Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala csütörtök este éles hangú közleményben utasította el és hazugnak nevezte Mahmúd Abbász palesztin elnök az EU brüsszeli parlamentjében elhangzott beszédének Izrael ellenes vádjait – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
A közlemény szerint „Brüsszelben feltárult Abbász igazi arca”, amikor nem volt hajlandó találkozni a megbeszélésre kész és szintén Belgium fővárosában tartózkodó Reuven Rivlin izraeli államelnökkel, és amikor elismételte azt az állítást, mely szerint izraeli rabbik állítólag a palesztinok vizének megmérgezésére szólítottak volna fel. A szöveg szerint Abbász hazudik, amikor békére nyújtott kezéről szól, miközben „valójában elzárkózik a közvetlen tárgyalások folytatását szolgáló találkozótól Izrael államelnökével és miniszterelnökével, és vérvádakat terjeszt az Európai Unió parlamentjében.”
Mahmúd Abbász a brüsszeli Rivlin-találkozó elutasítását annak előkészítetlenségével magyarázta. „Abbász elnök bármilyen izraeli politikussal hajlandó találkozni, aki a béke megteremtésén dolgozik, de egy ilyen találkozó előkészítést igényel, és itt ez nem történt meg” – mondta egy neve elhallgatását kérő palesztin diplomata.
Az izraeli média értesülései szerint beszédében Abbász azzal is alátámasztotta a palesztin-izraeli viszály rendezésének fontosságát, hogy kijelentette: ha Izrael kivonulna Ciszjordániából és Kelet Jeruzsálemből, akkor megszűnne a világméretű terrorizmus. Azonban ezen szavait a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász a tízes tévécsatorna esti híradója szerint azonnal cáfolta.
Mahmúd Abbász az izraeli kormányzaton belüli, Móse Jaalon volt védelmi miniszter és Netanjahu közötti vitában elhangzott kijelentéseket idézve, fasiszta politikával is megvádolta az izraeli vezetést, de ezt Jaalon elutasította és az izraeli társadalmon belüli demokratikus párbeszéd kihasználásának nevezte.
Az amerikai segítséggel folytatott közvetlen béketárgyalások Izrael és a Palesztin Hatóság között 2014 tavaszán megfeneklettek, és azóta a palesztinok a nemzetközi diplomáciai szervezetektől remélik helyzetük megváltoztatását, miközben Jeruzsálem továbbra is ragaszkodik a közvetlen kétoldalú megbeszélésekhez.
Az uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn támogatásukról biztosították azt a francia kezdeményezést, amelynek értelmében nemzetközi konferenciát hívnak össze a megszakadt izraeli-palesztin békefolyamat felújítása céljából.
Shiri Zsuzsa – MTI
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója