Találkozásom a legelső cionistával

Dona Gracia, az üzletasszony

Dona Gracia szobra a róla elnevezett múzeumban Tiberiasban - fotó: Markovits Mária

Elcsépelt közhelyként hangzik, mégis gyakran mondogatjuk, hogy a téma az utcán hever – igaz, hozzátesszük, hogy le is kell hajolni érte. Történik azonban, hogy az a bizonyos téma csak úgy, minden előzetes jelzés nélkül szembejön veled és csodálkozol, hogy mindeddig nem figyeltél eléggé, nem vetted észre, hiszen többnyire nyilvánvaló információról szól.

Tiberiason jártam nemrég, találkozóm volt valakivel és fél órával korábban érkeztem a város központi autóbusz-pályaudvarára.

Mivel üssem agyon az időt? Az állomás környéke nem tűnt túl barátságosnak, így rövid sétára indultam. Néhány felújításra szoruló, kissé lepusztult épület között, az egyik utcasarkon impozáns palotára bukkantam: Dona Gracia háza, jelezte a cégtábla, szépséges antik kapu tárult fel előttem, és már bent is találtam magam.

Szálloda és múzeum, mindkettőt a Dona Gracia név fémjelzi – lépjünk csak beljebb, derítsük ki, hová is csöppentett a sors, illetve a téma, amely szembefutott velünk!

A Dona Gracia háza nevet viselő szálloda és múzeum előcsarnoka, melyet a 16. századi Itália szellemében és stílusában alakították ki. – fotó: Dona Gracia Hotel

Soha nem hallottam róla ez idáig – valahogy kiesett az érdeklődési körömből, és most igazán szégyellem, hiszen életem egyik legszebb, legérdekesebb, és talán legmagasztosabb élményét köszönhetem ennek a félórásra szabott, de végül sokkal hosszabbra húzódó találkozásnak.

Mielőtt Dona Graciával közelebbről is megismerkednénk, hadd mondjak néhány szót a spanyol inkvizíciónak a 15-16. századi zsidóságra gyakorolt hatásairól. A történelem egyik sötét időszakáról van szó, amikor el akarták törölni a zsidó vallást a föld színéről, követőit pedig erőszakkal arra kényszerítették, hogy katolikusokká váljanak. „Kitértek” lettek, vagyis conversos-ok. Jelentős részük azonban lelke mélyén zsidó maradt, őket nevezzük „marranóknak” – azaz látszatkeresztényeknek. (A héber „már’it ájin” kifejezésből eredhet, ami látszatot, látszólagost jelent.)

A Mendes-Benvenisti nagyon gazdag kereskedőcsaládot 1492-ben száműzték Spanyolországból. Lisszabonban telepedtek le, ahol 1497-ben  kitérésre kényszerítették őket – ám a lehetőségeikhez képest titokban továbbra is a zsidó vallási törvényeket tartották tiszteletben.

Beatrice de Luna – Gracia Nasi-Mendes Lisszabonban született 1510-ben, Alloro de Luna és Felipe Mendes-Benvenisti leányaként. Tizenkét éves volt, amikor szülei először meséltek neki tiltott vallásáról, bár őt addig keresztényként nevelték. 1528-ban férjhez adták apai rokonához, Francisco Mendes-Nasihoz, aki mérhetetlen vagyonát bankügyletekből és fűszerkereskedésből (főleg a fekete bors behozatalából) szerezte.

Gyarmatai révén Portugália szuperhatalom volt azokban az időkben, és ebben a nagyon gazdag államban a Benvenisti-Mendes család a leggazdagabbak közé tartozott. 1536-ban Gracia férje meghalt, egyetlen gyermeke maradt, Anna-Reyna. Örökölte férje teljes vagyonát, így vált a 16. század egyik leggazdagabb asszonyává.

A portugál inkvizíció egyre nagyobb nyomást gyakorolt a zsidókból lett keresztényekre, így Gracia is távozni kényszerült, hogy leánya nevelését jobb körülmények között biztosíthassa. Antwerpenbe költöztek, ahol sógora, Diego (héber nevén: Meir) társa lett a családi vállalkozásban: egész Európában működő bankot működtettek.

