak, útközben lezuhant. Ennek megfelelően nem adtak ki légiriadót.


Amerikai külügy: „Izrael vizsgálni szokta az eseteket, ha szükséges” – reagálás a gázai egészségügyi központ melletti támadásra

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Tami Bruce reagált a hírekre, miszerint az izraeli légierő csapást mért egy gázai egészségügyi központ közelében, amely során hat civil életét vesztette. Bruce közölte: „Elítéljük az ártatlan életek elvesztését. Támogatjuk Izraelt, és tudjuk, hogy ha szükséges, vizsgálatot folytat.”
Emellett elítélte a Júdea és Szamária területén élő telepesek által elkövetett erőszakot, különös tekintettel a keresztény palesztinok ellen. Hangsúlyozta: „Trump elnök régóta világossá tette, hogy a keresztények védelme kiemelt prioritás.”


New York Times: Irán nagy tisztaságú uránkészletének egy része túlélte az izraeli-amerikai bombázásokat

Izrael szerint Irán egyes föld alá rejtett, nagy tisztaságú uránkészletei – amelyek akár atomfegyverhez is elegendők – túlélték az Egyesült Államokkal közösen végrehajtott légitámadásokat a „12 napos háború” során. A New York Times értesülései szerint a túlélő készletek továbbra is elérhetők lehetnek az iráni atomtudósok számára.


Izraeli biztonsági források: A Palesztin Hatóság próbálja megelőzni a „renitenseket” és az utánzó terrortámadásokat

Miután kiderült, hogy a Gus Ecioni támadást két palesztin rendőrtiszt követte el, izraeli biztonsági források szerint a Palesztin Hatóság biztonsági szervei jelentősen megerősítették jelenlétüket a térségben. A cél: megelőzni, hogy újabb „renitens elemek” lépjenek akcióba, illetve megakadályozni inspirációból fakadó terrortámadásokat. A két támadónak nem volt ismert biztonsági múltja vagy korábbi letartóztatása.


A rendőrség az újságíró elleni nyomozásról: „Megalapozott bizonyítékokon alapul”

A rendőrség nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy nyomozás indult Aviad Glickman, a 13-as csatorna újságírója ellen, miután egy felvételen az látható, hogy meglöki Gal Dvost, Sara Netanjahu munkatársát. A közlemény szerint: „A nyomozás elindítása nem politikai döntés vagy külső nyomás eredménye, hanem részletes panasz, orvosi jelentés, szemtanúk és több videofelvétel alapján hozott, bizonyítékokon alapuló döntés.”


A Gus Ecioni merénylet két elkövetője a Palesztin Hatóság rendőrségi tisztje volt

A Gus Ecioni „Rami Levi” bevásárlóközpontban végrehajtott terrortámadás két merénylője, akiket a helyszínen likvidáltak, a Palesztin Hatóság rendőrségének tisztjei voltak: Mahmud Juszuf Abed Halhulból és Malek Ibrahim Szálem Nabluszból. Mindketten szolgáló rendőrök voltak, Szálem pedig Katarban végzett katonai főiskolát.


Netanjahu: Ha 60 nap alatt nem lesz végleges tűzszünet, katonai erőt alkalmazunk

Benjamin Netanjahu miniszterelnök videóüzenetben beszélt a túszalkuról és a Gázára vonatkozó végleges tűzszünet lehetőségéről. Azt mondta: „Egy 60 napos ideiglenes tűzszünetért cserébe a túszok felét – élőket és holtakat – akarjuk visszahozni. Ez idő alatt megkezdjük a tárgyalásokat a háború befejezéséről, az általunk szabott feltételekkel: a Hamasz leteszi a fegyvert, elveszíti katonai és kormányzati képességeit, és Gáza demilitarizált lesz.” Majd hozzátette: „Ha ez nem valósul meg 60 napon belül, más úton érjük el – katonai erővel.”


Nahal Oz közölte a „Tkuma” hivatalával: Ha nem vonják vissza a visszaköltözési döntést, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulunk

A Nahal Oz kibuc levelet küldött a Gázai övezet környékének újjáépítéséért felelős Tkumu-igazgatóságnak, amelyben felszólították őket, hogy vonják vissza a döntést, miszerint a lakók a háború közepette térjenek vissza a kibucba. Amennyiben ez nem történik meg, a közösség a Legfelsőbb Bírósághoz (Bagac) fordul. A levélben ez áll: „Hihetetlen, hogy október 7. borzalmai után, a mészárlást átélt közösséget újra visszaküldenék háborús helyzetbe. Nahal Oz lakói nem lesznek még egyszer elhagyatva.”


