Az én Izraelem így csinálná – válasz Dr. Nagy Andornak migránsügyben

David Polonsky képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében

Megdöbbenve és megsértődve olvasom az izraeli magyar nagykövet, Dr. Nagy Andor írását, amelyben büszkén hasonlítja össze a két ország „érdemeit” a migráció kezelésének kérdéseiben.

Elfogott a déjà vu: néhány éve, egy „szokásos” nyári háború után kezdődő tanév előtt levelet kaptam az izraeli magyar nagykövetségtől, amelyben kedvesen és aggódva arról kérdeztek engem és izraeli magyar (zsidó) szülő-társaimat, zavarna-e, ha a követség pénteki magyar iskolájába Magyarországon tanult, izraeli állampolgár arab édesapák és magyar származású anyukák gyermekeit is meghívnák.

Gefen Rafaeli képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében
Geffen Rafaeli képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében

Mert ugye a követség már akkor is „abban a helyzetben [volt], hogy jobban megértse(m) az izraeli szempontokat különböző kérdésekben, beleértve Izrael honvédelmét, de az illegális munkaerő-migráció Izrael felé való akadályozását is, és azt, hogy Izrael és Magyarország mennyire hasonló kihívásokkal néz szembe…” (idézet: dr. N.A), és így rögtön arra a következtetésre jutott, hogy ha lehet, szegregációt szeretnénk. Hogy végül is koedukált-e a hétvégi izraeli magyar iskola, azt nem tudom, mert amikor megdöbbenésemnek adtam hangot és kikértem magamnak, hogy csupa aggodalomból rasszistának néznek, kitöröltek a listáról és azóta nem kapok értesítést az iskolai foglalkozásokról (nem baj).

Az izraeli magyar nagykövet, és egyúttal a magyar kormány nyílt levele az izraeli néphez, amelyben meggyőződésének ad hangot, hogy nem csak Simon Peresz csinált történelmet, de az Orbán Viktor vezette magyar nép is, amikor hazug kérdésre feltett érvénytelen szavazással az „agresszív”, „szélsőséges” „radikális” „terrorista” migránsok megállításáról döntött – megint csak azt feltételezi, hogy Izraelben is ugyanilyen elfogadhatatlanul, rasszistán gondolkozunk a migráció kérdésében. Ez belügyekbe való durván sértő beavatkozás, amit én személyesen visszautasítok még akkor is, ha sajnos a menekültek befogadása, státuszuk meghatározása és a már az országba bejutott menedékkérők kezelése itt Izraelben még korántsem ad okot a büszkeségre, így a magyarországi migrációs helyzettel való összehasonlítást fájó szívvel inkább a szégyen és az aggodalom, mint a két nemzet közötti szolidaritás és a vállveregetés jellemezheti jobban.

Michal Tamir Edri képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében
Amitai Sandy képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében

A Bevándorlási Hivatal legújabb, 2016 második felére vonatkozó adatai szerint Izraelben jelenleg 41,477 menedékkérő tartózkodik, 92 százalékuk Eritreából, illetve Szudánból menekült el az ott tomboló polgárháborúk, népirtás és egyéb szörnyűségek elől, hátrahagyva szülőföldjüket, rokonaikat, értéktárgyaikat – Izraelben keresve védelmet és megélhetést. Becslések szerint az Izraelbe tartó menedékkérők közül mintegy 7-9 ezer ember az egyiptomi Sínai-félszigeten felállított táborokat is megjárta, testén és lelkén viselve az ott átélt embertelen kínzások nyomait. Eddig Izrael csak 250 ilyen menekültet ismert el hivatalosan mint „rabszolgaság és emberkereskedelem áldozatait”, és részesít az ezzel járó támogatásban. Eritreába az ENSZ menekültügyi döntése értelmében nem lehet visszatoloncolni menekülteket, Szudánnal „ellenséges állam” lévén Izraelnek nincsenek diplomáciai kapcsolatai, tehát az ezekből az országokból ide érkező menekülteket Izrael nem utasíthatja ki.

2013 decemberében olyan törvénymódosítást fogadott el a kneszet, amely lehetővé tette volna a menedékkérők azonnali elzárását három évre egy, a sivatagban felállított gyűjtőtáborban („Mitkan Holot”), illetve „anyagi segítség” címén, amit csak az ország elhagyásakor használhattak ki a menedékkérők, az ország önszántukból való elhagyására ösztönözte őket. A törvény nagy részét azonban a Legfelsőbb Bíróság (mint alkotmánybíróság) megsemmisítette, ezért a kormány azt kijavítva újra elfogadtatta, azonban ennek a módosításnak nagy része sem ment át a Legfelsőbb Bíróság szűrőjén.

Orit Bergman képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében
Orit Bergman képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében

A Legfelsőbb Bíróság legutolsó, 2015 nyarán hozott döntése a menekülttáborban való szabadságelvonás határát maximum 12 hónapban szabta meg, és az egy évnél tovább elzárt menekültek azonnali elengedését rendelte el – azonban a tábor bezárását, egy korábbi döntését megváltoztatva, mégsem rendelte el. Az újonnan érkező menekülteket, akiket az országból kiutasítani nem lehet, legfeljebb 3 hónapig lehet elzárva tartani.

Jelenleg körülbelül 3000 menekült lakja a nyitottá tett menekülttábort (naponta kétszer kötelesek ott bejelentkezni), a szabadon bocsátottak pedig különleges státuszt „kapnak”: egyrészt illegálisan tartózkodnak az országban, amíg nem kapnak menekült státuszt – másrészt azonban ki nem toloncolhatóak, és mivel megfelelő hivatalos okmánnyal nem rendelkeznek, valójában jogfosztottak. Részükre egy különleges vízumot állítanak ki, amely alapján elvileg nem vállalhatnak munkát, de a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján az őket foglalkoztatókat mégsem lehet bírsággal sújtani. Ez a jogilag és morálisan is vitatható helyzet vezet ahhoz az állapothoz, hogy a menekültek nem csak társadalmilag és gazdaságilag, de szó szerint is a perifériákra szorulva élnek és dolgoznak.

Zeev Engelmayer képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében
Zeev Englemayer képe az Elifelet Alapítvány kifestőjében

És mit tenne Izrael – ahogy a nagykövet úr a The Times of Israelben kérdezi? Erre legszívesebben a Legfelsőbb Bíróság elnöknője, Mirjam Neor szavaival válaszolnék, aki így indokolta a fenti döntést: „Figyelembe kell venni, hogy olyan beérkezőkről van szó, akiket nem lehet kiutasítani Izraelből, és akik nem jelentenek konkrét fenyegetést sem az állam biztonságára, sem az ország polgáraira nézve. Minden bűnük az, hogy illegálisan lépték át országunk határát, de ezért az állam nem büntetheti őket kollektíven… Igaz, hogy a beszivárgás nemkívánatos jelenség, azonban egy olyan megoldás, amely emberi jogaikat ilyen hosszú időre korlátozná – aránytalan. Mint állampolgár, annak örülnék, ha hazám több együttérzést tanúsítana azok felé, akiket a szükség (mint Ábrahám népét valaha) 1 illegális határátlépésre kényszerít.”

Illusztrációként képeket láthatnak abból a kifestőkönyvből, amelyet az izraeli Elifelet Alapítvány adott ki nyáron ismert izraeli művészek közreműködésével. A projekt célja – a könyv pénzbevételeinek a menekültek megsegítésére fordításán kívül –, hogy együttérzésre, kölcsönös támogatásra, türelemre, a másság és a másik ember elfogadására hívja fel a figyelmet, és neveljen. Az alapítvány a honlapján köszönetet mond Izrael állam elnökének, Reuven Rivlinnek és feleségének, akik személyesen mentek el egy példányt megvásárolni a könyvből – ezzel is támogatásuknak és együttérzésüknek adva hangot.

A kifestő egy példányát az izraeli magyar nagykövetség is megvásárolhatná!

A fenti választ kiváltó írás itt olvasható.

Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.

  1.  Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrahám lement Egyiptomba és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre (Ószövetség, Teremtés könyve).