Fotó: PR

A Globes információja szerint augusztus 29-én, kedden nyitja meg kapuit a risoni G-Központban az első izraeli Decathlon üzlet. A francia sportszeróriás 1976-ban kezdte meg működését, az első külföldi üzletére a 80-as évek közepéig kellett várni, akkor Németországban vetették meg a lábukat. A hálózat jelenleg világszerte 32 országban 1221 boltot üzemeltet, dolgozói száma meghaladja a 78 ezret. A vállalat értékesítése 2006-2010 között csaknem 50 százalékkal nőtt, a cég 2016-os forgalma 10 milliárd euró volt.

A Decathlon jellemzően nagy területű áruházakkal működik, a termékkínálat különösen bő, az árak versenyképesek. Rison Lecionban sem lesz ez másképp, a mintegy 3000 négyzetméteres üzletben 60 különböző részlegen kínálja majd termékeit – a teniszfelszereléstől a búvárkellékekig -, a francia cég. A sporteszközök és sportruházat mellett táplálékkiegészítők is kaphatók lesznek, sőt a Decathlon kedvező árú saját márkái, a Decat és a Tobbogan is bemutatkoznak Izraelben.

A Decathlon csaknem 20 éve, 1999-ben próbálta megvetni a lábát az amerikai piacon is, de 7 év után felszámolta a tengerentúli üzleteit. A francia cég nálunk sem lesz könnyű helyzetben, kiélezett verseny várható az évi mintegy 2 milliárd dollár forgalmú, általában magas árakon forgalmazó izraeli sportfelszerelés és sportruházati piacon.

A Decathlon két nemzetközi márkát követve érkezett meg az országba, az első a világszerte 300-400 négyzetméteres üzletekben forgalmazó Foot Locker volt, amely 2017 végére 12 bolttal lesz jelen az izraeli piacon. Az amerikai sportszeróriás 23 országban 1835 üzletet működtet, tavalyi forgalma 2,1 milliárd dollár volt.

A nemzetközi kooperációban, 10 ország beszállítói által 1968-ban alapított Intersport hasonlóan ambiciózus elképzelésekkel nyitott Izraelben, 2018 végéig 5 nagy területű (1000 m2-es) saját boltot szeretnének, és 30 részleget a Hamasbir Lecarchan üzlethálózatban. Az Intersport jelenleg 43 országban 5400 üzletet működtet, éves forgalma tavaly 11 milliárd euró volt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSGlobes