A legérzékenyebb pillanat, amikor a fiatalt átmenet nélkül kiemelik gyermekkorából, amikor egyszer csak önmagában kell helytállnia új környezetében. Az az életkor, amikor kortársai csoportjának róla alkotott véleménye mindennél többet jelent számára, amikor a világnézet még csak alakul. (Nem véletlen, hogy a világ minden hadseregében ez a sorköteles életkor.) És ez az a pillanat, amit kihasználva a nemzeti-vallási ideológia ráveti magát a gyerekre, bizonytalanságot ébreszt, hiányérzetet kelt, elmagyarázza, hogy ő nem olyan, mint a többiek. Hogy „értékesebb” lehetne, hogy enélkül majd „gondjai lesznek”, mert „kilóg a csapatból”.

Az első rész itt, a második rész pedig itt olvasható.

Erősíteni kell Izraelhez való kötődését, és segíteni az izraeli társadalomba való beilleszkedését. Itt született (kibucban), itt nőtt fel, itt járt iskolába, héber az anyanyelve. Itt tanulta évente növekvő óraszámban a kötelező ideológiai és vallási tárgyakat, itt érettségizett kötelezően Tanahból, itt élte az izraeli hétköznapokat és ünnepelte az ünnepeket. Itt tanult szakmát, és itt végezte el kiváló eredménnyel a hadsereg főiskoláját. Minden porcikájában szabre. De ma ez már nem elég. Nem elég, hogy izraeli. Hogy igazán jó izraeli állampolgár legyen, ahhoz zsidónak kell lennie.

Itthonról a hamuban sült pogácsa mellé naturalizmust és pluralizmust kapott útravalónak. Ez éppen annyira nem érdekli, mint a suliban kényszeredetten tanult humán tantárgyak. Zseniális reál koponyáját az ilyesmi nem köti le. Mély empátiája átsegíti az útjába kerülő morális problémákon, és eredeti gondolatait okos egyszerűséggel adja át a rövid „lelkizős” beszélgetések során, melyeket szinte soha nem ő kezdeményez. Az egyik leghosszabb beszélgetésünk egy statisztikapéldáról szólt, amivel sehogy sem boldogultam. Leült, két perc alatt megoldotta, majd közel egy órán át magyarázta nekem türelmesen, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy megértettem… Így van ez jól, mert ez ő.

Soha az életben nem foglalkoztatta a zsidósága sem. A Nativ tájékoztató gyűlésére elment, mert kötelező volt, és mert a parancsnoka küldte. Annyira nem érdekelte a téma, hogy a gyűlés előtt nem is tudta, mire megy, mi az a Nativ. Amikor elmondtam neki, nem hitte el. A gyűlés végén feliratkozott a kurzus első részére, mert mindenki feliratkozott, de főleg mert rájött, hogy ezzel közel két hónapig nem kell a bázison lennie.

Bentlakásos tanfolyamra küldték, ahonnan kéthetente jöhetett haza. Látogatni nem volt szabad, telefonon beszélgetni nem lehetett (korán reggeltől késő estig programjaik voltak, gyakorlatilag sosem volt egyedül). Whatsapp-on tartottuk a kapcsolatot, naponta többször. Élvezte a társaságot, a kirándulásokat, a programokat és azt, hogy nem a bázison van.

Az első pár nap után olyan üzenetek jöttek, hogy azt hittem, valaki más írja őket, nem ő. Hogy jól éreztem, az két hét múlva derült ki, első hazajövetelekor. Kiselőadást kaptam népről, nemzetről, hazáról és vallásról. Nem az ő szavai voltak, nem az ő gondolatai. Ez nem ő volt. Amikor ellenkeztem és vitába szálltam, bezárkózott. Ez így működik… hibáztam, és arra a hétvégére vége lett a beszélgetésnek.

Egyértelmű volt, hogy nem ússza meg agymosás nélkül. A taktika kifinomult és begyakorolt: ébreszd fel az igényt a gyerekekben, hozd össze a hasonló helyzetben levő fiatalokat, adj nekik csapatépítő programokat, teremts bizalmas hangulatot, zárd ki a zavaró tényezőket – bármi legyen is az üzeneted, az termékeny talajra fog hullani.

Amikor visszament, kétségbeesett tehetetlenséggel ordítottam. A legfájóbb helyen döftek belém: a fiam, a folytatásom, életem értelme (a kettő közül az egyik), akivel jobbá tettem a világot – az én világnézetemet próbálják semmissé tenni benne, az én továbbadott értékeimet köpik le és tiporják lábbal. Engem aláznak meg, a gyerekem szemében. És nincs mit tennem.

Nem adhattam fel. Kérdezni kezdtem. Kérdeztem, hogy jobban megértsem, mit tanulnak. Amikor két hét múlva ismét hazajött, újabb kérdéseket tettem fel. Néhányat leírt, hogy majd megkérdezi. Így kezdtem el levelezni a tanárukkal, a gyereken keresztül. Nem kíméltem. Pár nap alatt kénytelen volt írni mindarról, amiről nem beszélnek a tanfolyamon: izraeliség, a vallástól való szabadság, az ember választási lehetősége és önálló döntésre való képessége. Kéthetente folytattuk a gyerekkel a beszélgetést. Így már érdekelte. Sikeresen rongáltam a Nativ céljait. Az én adómból fut a program, ezeket a sékeleket boldogan szórtam ki az ablakon.

A cseresznye a habon a tanfolyam utolsó napja volt. A hazafias oktatásból nem maradhatott ki a megfelelő ellenségkép, a vallási üzenetből a patriarchális hozzáállás. „A zarabok” ellenünk vannak, mert megtévesztik őket. Ha csak el tudnánk magyarázni mindegyiküknek, hogy mit művelnek velük…

Utóirat:

A Ynet előző részben említett cikkét elküldtem a gyermeknek. Véleménye szerint az ott megszólaltatott katonák „hisztiznek és csak a bajokat csinálják”, mert „az a tájékoztató egy szabadnap volt a munkából”. Valahol örülök, hogy ő nem élte át azt az érzést, amin én rajta keresztül átmentem. Valahol sajnálom, hogy közreműködésemmel, vagy magától, de fel fog nyílni a szeme – és ezzel nehezebb lesz az élete. Mert boldogok a lelki szegények…

MEGOSZTÁS
Előző írásDavid Grossman nyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat
Következő írásAz egyetlen hely a világon, ahol a delfinek…
Láncszem a természet szövedékében. És izraeli is. (A "provokál" néhány szinonímája szükség esetére: abajgat, babrál, bánt, birizgál, bizgerél, bolygat, bosszant, bőszít, cseszeget, csesztet, cukkol, dühít, feszeget, firtat, háborgat, heccel, hergel, húz, idegel, idegesít, incselkedik, ingerel, irritál, kötekedik, macerál, nem hagy békén, nyaggat, nyektet, nyúz, piszkál, piszkálódik, rejcol, szekál, szekíroz, szívózik, szurkál, zaklat, zargat, zavar, zseníroz.)
  • ‫דוד רטי‬‎

    ” Mert boldogok a lelki szegények…” idezi a szerzo cikke vegen, persze mit, termeszetesen a magyarul uj testamentumnak nevezett kereszteny szoveget.
    Talan kereszteny misszionariusok kellenenek a hadseregbe, hogy kiteritsek azokat a katonakat
    akik veletlenul zsidokent vonultak be? Mi a baja azzal, hogy nem zsido katonaknak lehetoseget
    adnak arra hogy beterjenek? Ez nem kotelezo, meg eskutetelnel is lehet kereszteny bibliat vagy
    korant kapni.
    Mirol akarja meggyozni az olvasot? Furcsa.

    • Dar Sade

      Kedves Réti Dávid,
      Igaza van, azzal semmi baj, ha a nem zsidó katonák lehetőséget kapnak a betérésre. Bár a keresztény misszionáriusok kitérítő tevékenysége valóban párhuzamban állna a seregben jelenleg folyó betérítő tevékenységgel… de a cikksorozat nem erről szól.