Oren Anoch, az ország déli részén fekvő Erez és Gat kibucok koordinátora már nem is számolja, hány ember van a várólistáján, hogy felvételt nyerjen a két kibuc valamelyikébe. Úgy tűnik, egyszerűen képtelenség lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A gázai határon elhelyezkedő Erez kibucba az elmúlt másfél évben mintegy 35 család költözött be, köztük 30 olyan, ahol a szülők a kibucban nőttek fel, majd elhagyták azt, és néhány év múlva már saját családjukkal együtt tértek vissza – számolt be az örvendetes tényekről a Haaretz.
Kibuc Erez várólistáján 20 család van, a Kirjat Gat közelében fekvő Kibuc Gatra több mint 200 család költözne be, akár holnap, ha lenne felvétel. Anoch feltételezi, hogy néhányan a hosszú várakozási idő miatt már le is mondtak erről az álmukról, de azért még bőven van jelentkező.
A várólisták megjelenése nem az első változás, amely a 80-as években komoly pénzügyi és egzisztenciális válsággal küzdő kibucok életében végbemegy. Míg korábban sok helyütt az elvándorló fiatalok miatt kiesett jövedelem pótlására a kibuc házait bérbe adták, mára a legtöbb helyen megszűnt a „társult státusz”, a kibucok újra teljes jogú lakókkal népesülnek be, akik az egy-két éves próbaidő után minden jogot és kötelezettséget magukénak vallhatnak. Az érkezők zöme kibucban nőtt fel, majd néhány év kinti élet után hazatér a saját vagy választott közösségébe.
Sok kibuc egyszerűen nem tud több tagot fogadni, és ez nem csak az ország központi részén elhelyezkedő, gazdag kibucok problémája. A periférián is egyre hosszabbak a várólisták. A kibucmozgalom főtitkára, Nir Meir örömmel számol be róla, hogy a Savuot előestéjén szokásos újszülött-bemutatáskor idén több mint 3,000 egy évnél fiatalabb kibucbabát számoltak össze.
A Haaretz információi szerint Meir számos tényezővel magyarázza az örvendetes növekedést. Egyrészt csökkent a kibucokban nem rendes tagként élő betelepülők aránya, másrészt a három évtizede még gazdasági problémákkal küzdő kibucok mára sokkal attraktívabb életformát tudnak nyújtani, mint korábban.
„Sokkal több tagot vehetnénk fel, ha csökkenne az építési engedélyekkel kapcsolatos állami bürokrácia” – nyilatkozta Meir. Az országra jellemző lakhatási válság természetesen a kibucokat is elérte, sok ezer otthon hiányzik.
Kibuc Ma’agan Michael, amely kifogyott a beépíthető földterületekből, nemrég úgy döntött, hogy a kertes házak helyett egy hatemeletes lakóházat épít az új tagok számára. Meir szerint ez a megközelítés nem ideális, de jobb, mint megtagadni az új lakosok felvételét. Nir Meir arra számít, hogy az ország központjában elhelyezkedő kibucok valószínűleg hamarosan hasonló lépésre szánják el magukat.
A legtöbb visszatérő a perifériát választja
Jaron Lindman, aki a kibucmozgalom betelepülési osztályának vezetője, elmondta, hogy a fiatalabb generáció visszatérése a kibucokba különösen Izrael perifériáira jellemző, ahol még mindig van hely, és a megélhetési költségek alacsonyabbak.
„Még ha az ország mind a 270 kibuca nem is mutat hasonlóan dinamikus növekedést, azért mindenhol megindult a be- és visszatelepülés, ellentétben az elmúlt évtizedek elvándorlási hullámával.”
„Nagyon boldogok vagyunk itt” – mondja a 31 éves Vered Spirir, aki két évvel ezelőtt tért vissza családjával Erez kibucba, miután öt éven át Nicanim kibucban éltek, ahol férje, Or felnőtt.
„Ez az egyik legjobb döntés, amit valaha hoztam”- nyilatkozta. Vered elismerte, hogy a Földközi-tenger partján északabbra fekvő Nicanim kibuc fekvését jobban kedveli, de örömmel tölti el, hogy a lánya ott élhet, ahol ő is felnőtt, ugyanazokkal a szomszédokkal, ugyanabban a szeretetteljes légkörben.
Oren Anoch úgy véli, a kibucokba való visszatérés oka az, hogy az itt elérhető életforma az ideális, vagy legalábbis közel van ahhoz. A kibuci oktatási színvonala jó, és a tagok zöld környezetben, és nem emeletes házakban összezsúfolva töltik hétköznapjaikat.
Míg a korai években a kibucokra a közös tulajdon, az egyenlő bérek és a gyermekek közösségi nevelése volt a jellemző, mára számos kibucban változás történt a közösségi élet szabályaiban. „A privatizáció és a differenciált bérek ellenére a kibucok továbbra is elkötelezettek a közösség és a kölcsönös felelősségvállalás mellett” – hangsúlyozta Anoch. Gat kibucban például működik a közös étkező, és Erez kibucban is újra szóba került a közös étkezés bevezetése.
„A kibucmozgalom újraéled, a rossz dolgok nélkül – az sem kizárt, hogy végül újraindítjuk a gyermekházakat is” – mondja nevetve.
Liat Mack, aki a Golán-fennsíkon fekvő Mevo Hama kibucban nőtt fel, több év jeruzsálemi élet után 2011-ben tért vissza férjével, Harellel, aki Hanita kibucban nevelkedett. Az ötlet második gyermekük születése előtt merült fel, mára a házaspárnak három kislánya van.
„Éreztem, hogy nem akarunk többé városban élni” – mondta.
