A nyelv nem nemzeti tulajdon

Az irodalomnak lehet szerepe az ellenségesség feloldásában - fotó: Koncz György / Népszabadság

Az országot uralja a politika, az izraeli költők, bármennyire akarnák is, nem tehetik meg, hogy csak a virágokról és a gyönyörű égről írjanak verseket.

A politika elől nem lehet menekülni még egy költőnek sem, főleg nem Izraelben. Ebben egyetértett Roni Somekh és Salman Masalha, aki A szomjúság járványa című, negyven izraeli költőt felvonultató, magyar és héber nyelvű antológia bemutatójára érkezett Budapestre.

– Az ott Puskás Ferenc a falon, ugye? – kérdi Roni Somekh költő, aki gyerekkorától él Izraelben. – Írtam egy verset róla. Amikor gyerek voltam, a környékünkön voltak olyanok, akik Magyarországról jöttek. Az egyikőjük korábban egy magyar focicsapatban játszott, és úgy beszélt Puskásról, mint egy istenről.

Somekh Bagdadban született, de saját bevallása szerint nem tud arabul. Izraelben hivatalos nyelv az arab, de az emberek többsége nem beszéli. Pedig szerinte a nyelvek olyanok, mint a hidak: ha az emberek közé hidat akarunk építeni, beszélnünk kell a nyelvükön.

Salman Masalha nyelvi helyzete más. – Egy izraeli arab faluban születtem. Az általános iskolában kezdtem el tanulni a hébert. Egyformán beszélek arabul és héberül. – mondja Masalha, aki mindkét nyelven ír verseket. – De nem állítanám azt, hogy a héber második anyanyelvemmé vált. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy az arab és a héber nyelven való írás számomra olyan, mintha idegen nyelven írnék. Az anyanyelvem a beszélt arab. Mintha zenész volnék,

a nyelvek meg olyanok, mint a hangszerek.

Nem ragaszkodom egyikhez sem, néha az arabon, néha a héberen játszom, ha jól tudnék kínaiul, kínaiul is írnék.

Ha egy arab származású költő a hébert választja, azzal azt is kifejezi, hogy a héber nyelv nem kizárólag a zsidó közösség tulajdona. Számít­hat-e ez provokatív gesztusnak egy politikai és etnikai feszültségek szabdalta országban?

izraelinfo izraeli koltok
Az irodalomnak lehet szerepe az ellenségesség feloldásában – fotó: Koncz György / Népszabadság

– A nyelv nem tulajdona egy nemzetnek sem. Megtanulod, és akkor már a tiéd. Az arab és a héber ehhez a területhez, Izraelhez, Palesztinához kötődik. Az arabot, az iszlámot, a hébert saját örökségemnek érzem – mondja Masalha. Somekh a nyelvi sokszínűségre saját családját hozza fel példaként: – A nagyszüleim arabul beszéltek, a szüleim héberül. A nagybátyám mindenféle nyelven hallgatott zenét, olyan volt az egész környezet, mint Bábel tornya: nyelvi kavalkád. Az antológia visszaadja ezt a nyelvi sokféleséget. De nemcsak a nyelvekről van szó, hanem a hangulatról, ami áthatja Izraelt.

Az atmoszférának pedig leválaszthatatlan részei a nemzeti és vallásos ellentétek, ami lehetetlenné teszi a művészek számára, hogy kizárólag esztétikai kérdésekkel foglalkozzanak.

– Itt minden politika, nem lehet előle elmenekülni.

Jó költőből és ­rossz, sőt ördögi politikusból is sok van Izraelben – jelenti ki Masalha, és Somekh ráerősít: – Nincs meg az a privilégiumunk, hogy csak a virágokról és a gyönyörű égről írjunk. Lehet, hogy Svájcban vagy Luxemburgban megtehetik a költők.

Az arab és a héber komoly hatással volt egymásra az évszázadok során, így felvetődik, hogy a kulturális összefonódás művészeti kinyilvánítása megolajozhatja-e a politikai párbeszédet. – Ha adnak a költőknek tíz percet, akkor meg is kötünk egy békeegyezményt – jegyzi meg Somekh, a kérdésben azonban mindketten szkeptikusak.

Masalha hozzáteszi, hogy ha a nyelv alkalmas volna is a gátak lebontására, az a legnagyobb probléma, hogy az arabok ugyan tanulnak héberül az iskolában, fordítva ez nincs így. Abban azonban mindketten egyetértenek, hogy az irodalomnak különleges helyzete lehet az egymással ellenséges kultúrák kapcsolatában. Erre utal Somekh is: – Az irodalom olyan, mint egy útlevél, más kultúrákat lehet megismerni. Az arab kultúráról is az irodalmon keresztül tudok sokat, ha nem is eleget.

Masalha egyébként újságíró is, a Haaretz című baloldali napilapban publikál, a legutóbbi izraeli választások előtt bojkottra szólította fel az arab szavazókat. Szerinte alapvetően két koncepcióról lehet gondolkodni Izrael jövőjét illetően. Az egyik a különálló palesztin és zsidó állam. A másik elképzelés egy szekuláris államról szól, amelynek semmi köze a valláshoz. A baj szerinte, hogy a zsidók és az arabok többsége nem szekuláris. Somekh mindehhez csak annyit fűz hozzá: – Mindenekelőtt egy szót kell hozzáadnunk a szótárunkhoz, ez pedig a béke.

Névjegy

Roni Somekh 1951-ben született Bagdadban, kétéves korában családja Izraelbe költözött. Irodalmat és zsidó filozófiát tanult a Tel-Aviv Egyetemen, középiskolában, kibucok irodalmi alkotóműhelyében is tanított. 11 verseskötetet és két ifjúsági könyvet adott ki.

Salman Masalha 1953-ban született az izraeli Al-Maghar arab faluban. Több évtizede Jeruzsálemben él, arabul és héberül ír, eddig nyolc kötetet adott ki. Doktorátust szerzett arab irodalomból, a jeruzsálemi Héber Egyetemen tanított arab nyelvet és irodalmat.

nol.hu