ENSZ: 75 ezer liter üzemanyagot juttattunk Gázába – ez egy napra sem elég

Stephane Dujarric, az ENSZ szóvivője közölte, hogy az ENSZ először 130 nap után tudott ismét üzemanyagot bejuttatni Gázába – összesen 75 ezer litert. „Ez a mennyiség még egy napra sem elég. Ha nem juttatunk be sokkal többet, számos szolgáltatás leáll” – figyelmeztetett.


Macron: Nagy-Britanniával közösen ismerjük el Palesztinát – mindenkinek ezt kell tennie

Emmanuel Macron francia elnök felszólította az Egyesült Királyságot, hogy közösen ismerjék el a palesztin államot. Keir Starmer brit miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette: „Hiszek a kétállami megoldásban – ez az egyetlen út, hogy Izrael békében és biztonságban élhessen szomszédaival. Ezt egységes hangon kell kimondanunk – Párizsban, Londonban, bárhol. Mindenkinek el kell ismernie a palesztin államot.”


A Gus Ecioni merénylők sárga rendszámos lopott autóval érkeztek – ismerték a helyszínt

A biztonsági erők szerint a két merénylő, akik meggyilkolták a 22 éves Sliv Zevulunit, egy lopott, sárga izraeli rendszámtáblás autóval érkeztek a Rami Levi bevásárlóközpontba. A nyomozók úgy vélik, a támadók jól ismerték a terepet, és tudatosan választották a forgalmas csütörtöki délidőt.


Netanjahu a washingtoni megemlékezésen: „Az első dolog, amit létrehoztunk, a hadsereg volt – mert Isten azokat segíti, akik magukon segítenek”

Benjamin Netanjahu miniszterelnök beszédet mondott a washingtoni izraeli nagykövetségen tartott megemlékezésen, ahol májusban két izraeli állampolgárt gyilkoltak meg lövöldözésben. „Izrael nélkül nincs jövője a zsidó népnek. Borzalmas árat fizetünk – nemcsak itthon, hanem külföldön is. Az antiszemitizmus növekszik, főként az online uszítás miatt” – mondta. Hozzátette: „A múltban tökéletes áldozatok voltunk – legyilkoltak, elűztek, elégettek minket. Az első dolog, amit létrehoztunk, az a hadsereg volt – mert ’ellenünk támadnak, hogy megsemmisítsenek’, és Isten azokkal van, akik magukon is segítenek.”


Az izraeli hadsereg likvidálta a Hezbollah tüzérségi parancsnokát: „Ő irányította a legtöbb támadást Izrael ellen”

A Cahal tájékoztatása szerint likvidálták Mohamed Dzsamál Maradot, a Hezbollah tüzérségének parancsnokát a libanoni tengerparti fronton. A hadsereg közölte: Marad számos rakétatámadásért felelt a háború során, és az utóbbi hónapokban megpróbálta újraszervezni a tüzérségi rendszert a térségben.


Az izraeli légierő parancsnoka: „Az iráni képességek többségét megsemmisítettük – készen állunk újabb fellépésre”

Tomer Bar altábornagy, a légierő parancsnoka a Hacerim légibázison tartott pilótaképző tanfolyam záróünnepségén kijelentette: „A 12 napos háborúban teljesítettük a kötelességünket, ami egyben kiváltság is volt. 1800 kilométeres távolságot hidaltunk át, és Iránt a harmadik körből az elsőbe emeltük – súlyos csapást mértünk rá.” Hozzátette: „Ez az az ellenség, amely Izrael elpusztítását tűzte ki célul – mi készen állunk újra cselekedni, ha kell.”


Eyal Zamir vezérkari főnök: „A háború még nem ért véget – a többfrontos harc folytatódik”

A vezérkari főnök, Eyal Zamir vezérőrnagy a Hacerim légibázison rendezett záróünnepségen elmondta: „Kivételes eredményeket értünk el az iráni háborúban, de ez nem mentesít minket az alázat alól. Továbbra is felelősséggel, körültekintéssel kell cselekednünk – a hadművelet még nem ért véget. Addig harcolunk, amíg a Gideon Harckocsik hadművelet céljait el nem érjük.”


