Fekete-fehér alak rohan a Balfour utcán, vállain egy gyerek lábai kalimpálóznak, a kezeiben három másiknak a kis kezei, akik rohanva röpülnek utána, időnként visszateszik a fejéről lerepülő kipáját, jámbor szakálla a hóna alól lobog utána. „Tata, mit rohan már úgy? Lassítson, ha mondom, nem látja, hogy itt van Gittel?!” – szól a brancs után a tizenkét éves forma nagylány talpig hosszú ujjúban. „Gut jor! Gut gebentscht jor!” kiáltja hátra futtában a Tata, a kislány megöleli Gittelt, aki szintén tizenkét éves forma, majd sodródik tovább a tisztán látható mágneses térben apja és testvérkéi után békében, áldásban, az ünnepre készülve.
Elul hónap összes napja arról nevezetes Izraelben, hogy ilyenkor mindenki szalad és ideges, de rohanásában szívből sanatovázik meg gutjorozik minden szembejövőnek. Ez az utolsó hónapja az évnek, ros hasana, magyarul a zsidó újév előtt rengeteg sürgős elintéznivaló akad, rögtön zárnak a boltok, a mama otthon főz, jön az egész család, és még semmi nincs kész, jajj! Itt az újév, a hosszú nap, ami az egyetlen olyan ünnep, ami Izraelben is kétnapos és nem egy itt és a diaszpórában kettő, haha, hanem mivel ez a két nap valójában egy a Talmud szerint, ez egy jó hosszú ünnep és kész. Tíz nap múlva jom kipur, aztán szukot, smini áceret, szimhat tóra és ez az egész sor kis híján egy munkamentes hónap, szóval Izraelben az élet hamarosan megáll, az irodákból szabadságra mennek a hivatalnokok. A megállás előtt lehet a dugóban szöszmörögni akár 8 órát, olyan úton, ami 20 perc lenne, a közértben a négy előttünk álló helyett lehet, hogy tizenketten fizetnek előttünk a hónap utolsó napjaiban, mintha legalábbis a világégés jönne, a munkában már érdemlegeseket nem lehet dolgozni, mert mindenki ideges és szalad, és ebben a masszív türelmetlenségben és idegeskedésben kulminálódik a vallásos és a szekuláris Izrael elul hónapja.
Ugyanakkor reggelente sófár hangjára ébredünk elul minden egyes napján, ami Izsák feláldozására emlékeztet és arra, hogy az Öregben hinni vagy nem hinni nem egy kérdés, hanem az Öreg egy olyan tény, ami miatt Ábrahám ősapánk a kost áldozta fel végül a fia helyett, akit hajlandó lett volna pedig feláldozni az Öreg iránti tiszteletből, őrült önviaskodások után. A sófár egy egyszerű kosszarv, melyet megtisztítanak, a hegyét levágják, és máris fújható. Sok bibliai történet fűződik ehhez a hangszerhez, minekutána az első sófár a már említett kosnak a szarvából készült. Őseink a végeláthatatlan sivatagban ezzel a hangszerrel gyűjtötték össze a nyájaikat, hívták egybe a rokonokat. Később a Szentélyben arannyal vonták be a szarv száját, ezzel jelezvén, hogy a legszentebb hangszer lett. A harsonákon például csak ezüst festék volt. Amióta elpusztult a második Szentély is, tilos a sófárokat megfesteni, vagy akár olyan hangszereket használni, amelyeket a legszentebb helyen használtak. Közülük egyértelműen a legérdekesebb lehetett a víziorgona, de ez már egy másik történet.
Szóval a sófárt háromféleképpen fújják elul hónapban és a tíz bűnbánó nap elején és végén a szombatok kivételével. A sófár nem kísérőhangszer, sőt, a zsinagógai dallamok jó része mintha a sófár ihletésére született volna. Ez a hangszer erősen befolyásolta – többek között – az újévi liturgiát: a ros hasana délelőtti istentisztelet vagy muszáf hármas tagolása a sófár három hangjára épül. A három sófárhangnak saját neve és önálló jelentése van. Tkia, svarim es trua. A tkia egy éles kürtszó, ez hívja egybe a népet, a svarim három elcsukló fújás, a halottasházba segíteni hívó fújások, és a trua hét szaggatott hang, a biztató kürtszavak. Ez utóbbi alapján jom truának is nevezzük ros hasanát, amikor biztató riadó van, azért szól a sófár, hogy a megpróbáltatások közben egybehívjuk a közösséget, találkozzunk, hogy lelkesítsük egymást, hogy hitünket és reményeinket soha ne veszítsük el. A Tóra az emlékezés és a sófárfúvás napjaként említi a ros hasanát. A napot elmélyült imádkozás jellemzi egyébként.
– Te tudod, hogy miről szól ros hasana? – Azon kívül, hogy az almát mézbe mártjuk és a hosszúkás kenyér helyett a kerek kalácsot pedig cukorba? Fú, nem emlékszem! Amennyire hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miről szól ez az ünnep, annyira az imák fő témája az Öreg korlátlan hatalma a világ és az emberiség fölött. Mert ugye hanuka a hasmóneusokról szól, pészah az egyiptomi kivonulásról, de az újév csak újév, és lőn ember, meg volt a kos, de ez az ünnep végül is olyasmi logikára épül, mint a kádis, a halotti ima, ami szintén nem arról szól, amiért logikusan gondolnánk mondani, a saját és a halottunk lelki békéjéért, a gyászért, hanem az Öregről szól, arról, hogy ő van és ez egy megerősítés. Ros hasana is az Öreg jelenlétének a tudatosítása. Aztán hát vallási kötelezettség ezeken a napokon a sófár hangját hallgatni, amit Izraelben akár a kioszknál kávézva is megtehetünk, amikor jócselekedetként, micvéből egy jóember egyszercsak előveszi a zsebéből és megfújja. Nem kell feltétlen tehát a zsinagógáig elmenni, hogy a sófár hangjai emlékeztessenek arra, hogy számot vessünk az elmúlt évvel, ha hiszünk, ha nem, és jó évet kívánjunk, azaz sana továt, vagy gut jort, és nem boldog újévet, hanem szó szerint jót, a kevesebb több alapon.
Ros hasanával kezdődik az a tíznapos önvizsgálat, a tíz bűnbánó nap, amit majd a jom kipur, az engesztelés napja zár le, amikor eldől, hogy az Öreg a jó vagy a rossz könyvbe pecsétel bennünket. De ros hasanakor olyan dolgokat csinálunk, amiket majd az új évben mindig szeretnénk, például nem fekszünk le aludni délután, nehogy átaludjuk az életünket. A ros hasana széder, vagy vacsora meg pont egy vidám ünnep. Az ünnepi vacsoránál almát mézbe mártunk és a sokféle gyümölcsből egyet-egyet eszünk, hogy mindegyikre jusson az első gyümölcsre való áldásból, a sehechejánuból.
Ez a nyár a legkomiszabb volt mind között. Éjszaka is szinte olyan hőség volt, mint nappal. A tenger vize termálfürdőhöz hasonlított. Ha kiléptünk a konyhából a felmosóvizes vödörrel, a víz másodperceken belül elpárolgott, mire kiöntöttük volna. De az őszi nagyünnepekre szép az idő, Magyarországon egy villanásra visszatér az indián nyár, és Izraelben már elviselhető a hőség, nem izzadunk csuromvizesre zsinagógába menet. A ros hasana széderen, vagy vacsorán, melyet mindkét estén tartunk, már csak a bor mennyisége befolyásolja az izzadásunkat, a vidámságunkat. Elkezdődtek az őszi nagyünnepek, hakol jihje beszeder, minden rendben lesz. Nem rohanunk, áldás van és béke – már megállunk a Balfouron Gittelt megölelni.
Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője