A Mahane Jehuda piac Jeruzsálemben

A Mahane Jehuda piac - fotó: Dan Diamant

A tizenkilencedik század második felében, Jeruzsálem óvárosán kívül csak néhány zsidó negyed létezett. Egyikük, az 1887-ben alapított Mahane Jehuda, azaz Jehuda tábora. A negyedet Jehuda Navonról, a Jafo-Jeruzsálem vasút építőjének, Joszef Navonnak fiatalon elhunyt testvéréről nevezték el. A Jeruzsálem környéki arab földművesek hamar felismerték azt, hogy a Mahane Jehuda negyedet dél felől határoló Jafo utca ideális arra, hogy a friss zöldséget, gyümölcsöt el lehessen adni.

1

2

3

4

5

6

A főút és a környékbeli zsidó negyedek biztosították a közönséget. A spontán módon létrejött piac területe Haim Aharon Valero zsidó bankár tulajdonában volt, így a helyszínr először Valero piacnak, később Mahane Jehuda piacnak nevezték. A török időkben nem sokat törődtek a piac állapotával, a szeméttel, a szennyvízzel.

7

8

9

10

11

12

13

14

Az első világháború után az angol Charles Robert Ashbee nagyszabású tervet készített a piac felújítására, melyből nem lett semmi. Az 1920-as és az 1930-as években az árusok – zsidó szervezetek segítségével – több szakaszban, kőépületeket emeltek a boltok számára és így alakult ki a piac a mai, részben fedett formájában.

Bár a Mahane Jehuda piac a város legjelentősebb piaca, a terület ma is elég piszkos, elhanyagolt és rendezetlen. Az árusoktól majdnem mindent lehet kapni: zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket, keleti édességeket, halat, húst, olajbogyót, sajtokat, tisztítószereket, ruhát, ékszereket, és persze mindenféle helyben elfogyasztható ételt. A helyszínen frissen készül a tehina:

Egy kis zsinagóga is található itt: a Béit Zevulun. A piac környékén utcai zenészek gondoskodnak a hangulatról:

15

16

17

18

19

20

21

Mintegy tizenöt éve új irányt vett a Mahane Yehuda piac. 2002-ben Eli Mizrachi, az egyik bolt tulajdonosának fia megvett egy nem túl jól menő, kínai tisztítószereket áruló standot, ahol kis kávéházat rendezett be. Ezzel új trendet indított el, egyre-másra nyíltak a kávéházak, minikocsmák, kis éttermek, sörözők. Jó néhány élelmiszer butik is létrejött, ahol például különleges sajtokat, borokat és felvágottakat árulnak.

22

23

24

25

26

27

A piac és az esti szórakozóhelyek közti együttélés nem mindig zökkenőmentes. A kávéházak asztalai alig férnek el a szűk sikátorokban. Az esti bulik után se mindig takarítják el a szemetet, ami persze reggel zavarja az árusokat. Mindenesetre a Mahane Jehuda piac az utóbbi években a jeruzsálemi éjszakai élet központjává vált, miközben nappal hagyományos módon működik továbbra is.

28

Dan Diamant – zsido.com

Képek: Dan Diamant