Szeptember 28-án Ember az embertelenségben címmel megemlékezést tartottak Magyarország Izraeli Nagykövetségén. Az estet a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetsége és a Nagykövetség Márton Áron, a Világ Igaza címmel kitüntetett erdélyi püspök tiszteletére szervezte. A megemlékezésnek tragikus aktualitást adott Simon Peresz halála, emlékét Nagy Andor nagykövet az est elején idézte fel.
A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Izraelben azt kaptam feladatul, hogy a helyi magyar közösséget szervezzem, ahogy előttem Illés Erzsébet is csodálatos programokat valósított meg. A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai általában a magyar hagyományokhoz kötődő tudásukat kamatoztatva végzik tevékenységüket. Néptáncot tanítanak, miként Erzsébet is, fantasztikus magyar ételeket főznek, kórust vezetnek, esetleg valamilyen régebbi kézműves mesterséggel foglalkoznak, vagy magyarul tanítanak. Ebből a felsorolásból én kilógok. Habár van katolikus hitoktató végzettségem, amely a magyar diaszpóra számos pontján értékes ismeret, hiszen távol Magyarországtól sokan vallásukon keresztül élik meg, őrzik meg magyarságukat, itt Izraelben természetesen erről nem lehet szó. Van azonban az életemnek egy olyan területe, amely szorosan kötődik Izraelhez és a zsidósághoz, és amiért, elképzelésem szerint, megkaptam ezt az ösztöndíjat. Foglalkozom keresztény–zsidó párbeszéddel, otthon sok rendezvényt szerveztem már ennek jegyében, és talán nem túlzás azt állítanom, hogy ez a szenvedélyem. Azzal a reménységgel utaztam ki Izraelbe, hogy sikerül majd e szellemiség jegyében is dolgoznom. I-ennek hála, a szeptember 28-i rendezvény ilyen volt, amely magasan túl is szárnyalta reményeimet, és amiért az előzetes érdem Márton Áront, a példás életű erdélyi püspököt illeti.
Szerda este emlékezőkkel telt meg a Nagykövetség díszterme, ahol a 120 éve született erdélyi püspökről, Márton Áronról emlékeztek meg. Az emlékezésnek szomorú aktualitást adott Simon Peresz, a béke Nobel-díjas államférfi halála, akinek alakját Nagy Andor nagykövet idézte fel köszöntőjében. Személyesen találkozhatott vele ugyanis, hiszen megbízólevelét neki adhatta át, alakja mély benyomást tett rá. Simon Peresz is a béke embere volt, miként Márton Áron, aki tiszteletére az estet szerveztük. Nagy Andor Márton Áron életével kapcsolatban püspöki címerére mutatott, amely közepén egy fenyő áll: ő is úgy magasodott ki kora vészterhes napjaiban embertársai közül, amikor ’44 májusában határozottan és széles hallgatóság előtt elítélte a deportálásokat és a korabeli magyar kormány viselkedését.
Nagy Andor szavait Miron Eszternek, a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetségének elnöke rövid köszöntője követte, aki gyermekkorát idézte fel. Elmondta, hogy gyermekkorában Jánoshalmán sok atrocitást kellett átélnie, mint vallásos zsidó gyermeknek, és nem volt senki, aki szót emelt volna értük, védelmükben. Márton Áron azonban mindenki helyett is saját egyetlen fegyverével, a szó fegyverével vett védelmébe minden üldözöttet.
