Szenzációs győzelem a 93. percben!

fotó: Oz Mualem

Kétgólos hátrányból fordított a Hapoel Beér-Seva otthon az Inter ellen, az Európa-liga ötödik fordulójának csütörtök kora esti mérkőzésén, ezzel pedig kiejtette az olasz sztárcsapatot.

Az elején még minden a vendégek elképzelései szerint alakult: Icardi és Brozovic kényelmes, 2-0-s előnyhöz juttatta az Intert az első félórában.

Talán túlságosan is elkényelmesedtek az olaszok, a házigazda előbb szépített az 58. percben Maranhao révén, majd bő tíz perccel később tizenegyeshez jutott úgy, hogy a szabálytalankodó Samir Handanovic kapust második sárga lappal kiállították.

Nwakaeme értékesítette a büntetőt, és a slusszpoén még hátravolt, a 93. percben ugyanis Ben Szahar meg is fordította a meccset, ami egyben azt jelenti, hogy az Inter nem folytathatja tavasszal az európai porondon.

Korhut Mihály magyar vendégjátékos végigjátszotta az összecsapást, amelyen a 19. percben felmutatták neki a sárga lapot.

Európa-liga, csoportkör, 5. forduló:
Hapoel Beér-Seva – Inter 3-2 (Maranhao 58., Nwakaeme 70. – 11-esből, Ben Szahar 93., ill. Icardi 12., Brozovic 25.; kiállítva: Handanovic 69., Inter)

Videó:

K-csoport
Sparta Praha-Southampton 1-0

Az állás: 1. Sparta 12 (tj.), 2. Southampton 7, 3. Hapoel Beér-Seva 7, 4. Inter 3 (Azonos pontszámnál a gólkülönbség rangsorol.)

sport365.hu / Izraelinfo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.