Körülbelül 40 ultraortodox tüntetett a „Hasmoneus” zászlóalj toborzási ünnepségén

Mintegy 40 ultraortodox tüntető jelent meg a modini eseményen, ahol a „Hasmoneus” ultraortodox zászlóalj második százada tette le az esküt. A tiltakozók azt skandálták: „Inkább meghalunk, de nem vonulunk be!” – a rendfenntartók megakadályozták bejutásukat a helyszínre.


Israel Katz védelmi miniszter: „Ha kell, visszatérünk Iránba – nincs hová bújniuk”

A Hacerim légibázison tartott pilótaképző záróünnepségen Israel Katz védelmi miniszter üzent: „Ha szükséges – visszatérünk Iránba.” Azt is hozzátette: „Ez az ünnepség üzenet Hameneinek és az ajatollahoknak: Izrael hosszú karja elér titeket Teheránban, Tabrizban, Iszfahánban – nincs hely, ahol elbújhattok.”


Herzog elnök: „Nem nyugodhatunk, amíg minden túsz vissza nem tér”

Jichak Herzog köztársasági elnök szintén felszólalt a Hacerim légierő múzeumában tartott eseményen, és úgy fogalmazott: „Abban reménykedem, hogy Netanjahu washingtoni látogatása és Trump elnökkel folytatott megbeszélései túszmegállapodáshoz és a Közel-Kelet irányváltásához vezetnek – a békekör szélesítéséhez.” Hangsúlyozta: „A túszok hazahozatala szent kötelesség. Nem nyugodhatunk addig – még egy pillanatra sem –, amíg az utolsó túsz is haza nem tér.”


A túszcsaládok: Tudni akarjuk, ki dönt arról, kit engednek szabadon – és kit hagynak szenvedni

A túszcsaládokat tömörítő szervezet felszólította a kormányt: „Követeljük, hogy teljes körű tájékoztatást kapjunk arról, milyen elvek szerint választják ki a szabadon bocsátandó túszokat, és kik azok, akiket továbbra is fogva tartanak és kínzásnak tesznek ki. Kik döntenek erről, és milyen szempontok alapján?”


Netanjahu: „Izrael nem tudja befolyásolni, kiket enged szabadon a Hamasz”

A washingtoni találkozón Benjamin Netanjahu közölte a túszcsaládokkal: „A Hamasz határozza meg, kiket enged szabadon – Izraelnek nincs valódi beleszólása.” A beszélgetés során Netanjahu a Nir Oz kibuc újjáépítéséről is beszélt, és közölte: „A KKL megoldja.” Hozzátette, hogy Izrael osztja az Egyesült Államok célját a háború lezárására. A Haaretz által megszerzett hangfelvételeken Netanjahu azt is mondta: „A Hamasz diktálja ezt – nincs listánk.”


Az EU tízféle diplomáciai lépést mérlegel Izraellel szemben emberi jogi jogsértések miatt

Az Európai Unió külügyi szolgálata tíz lehetséges diplomáciai intézkedést terjesztett elő Izraellel szemben, miután – állításuk szerint – „jelzések utalnak emberi jogok megsértésére” Gázában. A Reuters birtokába jutott dokumentum szerint a javasolt lépések között szerepel az EU és Izrael közötti társulási megállapodás felfüggesztése, valamint közös technikai projektek törlése is.


Az izraeli haditengerészet „elrettentő tüzet” nyitott gázai civilek irányába segélyelosztó központoknál

Az izraeli haditengerészet hajói részt vettek olyan „elrettentő célzatú” lövésekben, amelyeket Gáza civil lakosai felé adtak le, miközben azok a GHF (Gaza Humanitarian Foundation) által működtetett segélyelosztó központokhoz közeledtek – azokon kívüli nyitvatartási időben. Az esetek június elején történtek. Az IDF megerősítette az eseményeket, és hangsúlyozta: a lövéseket nem célozták közvetlenül az emberekre és nem irányultak az épületek ellen, csak távoltartási célt szolgáltak.


Netanjahu a túszcsaládoknak: „Teljes megállapodás nem lehetséges – de nekem és Trumpnak van egy tervünk”

Benjamin Netanjahu miniszterelnök washingtoni találkozóján kijelentette a túszok családjainak, hogy „nem lehetett teljes körű megállapodást elérni a túszok szabadon bocsátásáról”. Hozzátette: „Nekem és Trumpnak vannak terveink, amelyekről nem beszélek nyilvánosan. A megállapodás első 60 napjában 10 túsz szabadulna, és utána lehet szó a háború lezárásáról. Türelemre van szükség.”


A rendőrség: A támadásnak vége, átvizsgálják a környéket további gyanúsítottak után kutatva

A ciszjordániai rendőrség parancsnoka közölte, hogy a Gus Ecioni támadás véget ért, és jelenleg a rendőrség és a Sabak erői átfogó kutatást végeznek a környéken további gyanúsítottak után. Elmondta, hogy az eddigi információk szerint a támadókat civilek és valószínűleg egy katona semlegesítette. Hozzátette: „A támadók tudták, hogy csütörtökön sok civil van itt. A gyors reakció megelőzhetett egy sokkal súlyosabb vérengzést.”


Szemtanú: Elképzelhető, hogy a támadók a fiatal áldozat fegyverével ölték meg őt

Egy szemtanú szerint a meggyilkolt fiatalnál csak a fegyvertartó tokja volt, fegyver nélkül – ezért feltételezhető, hogy a támadók elvették a fegyverét, és azzal végezték ki őt.


Cahal: Kombinált fegyveres és késes támadás történt Gus Ecionban – blokád Halhul körül

A hadsereg közleménye szerint a Gus Ecioni támadást két merénylő hajtotta végre, és az lövöldözésből és késelésből állt. A helyszínen jelen lévő katonák és biztonsági erők azonnal tüzet nyitottak és likvidálták a támadókat. A Cahal jelenleg blokád alá vonta a közeli Halhul települést.


A Cahal lezárta Hebron és Betlehem bejáratait a Gus Ecioni támadás után


Szemtanúk: A támadók a bevásárlóközpont felé lőttek, civilek viszonozták a tüzet

Szemtanúk szerint a két semlegesített támadó a Gus Ecioni csomópontnál található bevásárlóközpont parkolójához érkezett, majd tüzet nyitott az épület irányába. A beszámolók alapján civil fegyveresek reagáltak, és visszalőttek rájuk.
Palesztin források megerősítették, hogy az eset után a Teqoából kivezető összes utat lezárta az izraeli hadsereg.


Vizsgálják, hogy a Gus Ecionban meggyilkolt fiatal baráti tűz áldozata lett-e


A Magen David Adom vezetője: Halottnak nyilvánították a Gus Ecionban megsebesült fiatalt

Eli Bin, a Magen David Adom vezérigazgatója közölte, hogy halottnak nyilvánították azt a körülbelül 20 éves fiatal férfit, aki életveszélyesen megsérült a Gus Ecioni bevásárlóközpont parkolójában történt terrortámadásban.


Kést és fegyvert találtak az egyik Gus Ecionban megölt merénylő holtteste mellett


Két merénylőt semlegesítettek Gus Ecionban – a támadás a bevásárlóközpont parkolójában történt

A Gus Ecioni csomópontnál található bevásárlóközpont parkolójában történt a támadás, amely során egy fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helyszínen két merénylőt semlegesítettek.


MDA: Egy 20 év körüli fiatal életveszélyesen megsérült a Gus Ecioni támadásban

A Magen David Adom közleménye szerint egy körülbelül 20 éves fiatal életveszélyesen megsérült a Gus Ecioni csomópontnál történt terrortámadásban. A közlemény azt is megerősíti, hogy „a merénylőket a helyszínen semlegesítették”. A korábbi hírek szerint lövöldözéses támadás történt.


Első jelentés: Fegyveres támadás Gus Ecionban – az IDF vizsgálja a részleteket

A rendőrséghez érkezett első bejelentés szerint lövöldözéses terrortámadás történt a Gus Ecion csomópontnál, és több sérültről számoltak be különböző súlyosságú állapotban. A hadsereg szóvivője közölte: „Az IDF egységei a helyszínre siettek, a részletek kivizsgálás alatt állnak.”


Az EU külügyminisztere: „Megállapodtunk Izraellel a gázai segélyezés bővítéséről”

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyminisztere megerősítette, hogy megállapodás született Izrael és az EU között a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segély növeléséről. Közölte: „Jelentős lépésekben állapodtunk meg a humanitárius helyzet javítására, beleértve a teherautók napi számának jelentős emelését, amelyek élelmet és felszerelést szállítanak. Emellett több átkelő megnyitásáról is döntés született az övezet északi és déli részén, valamint a jordániai és egyiptomi segélyútvonalak újranyitásáról.”


