Salom – szalam

Sok az arab feliratos üzlet. - A szerző felvétele

Figyelj csak, el tudunk menni egy arab faluba valamelyik nap? Lenne egy interjúm valakivel. Nem tudok róla semmit, egy ismerős mondta, hogy érdemes lenne találkoznom ezzel az emberrel. Persze, menjünk.

Amikor beérünk a faluba, elmegyünk a mecset mellett, látjuk a sok arab feliratos üzletet, próbálunk igazodni a navigációhoz az összevissza egymásra dobált utcákon, akkor látom Eladon, hogy feszeng. Minden oké? Mutatja, hogy hát, félig-meddig igen, oké. Nem szeret arab falvakba menni.

Nem mindenki szeret arab falvakba menni. – A szerző felvétele

Ahogy kiérünk a “belváros” zegzugos utcáiból, ahol fejkendőt hordanak a nők, egyre több hatalmas házat, szinte palotát látunk, szépen rendezett kertekkel, karbantartott utcákkal. Megtaláljuk a házat is, majd pár perc tanácstalankodás után kiderül, hogy igen, ide jöttünk. Beinvitálnak, a házigazdánál ott van három vendég is. A vendégek láthatóan indulásra készek, de ahogy megérkezünk, ők is leülnek velünk a szép, árnyékos verandára, ahol az asztalon hideg víz van egy kancsóban és egy tálcán sütemények, datolya és mandula.

Csak a házigazdának mutatkozunk be, a háromból két vendég néhány perc után távozik. Kiderül, hogy csak azért ültek le, amikor megjöttünk, mert nem illik azonnal elindulni, amint valaki más odaért. A harmadik vendég, egy fiatal fiú, marad. Amíg a házigazda bemegy a házba, hogy kávét hozzon nekünk (igazi, erős arab feketekávét kis csészében), addig a fiú elmeséli, hogy Dubaiból költözött ide, most tanul (a ciprusi egyetemen), dolgozik, angolt tanít beduin gyerekeknek. Egy olyan iskolában tanít, ahol minden osztályt két tanár vezet, egy zsidó és egy arab. Megígéri, hogy bevisz az iskolába, elérhetőséget cserélünk. Figyelem, hogy két arab interjúalanyom hogyan küzd a b és p hangokat tartalmazó szavakkal. Angolul beszélünk, mindketten kiválóan tudnak ezen a nyelven, de a b és p gyakran keveredik.

Egy tálcán sütemények, datolya és mandula, a házigazda igazi, erős arab feketekávét hoz kis csészében. – A szerző felvétele

A házigazda kedves, nyitott, szívesen mesél magáról. Üzletember. Napkollektorokkal foglalkozik. Segít azokon a helyeken áramforráshoz jutni, ahová nem ér el a hivatalos áramellátás rendszere. A felesége főzte a kávét, aki bent dolgozik, takarít a házban. Halljuk a pakolás, porszívózás zajait. Nem jön ki üdvözölni minket, de két gyerekükkel találkozunk. Egy fiúval és egy kislánnyal, utóbbi a barátnőivel, a kis unokatestvéreivel érkezik, és félszegen, udvariasan, de kíváncsian néznek ránk. Apának dolga van, nem zavarják.

Apa megvett egy elég nagy területet itt, a falu határában, ezen áll a háza, és még több testvérének a háza, valamint gyakorlatilag a közút is az ő telkén megy át. Firtatom, hogy hogyan, kitől vette a területet, valami olyasmi derül ki, hogy az állam adta el neki. A földet megvehette, de építési, bővítési engedélyhez jutni gyakorlatilag lehetetlen.

A “belváros” zegzugos utcái. – A szerző felvétele

Jó íve van a beszélgetésnek, könnyedebb témákkal kezdünk, a közepe felé rátérek a kényes dolgokra, majd a végén megint könnyed lesz, viccelődünk, csevegünk. A kényesebb témáknál a férfi néha Eladra néz a szeme sarkából. Izraeli zsidó előtt mégiscsak más dolgokat mond el az ember, mint egy kelet-európai diák előtt. Elad igyekszik biztosítani arról, hogy nyugodtan beszéljen, ő is ismeri és megérti a helyzetét, kíváncsi rá.

A kényesebb dolgok a vallás és a politika. A “ki volt itt előbb” elméleteket is szóba hozza, arról nem én kérdezem. Hogyan definiálja azt, hogy palesztin. Mit gondol egy lehetséges palesztin állam létrejöttéről. A békefolyamatról (már-már gúnyosnak tűnik a felvetés, hogy valamikor volt olyan, hogy “békefolyamat”). Kire szavazott legutóbb, kire korábban. Mit gondol a szélsőséges iszlámhívőkről, a vallás és politika összemosásáról. Arról, hogy van, aki elhagyja a szülőföldjét, de van, aki marad. Az egyik testvére Romániában él, oda házasodott. Sorolja, hogy még melyik európai országokban élnek közeli rokonai.

