Mi volt 5776 legfontosabb történése Izraelben? Szavazzon!

1. A palesztin–izraeli béketárgyalások ugyanott tartanak, mint tavaly ilyenkor (vagyis sehol).
Tovább csökkent a kétállami megoldás lehetősége, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy kétnemzetiségű Israesztina vagy Palszrael lesz a Földközi-tenger és a Jordán folyó között a zsidó Izrael helyén, ahol többségben lesznek az arabok.

2. A kormány reménytelen és eredménytelen harcot folytatott a lakásárak letörésére, azok idén is tovább emelkedtek. A fiatal pároknak minden évben az előző évinél több havi átlagfizetésbe kerül első lakásuk megvásárlása, ami egyre több – szülői segítséget igénybe venni nem tudó – fiatal pár számára gyakorlatilag elérhetetlenné tette a saját lakás megszerzését.

3. Bogi Jaalon menesztésével megszületett Izrael első olyan kormánya, amelyben nincs egykori dandártábornok, nincsen ex-vezérkari főnök. Ez a katonai szakértők szerint komoly háborús veszély esetén aggodalomra adhat okot, különösen, mivel Benjámin Netanjahu Jaalon helyett a kiszámíthatatlanságáról ismert Avigdor Libermant tette meg védelmi miniszterré.

4. Izrael történetében először megkezdte jogerősen rámért börtönbüntetését egy volt miniszterelnök, Ehud Olmert, akit korrupcióért, kenőpénz elfogadásáért ítéltek el. Büszkén elmondhatjuk, hogy van már börtönre ítélt államfőnk – a nők molesztálásáért, megerőszakolásáért leültetett Móse Kacav –, és van már börtönviselt pénzügyminiszterünk is – a korrupcióért börtönt kapott Avraham Hirschson személyében.

5. Ebben az évben 186 923 kisbaba született, és 45 033-an végleg elmentek közülünk. 26 990 új bevándorló érkezett közénk, néhányan Magyarországról. 82 315-en házasságot kötöttek, és csak 23 855-en váltak el, ami lássuk be, némi reményre ad okot.

6. Megindult az Izraelinfo!!!

Mi volt az elmúlt év legfontosabb történése?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.