Az IDF figyelmezteti Gáza város és Dzsebalija lakóit: „Nagy erőkkel lépünk fel a terror felszámolására”

Az izraeli hadsereg röplapokat szórt Gáza város óvárosának környékére, valamint a keleti negyedekre, továbbá Dzsebalija és a dzsebalijai menekülttábor térségére. A Cahal arab nyelvű szóvivője, Avichay Adraee ezredes által közzétett üzenetben ez áll: „A Cahal nagy erőkkel lép fel a város központjában a terrorszervezetek megsemmisítése érdekében. A Salah al-Din főút lezárásra került, az IDF egységei a térségben helyezkednek el. A lakosságot felszólítjuk, hogy haladéktalanul meneküljön délnyugat felé, az al-Mawasi humanitárius övezetbe. A Hamasz az életüket veszélyezteti, és a visszatérés közvetlen életveszélynek minősül.”


Jelentés: Új megállapodás Izrael és az EU között – „Jelentősen bővül a gázai segélyszállítás”

A Bloomberg jelentése szerint Izrael és az Európai Unió új megállapodást kötött, amely lehetővé teszi további segélyek bejuttatását a Gázai övezetbe, különösen a következő napokban, amikor „jelentősen megnövelik” a napi segélyszállítások mennyiségét. A megállapodás az uniós külügyminiszter, Kaja Kallas közvetítésével jött létre, és új segélyútvonalakat is nyitnak az övezet déli és északi részére, valamint újraindítják a Jordánián és Egyiptomon keresztül vezető segélyszállítmányokat.


Romi Gonen elhagyta a kórházat fél év után: „Egy újabb lépés a szabadságom felé”

Romi Gonen, aki 471 nap után szabadult ki a Hamasz fogságából, elhagyta a Siba–Tel Hashomer Orvosi Központot, ahol öt hónapig kezelték a súlyos, október 7-én szerzett sebesülései miatt. Két összetett műtéten is átesett. Az Instagram-oldalán ezt írta: „Kiengedtek a kórházból! Már majdnem fél éve vagyok újra Izraelben, ebből csaknem öt hónapot kórházban töltöttem. Ma elhagyom a kórházat, és ez egy újabb lépés a szabadságom felé.”


Az adóhatóság 100 ezer jogosultnak fizetett ki munkavégzési támogatást „a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére”

Az izraeli adóhatóság több mint 100 ezer jogosult számára utalta át az első részletet a 2024-es év után járó munkavégzési támogatásból. Az összesen mintegy 178 millió sékelt kitevő összeg célja a gazdasági helyzet javítása az alacsony jövedelmű munkavállalók körében, a társadalmi-gazdasági szakadék csökkentése, és ösztönzés a munkaerőpiacon való részvételre. A támogatásra 21 év feletti szülők, illetve 55 év felettiek gyermek nélkül is jogosultak, ha jövedelmük megfelel a 2024-es adóévre vonatkozó feltételeknek. A 2023-as évre járó támogatás igénylése az adóhatóság honlapján év végéig lehetséges.


Irán: „El fogunk bánni” a NAÜ „áruló” vezetőjével – „a szervezet kettős mércét alkalmaz”

Maszúd Peszeskján iráni elnök telefonbeszélgetést folytatott az Európai Tanács elnökével, Antonio Costával, és kijelentette: „A NAÜ-vel való együttműködésünk feltétele, hogy a szervezet felhagyjon az iráni nukleáris kérdés kapcsán tanúsított kettős mércével.” Hozzátette: „Bármilyen újabb támadás Irán ellen még keményebb és fájdalmasabb választ fog kapni.” Ezzel párhuzamosan az Irán International ellenzéki csatorna beszámolt róla, hogy az iráni állami tévében Rafael Grossiról, a NAÜ vezetőjéről egy karikatúrát sugároztak, amelyben „árulónak” nevezték, és azt mondták róla: „el fogunk bánni vele”.