Ő marad. Ő az utolsó szamuráj, aki helyben marad, abban a faluban él, ahol a nagyapja és a dédapja is született. A szomszédos házakban a családja kölönböző tagjai laknak. A kislány, aki az előbb félve mégiscsak odament hozzá köszönni (kezet nyújtott neki, nagyon helyes volt), többek között a nővére kislányával volt. Azt mondja, ma már nagyon ritka ez, hogy egy faluban a családban sokan ennyire közel laknak egymáshoz, ennyire szoros a kapcsolat. Nem akarna sehol máshol élni. Világot látott ember, de neki az európai szép, tiszta, rendezett belvárosok nem jelentenek semmit. Neki azok a kövek jelentenek valamit, amikből a házát építette. Az is szóba kerül, hogy összesen négy muszlim ország van, ahová beléphet, hiszen izraeli az útlevele. Különleges esetekben még Jordániától tud kapni utazási engedélyt.

Neki azok a kövek jelentenek valamit, amikből a házát építette. – A szerző felvétele

Ő jól él. Megbeszéljük, hogy milyen jó kifejezés is az, hogy valaki “túl van a vajas kenyér problémáján”. (Kedves, drága, hasznos politológus képzés.)  Aki ezen nincs túl, könnyebben radikalizálódik. A radikálisok nem azok, akiknek van mit a tejbe aprítani. A radikalizmus melegágya a szegénység. Ő maga nem foglalkozik politikával. Jól keres, szép háza van, nagy családja.

Vannak zsidó barátai, hiszen én is egy zsidó barátjától kaptam meg a telefonszámát. De nincs napi szoros kapcsolatban zsidókkal. Nem azért, mintha ellenséges érzelmei lennének. Szerinte egyszerűen azért nincs szorosabb kapcsolat arabok és zsidók között, mert más életet élnek, máshol laknak, más a kultúrájuk. Bár gyerekkorában ő is olyan iskolába járt, ahol arab és zsidó gyerekek együtt tanultak.

Nem volt katona, nem vállalt semmilyen szolgálatot sem a hadseregben, nem is akart. Hogyan is lehetne a zsidó állam katonája, hogyan mehetne háborúba palesztinok ellen? De mi lesz, ha majd a gyerekeid úgy döntenek, ők igenis szeretnének a hadsereg részei lenni? Megrándul az arca, és ki is mondja, ez olyan, mintha pengét kellene lenyelnie. Nincs jó véleménnyel azokról az arabokról, akik izraeli katonák vagy rendőrök lesznek. Valami olyasmit mond, hogy túlbuzgónak tartja őket.

Azt kérdezem, hogy nem Gázáról és a Nyugati Partról, hanem az Izraelben élő arabokról beszélve szerinte hogyan lehetne javítani a helyzeten. Mit kellene az államnak tennie, milyen adósságai vannak arab polgárai felé. Azt mondja, hogy az előttem fekvő vastag füzetet mind teleírhatnám az erre adott válasszal, de az sem lenne hozzá elég. Rendben, akkor mit kellene legelőször megtennie? A falvak, földek, házak, épületek regisztrációját, legalizálását. A házak illegálisan épülnek, nincs közműellátottság, a nyilvántartásba nem vétel miatt a lakói nem, vagy csak irreálisan keveset adóznak. A fejlesztések elvileg ötéves ciklusokban zajlanak, de itt megrekedtek az 1983-as fejlesztési terveknél.

A házak illegálisan épülnek – A szerző felvétele

A beszélgetésben néha Elad és a dubai fiú is résztvesz. Utóbbi mesél arról, hogy sokszor zsidónak nézik itt Izraelben. Az iskolában a muszlim beduin gyerekek néha salommal köszönnek neki. Olyankor nagyon zavarba jön, és salommal köszön vissza. Amikor elköszönünk, erre visszautalva az izraeli palesztin és a dubai arab sabbat salomot mond nekünk. Jót nevetünk.

A házigazda még előbb elmesél egy történetet annak a kérdésnek a kapcsán, hogy mit gondol az arab-zsidó együttélésről. Egyébként azt gondolja, de legalábbis azt mondja, hogy felesleges azon lovagolni, hogy ki volt itt előbb, meg kell tanulni együtt élni.

Nemrég a tengerparton volt a családjával. Volt náluk egy görögdinnye, de nem volt kés, amivel felvághatták volna. Találtak egy kisboltot, és kértek egy kést a dinnyéhez. A boltos gyanakodva méregette őket. Dinnyéhez kell? Hát tudod mit? Kést nem adok, de hozd ide a dinnyét, majd én felvágom nektek. Amikor megjelentek a dinnyével, a boltos kedves lett, jó embernek nevezte őket, és segített nekik. Ebben a félelemben élnek zsidók és arabok egy pici országba zárva. Az egyik fél a másiktól, másik az egyiktől, nincs bizalom. Hogy lehet így élni?

FORRÁSizraelesen.cafeblog