A köszöntők után Dr. Raphael Vágó történészprofesszornak, a Tel-avivi Egyetem tanárának előadása következett. Beszéde elején ő is gyermekkori emlékét osztotta meg, ugyanis a teremből talán ő lehetett egyedül, aki – erdélyi származású lévén – személyesen is találkozott Márton Áronnal. Röviden összefoglalta a főpap életét, kitérve arra, hogy nem csak a náci és a kollaboráns magyar hatóságokkal szemben őrizte meg emberségét 1944-ben, hiszen a ’45 után kialakuló román pártállam szintén ellenségének tekintette és hosszas börtön, majd házi őrizet várt rá. Raphael Vágó Márton Áronnak a Jad Vasem általi kitüntetésével kapcsolatban elmondta, hogy hosszas vajúdás előzte azt meg az emlékközpont részéről, ugyanis talán Márton Áron az egyetlen olyan „Világ Igaza”, aki nem végzett konkrét embermentő tevékenységet. Kiállásával és bátor tetteivel mégis kiérdemelte ezt a címet, ráadásul egész erdélyi egyházát, számos plébániát és szerzetesközösséget utasított arra, hogy bújtassa az üldözötteket. Fénysugár volt ő. Már 1944 előtt is jó kapcsolatot ápolt minden felekezttel és a zsidósággal is, amire Weinberger Mózes Mordekhai, (Moshe Carmilly) ’44-ben Kolozsvár főrabbija is tanú. Márton Áron történelmi emlékezetéről is beszélt a professzor: Randolph L. Braham világhírű holokausztkutató volt az első, aki angol nyelvterületre is elvitte Márton Áron hírét, Apor Vilmos és Hamvas Endre mellett Márton Áron kiállását nevezte a legbátrabbnak. Szó esett a magyar felekezetek felemás hozzáállásáról is, pl. Ravasz László már ’44-ben szót emelt az üldözöttek ellen, és buzdította volna Serédi Jusztinián katolikus hercegprímást a nyilvános kiállásra, mégis korábban ő is megszavazta az első és második zsidótörvényt (a harmadikkal már vitába szállt). Sokak voltak ilyen ambivalens helyzetben a katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetésből. Mindannyian szembehelyezkedtek a náci fajelmélet és a háború embertelenségével, de látványos és határozott fellépésre csak kevesen vállalkoztak. (Az esten nem emlékeztünk meg Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátról, aki szintén Világ Igaza elismerést kapott, és szintén tagja volt a legfelsőbb klérusnak, Pannonhalma ugyanis egy igazi menekülttábor volt akkoriban.)
Raphael Vágó után édesanyja kért szót, aki 58 évi izraeli tartózkodás után is ékes erdélyi magyarsággal szintén személyes élményeiről számolt be, hiszen személyesen ismerte, ismeri Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, aki egyházi fővédnöke a Márton Áron Emlékévnek. Felszólította a teremben ülő zsidókat és keresztényeket, hogy közösen imádkozzunk Márton Áron boldoggá avatásáért, hiszen Márton Áron bátor kiállása, vakmerősége önmagában is csodának minősíthető, és mindannyiunkat közelebb hozna egymáshoz ez az egyházi elismerés. Megható és katartikus pillanat volt az este folyamán ez az őszinte fohász.
Az estet Smuel Yaari zárta. Rövid elmélkedésben szép Szeged környéki dialektussal arról beszélt, hogy a zsidóság számára a hálás lelkület kötelesség. A biblia történet szerint Mózesnek még a Nílusnak is hálásnak kellett lennie, hiszen édesanyja őt a Nílusba dobva mentette meg az életét, pedig a Nílus nem tudta, mit tesz, nem szándékkal segített a gyermek Mózesnek. Mennyivel inkább tartozunk tehát hálával Márton Áronnak, aki pontosan tudta, hogy mit tesz, milyen veszéllyel száll szembe, mégis szándékkal felemelte a szavát. A hála nem csak azokat gazdagítja, akiknek hálásak vagyunk. Márton Áron, aki már egyértelműen a mennyben van, vallotta a rabbi, nem szorul rá már a mi hálánkra, a hála azonban minket, a hálálkodókat is felemel és nemesít. Elmélkedése végén héberül recitálta a Ros Hasanakor (a közeledő zsidó új évkor) éneklendő hálazsoltárt Márton Áron emlékezetére. Gyönyörű és felemelő pillanat volt mindannyiunk számára. Szerda este a Nagykövetség épületében keresztények és zsidók egyek voltak az emlékezésben és hálában. Márton Áron örömmel tekinthetett ránk a mennyből.
További fotók a megemlékezésről >>