Gottlieb képviselő nem jelenik meg a meghallgatáson – „a parlamenti mentelmi jogom véd”

Tali Gottlieb (Likud) képviselő reagált Gali Baharav-Miara fő jogtanácsos közlésére, miszerint mérlegelik, hogy vádat emelnek ellene a Sabak-törvény megsértése miatt, miután engedély nélkül nyilvánosságra hozta Shikma Bressler tüntetésszervező férjének személyazonosságát. Gottlieb az X-en ezt írta: „Bressler, a lázító és zendülésre buzdító nő párját fedtem fel, aki társaival együtt a szakadék szélére sodorta Izraelt – ezt a feladatom részeként tettem meg, éppen ezért létezik a parlamenti mentelmi jog.” Majd hozzátette: „Ahogy a kihallgatásra sem mentem el, úgy a meghallgatásra sem fogok!”


Az ügyészség értesítette Gottliebot: a fő jogtanácsos vádemelést fontolgat ellene

Az államügyészség közölte Tali Gottlieb likudos képviselővel, hogy a fő jogi tanácsadó fontolóra vette a vádemelést ellene, miután a képviselő engedély nélkül közölt érzékeny adatot egy Sabak-alkalmazott személyazonosságáról. Mint ismert, Gottliebot korábban beidézték rendőrségi kihallgatásra, de nem jelent meg rajta.


Cahal: Több mint 130 célpontot semmisítettunk meg Khan Juniszban az elmúlt héten

A hadsereg szóvivője szerint az elmúlt héten több mint 130 terrorinfrastruktúrát semmisítettek meg Khan Junisz térségében, Dél-Gázában. A 36-os hadosztály egységei felszámoltak egy mintegy 500 méter hosszú, 13 méter mély föld alatti járatot, emellett megöltek több tucat terroristát és felszámoltak fegyverraktárakat, csapdázott épületeket, megfigyelőpontokat és rakétakilövő állásokat is, amelyek a csapatok ellen irányultak.


Tamir Nimrodi elrabolt katona édesanyja: „Bibi nem akarja minden áron a túszokat. Ez problémás”

Herut Nimrodi, az elrabolt katona, Tamir Nimrodi édesanyja egy interjúban beszélt a túszalkuval kapcsolatos tárgyalásokról, és kijelentette: „Bibi tegnap világosan kimondta, hogy szeretné visszahozni a túszokat, de nem minden áron. Ez egy nagyon problémás mondat.” Véleménye szerint ez valójában azt jelenti: „Nem akarom a túszokat, csak ha a feltételeim teljesülnek.” Azt is hozzátette: „Azt mondják, az alku egyik pontja az, hogy információt kapjunk azokról a túszokról, akik hátra maradtak, de bármilyen információ csak az adott pillanatra érvényes, és a helyzet egy perccel később már teljesen megváltozhat.”


Ben-Gvir magyarázata: „Nem vádoltam a miniszterelnököt – éles kritikát fogalmaztam meg”

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter tisztázta egy korábbi nyilatkozatát, amelyben azt állította, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök „felelőtlen alkuinak” köszönhetően esett el Avraham Azulay tartalékos őrmester. „A hamis hírekkel ellentétben nem vádoltam a miniszterelnököt a katonáink elrablására tett kísérletért” – közölte Ben-Gvir. „Netanjahu fáradhatatlanul dolgozik Izrael biztonságáért, de a kialakulóban lévő alkuval kapcsolatban éles kritikát fogalmaztam meg. A szavaim világosak voltak: amikor Hamasz-terroristákkal tárgyalnak újabb alkukról, az arra ösztönzi őket, hogy még több emberrablást kíséreljenek meg.”


A Khan Juniszban elesett katona rokona: „Különleges ember volt, teljesítette, amit a hadsereg kért tőle”

Rafael Fada, az elesett Avraham Azulay tartalékos őrmester rokona az ynet stúdiójában így beszélt róla: „Különleges ember volt, már 12 éves kora óta nem hagyományos keretek között élt. Avraham maga építette fel az életét, saját vállalkozást alapított az építőiparban. Három hónappal ezelőtt megnősült, és gyönyörű otthont teremtett maguknak.” Fada hozzátette: „Azért ment oda, mert a hadsereg kérte tőle, hogy nagy gépeken dolgozzon. Látta, hogy hiány van emberekből, ezért elhagyta a tartalékos egységét, és odament segíteni. Nagyon szerette az országot.”


Izrael korábbi washingtoni nagykövete a leleplezésről: „Csak a helyzet stabilizálásáról van szó Gázában”

Mike Herzog, Izrael korábbi amerikai nagykövete a ynet stúdiójában úgy reagált a hírekre, amelyek szerint Izrael beleegyezett abba, hogy Katar és más térségbeli országok pénzügyi támogatást nyújtsanak a Gázai övezetnek a várható tűzszünet idején: „Jelenleg nem az újjáépítésről van szó, hanem a humanitárius helyzet enyhítéséről és a stabilitásról Gázában.” Azt is hangsúlyozta: „El sem tudom képzelni, hogy Izrael úgy egyezne bele a pénzügyi segélyek beengedésébe, hogy nem rögzítik előre az Egyesült Államokkal együtt a feltételeket – hová megy a pénz, ki felügyeli, és hogyan biztosítják, hogy valóban a megfelelő helyre kerüljön.”


Rendőrségi vezető: „Ben-Gvir nem avatkozik be a Binjamin körzet rendőri tevékenységébe – van ott parancsnok”

Lior Abudraham rendőrségi szóvivőhelyettes reagált azokra az állításokra, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter beavatkozna a ciszjordániai Binjamin körzet rendőri tevékenységébe. Az izraeli telepesek és a hadsereg között feszülő helyzet kapcsán Abudraham elmondta: „Külön egység jött létre, amely együttműködik a hadsereggel és a Sabakkal. Ez az erő jobban jelen lesz a terepen, és jobb eredményeket fog elérni.” Arra a kérdésre, hogy mindez nem Ben-Gvir „szellemében” történik-e, azt válaszolta: „Ő nem avatkozik be abba, ami a Binjamin körzetben történik. Ott van egy parancsnok.”


Ben-Gvir vádol: Netanjahu Hamasz-tárgyalásai vezettek a katona elrablási kísérletéhez és halálához

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter bírálta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, azt állítva, hogy a „felelőtlen alkuk” irányába folytatott tárgyalások vezettek Avraham Azulay őrmester halálához, aki Khan Juniszban esett el, miután megpróbált ellenállni az őt elrabolni szándékozó terroristáknak. Ben-Gvir ezt írta: „Minél intenzívebbek a tárgyalások az ilyen felelőtlen alkuk érdekében, annál nagyobb a Hamasz terroristák motivációja újabb emberrablásokra – és ez tegnap egy izraeli katona életébe került.” Emellett felszólította a miniszterelnököt, hogy állítsa le a Hamasszal folytatott tárgyalásokat.


Terrorista sebesített meg egy izraeli katonát Dzsenin közelében – a támadót megölték

A Cahal szóvivője közölte, hogy egy terrorista közepesen súlyosan megsebesített egy izraeli katonát egy művelet során a Dzsenin melletti Rumána faluban. A katonát kórházba szállították, családját értesítették. A támadót a helyszínen agyonlőtték a katonák.


Jelentés: Az amerikai nyomás hatására „óvatos előrelépés” történt a tűzszüneti tárgyalásokon

A londoni székhelyű, arab nyelvű Asharq al-Awsat napilap szerint az Egyesült Államok Izraelre gyakorolt nyomása „óvatos előrelépést” eredményezett egy esetleges két hónapos tűzszüneti megállapodás felé a Gázai övezetben. A jelentés szerint a közvetett tárgyalások Izrael és a Hamasz között tegnap Katarban is folytatódtak, miközben Washingtonban Donald Trump és Benjamin Netanjahu találkozott. Hamasz-források szerint „volt előrelépés” az amerikai találkozó után, de hangsúlyozták: „a nézeteltérések még nem oldódtak meg teljesen.”


A koalíció új törvényt terjeszt elő, amely lehetővé tenné a közszolgálati vezetők cseréjét minden kormányváltáskor

A koalíció előkészít egy törvényjavaslatot, amelyet vasárnap vitatnak meg a kormányzati jogalkotási bizottságban. A tervezet szerint minden új kormány 100 napon belül lecserélheti a közszolgálati vezetőket, többek között a fő jogtanácsost, a vezérkari főnököt, a Moszad és a Sabak vezetőit, a rendőrfőkapitányt, a büntetés-végrehajtási főbiztost, az állami hivatalok vezetőit, valamint a pénzügyminisztérium költségvetési osztályának igazgatóját – feltéve, hogy az érintettek hivatali idejük legalább kétharmadát már letöltötték. A törvényt az Otzma Jehudit és a Likud képviselői terjesztették be.
(ynet)


Izrael elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy Katar és más országok pénzügyi támogatást nyújtsanak Gáza újjáépítésére a tűzszünet alatt

Az Izrael és a Hamasz közti túszalkuval kapcsolatos egyeztetések részeként Izrael elvi beleegyezését adta ahhoz, hogy Katar és más országok megkezdjék a Gázai övezet helyreállításának finanszírozását már a tűzszünet ideje alatt. A Hamasz ezt a háború végének komolyságát igazoló garanciának tekinti. Izrael azt kéri, hogy ne csak Katar vegyen részt a folyamatban, hanem más országok is. A kérdés a katari delegáció és az izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása során is felmerült. A térség több állama – köztük Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – azonban nem hajlandó támogatást nyújtani, amíg Izrael nem vállal kötelezettséget a háború lezárására.


Libanoni jelentések: Az izraeli hadsereg éjjel támadásokat hajtott végre Dél-Libanonban

Libanoni források szerint izraeli drón csapott le éjszaka épületekre Juhmor al-Szukíf faluban, Dél-Libanonban. Sérültekről nem érkezett jelentés. Ezen kívül izraeli tüzérségi támadásokat jelentettek Ajtaron faluból is.


Magas rangú izraeli tisztviselő: Egy-két héten belül megállapodás születhet a Hamasszal

Egy magas rangú izraeli politikai forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy Izrael és a Hamasz akár egy-két héten belül megállapodásra juthat a túszok szabadon engedéséről és egy tűzszünetről – „de nem napokon belül.” Hozzátette: ha a felek beleegyeznek a javasolt 60 napos tűzszünetbe, Izrael azt az időszakot arra használná, hogy állandó tűzszünetet ajánljon, amelyhez a Hamasznak le kellene tennie a fegyvert. „Ha a Hamasz ezt elutasítja, folytatni fogjuk a katonai műveleteket” – mondta.
(Reuters)


Cahal: Elfogtunk egy Jemenből indított rakétát; mentők: nincsenek sérültek

A Cahal közölte, hogy egy Jemenből indított rakétát elfogott a Nyíl (Hetz) rakétavédelmi rendszer. A Magen David Adom mentőszolgálat szerint nem érkezett bejelentés sérültekről.


Riasztások Jeruzsálem környékén és a központi régióban Jemenből indított rakétatámadás miatt

Légiriadók szólaltak meg Izrael középső részén és Jeruzsálem térségében, miután Jemenből rakétát indítottak Izrael felé.


Cahal: Rakétaindítást észleltünk Jemenből – riasztások várhatók a központban és Jeruzsálemben

A Cahal közölte, hogy rakétaindítást észleltek Jemenből, és „a védelmi rendszerek működésbe léptek a fenyegetés elfogása érdekében.” A hátország-parancsnokság bejelentése szerint riasztások várhatók Izrael középső részén és Jeruzsálem környékén.


Netanjahu: Az iráni fenyegetés elleni fellépésről tárgyaltam az amerikai védelmi miniszterrel

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala közölte, hogy a Pentagonban folytatott megbeszélése során a miniszterelnök Pete Hegseth amerikai védelmi miniszterrel és csapatával „biztonságpolitikai kulcskérdésekről” tárgyalt – többek között az iráni fenyegetésről, regionális védelmi együttműködésekről és az amerikai–izraeli stratégiai kapcsolatok elmélyítéséről. A találkozóval párhuzamosan Sara Netanjahu és Jennifer Hegseth, a védelmi miniszter felesége, különleges látogatást tett a Pentagonban, amely során megtekintették a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak emlékhelyét is.


Engedélyezték a nyilvánosságra hozatalt: Abraham Azulai az a tartalékos katona, aki meghalt Khan Juniszban

A Cahal engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák: Abraham Azulai tartalékos őrmester, a Jichar nevű település 25 éves lakója az, aki életét vesztette a Hamasz harcosai által végrehajtott összetett támadásban Khan Juniszban. A támadás során előbb RPG-vel lőttek a csapatra, majd a terroristák alagútból előbújva megpróbálták elrabolni Azulait, aki buldózerkezelőként vett részt a Golani-dandár 12. zászlóalja alá tartozó terrorellenes műveletben. A Cahal szóvivője közölte: egy másik tegnapi incidensben a 77-es páncélos zászlóalj egyik katonája súlyosan megsérült az északi övezetben zajló harcban.


A szerdai hírek – 2025. július 9. >>

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét