Izraeli arab vezetők egyértelműen elítélték a múlt heti tel-avivi terrort

Néhány résztvevő a Taibe-n. - Fotó: ynetnews

Az izraeli arab szektor vezetőinek különleges találkozóján, múlt hét csütörtökön az egybegyűltek élesen elítélték a múlt heti tel-avivi terrortámadást.

A tanácskozásnak helyet adó galileai Taibe polgármestere, Shua Mansour tűrhetetlennek nevezte ártatlan emberek megtámadását, bárkik is kövessék el és arra kérte az ország minden mérsékelt, jószándékú lakosát, hogy fogjanak össze egymással a terror ellenében. „Mi itt, Taibében mindig tiszteltük egymást, itt minden arab és zsidó látogató otthon érezheti magát”, idézi szavait a ynetnews.

Nail Zoabi, egy általános iskola igazgatója szerint „semmi szörnyűbbet nem lehet elképzelni ennél az értelmetlen vérontásnál, de ezt nem elég csak kijelentenünk, cselekednünk is kell: mi, Izrael állampolgárai kötelesek vagyunk útját állni az ilyen terrorakcióknak: ez, a gyilkolás olyan vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni”, mondta és együttérzését fejezte ki a négy halálos áldozat családjának, a sérülteknek pedig gyors és teljes felépülést kívánt.

Egy Imad nevű résztvevő azt hangsúlyozta, hogy a terror az izraeli arab lakosságnak is rengeteget árt, mindent tönkretehet, amit sikerült elérniük.

Forrás: Ynetnews / Mazsihisz

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.