Mevo Hama nemrég új lakónegyedet épített fel 53 házzal, tízet a kibuc korábbi lakói számára terveztek. Most Mack és mások, akik a kibucban nőttek fel, egy új, 28 házas terven dolgoznak a korábbi kibuclakók visszatérésének elősegítésére. Annak ellenére, hogy a projekt marketingmunkái még el sem kezdődtek, már 13 család feliratkozott, hogy egy kibucjellegű, megfizethető árú és kibuci értékeket képviselő településen éljen.
Mack férje, Harel éveken keresztül szakácsként dolgozott Jeruzsálemben, és Liat az Izrael Múzeumban végzett munkája mellett szinte egyedül nevelte legidősebb lányát, mert a magas megélhetési költségek miatt férje rengeteget volt távol. A kibuc tárt karokkal fogadta a családot. Most Liat a Kineret Főiskolán dolgozik, a Kineret déli partján. Férje a kibuc gyárában, a Mapal Plasticsban karbantartó mellette elektrotechnikát tanul. A tandíját a kibuc fedezi.
Hétfő délután Liat apjával együtt sétálgatott a kibucban, ahonnan madártávlatból szinte az egész Kineret tó látható.
„Az egyik legfontosabb előnye annak, hogy visszatértem a kibucba az, hogy közel lehetek a szüleimhez. Mindenkit ismerek, a lányom óvónője pedig ugyanaz, aki annak idején az enyém is volt.”
Osztálytalálkozó
Liat kilenc kibuci középiskolai osztálytársa közül öten visszatértek Mevo Hamara. Liat azt mondja, a következő évfolyamoknál ez az arány még magasabb. „Az egyik volt osztálytársam egy saroknyira lakik, két házzal arrébb van egy másik egykori osztálytársam – mondja. – A középső lányom óvodájában minden csemete egykori osztálytársaim gyermeke.”
Liat szerint korábban csak azok az extagok tértek vissza a kibucba, akik nem boldogultak a kinti világban. Mára ez teljesen megváltozott, a legtöbben a közösségi élet ereje és egy jobb életminőség vágya miatt térnek vissza.
Mevo Hamától délnyugatra a Jezréel-völgyben fekvő Mizra kibuc az elmúlt évben 100 új tagot vett fel. Mindnyájan egykor a kibucban nőttek fel, majd elhagyták azt, és most visszatérnek. A várólistán 130 embert tartanak nyilván. Az újonnan felépült 31 házba visszatérő családok költöznek, és további 121 új lakóegység felépítését tervezik.
Erez Egozi, az új házak építését koordináló menedzser szerint a mizrai fejlődést jól mutatja a helyi óvodások számának változása. „Én 1968-ban születtem. Amikor óvodába jártam, 18-an voltunk a csoportban. A ma 16 éves lányomnak csupán hét csoporttársa volt, de a frissen felújított óvodában ma 35 gyerek játszik együtt.”
Az első izraeli kibuc, Deganja Alef, 20 évig nem fogadott új tagokat. Néhány évvel ezelőttig a kibucot elhagyók közül senki sem tért vissza. Más kibucokkal ellentétben itt nem építettek új lakóegységeket. Tamar Gal-Sarai, az új tagok felvételéért és a kulturális programokért felelős vezető szerint a kibuctagok sokáig vitatkoztak a közösség jövőjéről.
„ A második generáció az első generáció nagy árnyékában élt, mire a harmadik generáció megértette, hogy a kibucnak is folyamatosan változnia kell. Sok időt vett igénybe, hogy eldöntsék, mely értékeket kívánják megőrizni.”
2005-ben a tagok új szabályokat hagytak jóvá, ennek értelmében minden kibuctag gyermeke 18 évesen automatikusan kibuctaggá válik. A fiataloknak tíz év áll rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntsék: teljes jogú tagként a kibucban maradnak, vagy lemondanak tagsági jogukról. „Az ajtó továbbra is nyitva áll előttük.”
Deganja Alef 2011-ben kezdte el visszafogadni a korábban elvándorló gyerekeket és családjaikat. „Megértettük, hogy egyre több, számunkra kedves ember térne vissza, és mi a régi törvény alapján teljes jogú tagként fogadtuk őket. Négy családot és 12 házastársat vettünk fel tagként. Ez egy izgalmas növekedés volt. Ezt követően öt másik házastárs kapta meg a kibuctagságot. Jelenleg három család és négy házastárs a próbaidőt tölti, további tíz ember szintén a csatlakozási lehetőségre vár.
A 41 éves Neta Frankel 1999-ben csupán három évre, a tanulmányai miatt hagyta el Kibuc Deganja Alefet, majd később a férjével, Liorral Netanján éltek. 2011-ben két gyermekükkel együtt tértek vissza a kibucba, mostanra már öttagúvá vált a család.
„Nem azért jöttünk vissza, mert rosszul éltünk, sőt. Inkább közel akartunk lenni a családhoz, és szerettük volna, ha a gyermekeink hozzám hasonlóan zöld környezetben nőnek fel.”
Neta a Deganja Alefba való visszatérést életük egyik legokosabb döntéseként tartja számon, de nem titkolja, hogy ezért komoly árat fizetnek. Férje, Lior, aki ipari mérnökként Haifán, az északi régió másik felén dolgozik, jó esetben napi 75 percet utazik a munkahelyére. Neta, amikor visszaköltöztek a kibucba, pártfogó felügyelőként dolgozott Cfáton, ahova szintén sokat kellett utaznia.
„Vannak kemény dolgok – mondja, – a késői hazatérés a munkából, a várakozás az új házunkra; de az életminőségünk össze sem hasonlítható azzal, ahogyan a városban éltünk. Remek dolog, hogy a gyermekeim úgy nőhetnek fel, mint én.”
Újságíró