Dona Gracia nagyon okos, képzett, nyitott és rendkívüli szépségű nő volt. Nagy tiszteletnek örvendett a legmagasabb rangú flamand és francia arisztokraták körében, akikkel a Mendes intézmények kapcsolatban voltak. Szenvedést okozott neki, hogy el kell rejtenie valódi identitását, nagyon zavarta a rákényszerített álruha.

Sógora halála után, aki végrendeletében a Mendes-birodalom igazgatójává tette Dona Graciát, és így korlátlan hatalmat kapott a családi vállalkozások fölött, azt tervezte, hogy mielőbb elhagyja Antwerpent, főleg miután V. Károly császár szemet vetett a család vagyonára. A távozásra 1544-ben került sor, amikor lányával, nővérével, unokahúgával, valamint vagyona jelentős részével ideiglenesen Velencében telepedett le. Továbbra is azt tervezte, hogy megkeresi és megtalálja azt a helyet, ahol családjával együtt szabadon, veszélyek nélkül vállalhatják zsidóságukat.

V. Károly nehezen viselte el, hogy nem tehette kezét a család vagyonára és minden befolyását latba vetette, hogy Dona Graciát és családját börtönbe vessék és vagyonukat elkobozzák. Sikerrel is járt: hősünket és a vele élő családtagokat is bebörtönözték.

Dona Gracia unokaöccse, Don Joseph Nasi ekkor már az oszmán birodalom fejének, Szulejmánnak pénzügyi tanácsosa volt, és minden befolyását felhasználta, hogy nagynénje segítségére legyen. A szultán küldöttei két évig tárgyaltak eredménytelenül, ám a foglyok kiszabadítását csak háborúval való fenyegetés árán érték el.

1549-ben a család tagjai nyíltan visszatértek a judaizmushoz, és ettől kezdve a Nasi nevet viselték.

1552-ben Dona Gracia Konstantinápolyban telepedett le, és ettől kezdve egyetlen célja volt: világszerte segítséget nyújtani szenvedő hittársainak. Vagyonát már nemcsak üzleti célokra, hanem hercegek kegyének megvásárlására használta, hogy ajtókat nyithasson az üldözötteknek. Sok ezer conversos vagy marrano csak „angyalukként” ismerte Dona Graciát.

Konstantinápolyban kórházakat, zsinagógákat, jesivákat építtetett (Izmirben a mai napig áll az általa létrehozott zsidó templom, amely a „La Senora” nevet viseli). Végre szabadon foglalkozhatott azzal a nagyszabású tervvel, amely jogot ad az utókornak, hogy „első cionistának” nevezzük: kérelmet nyújtott be Szulejmánnak, hogy a török fennhatóság alatt álló Szentföldre, az ősi földre telepítse az üldözött zsidókat. Új zsidó állam alakítására gondolt először Jeruzsálemben, de ezt a kérését a szultán megtagadta, végül Tiberiáson bérelt földterületeket évi ezer aranydukátért, és elkezdte építeni álmai városát, hogy az európai zsidóság sorsát rendezhesse. Ő maga is itt akart letelepedni, de 1569-ben, alig 59 éves korában élete Konstantinápoly közelében véget ért. Álmai igazi megvalósítása előtt…

Ötszáz év távlatából nem könnyű elválasztani a Dona Gracia nevét övező tucatnyi legendát a hiteles adatoktól. De mindenképpen, bármelyik oldalról közelítjük meg a témát, tagadhatatlan, hogy a történelem egyik jelentős és pozitív alakjáról, meghatározó személyiségéről beszélünk.

Talán nem kapta meg a tetteihez méltó tiszteletet és figyelmet, de nem az utókor elismeréséért élt és dolgozott. Csodálatra méltó egyéniségére emlékeztet a néhány éve, 2010-ben a tiberiasi Obszervatórium kilátójában felavatott emlékkő.

Fotó: PikiWiki

Felirata így szól:

Dona Gracia kilátó
születésének 500. évfordulóján
1510 – 2010.

Alatta kisebb betűkkel:
„Dona Gracia Hana Nasi conversos családban született 1510-ben, Lisszabonban. A 16. század leggazdagabb asszonyainak egyike volt. 1560-ban zsidó állam megalapítását kezdeményezte Tiberiason, valamint a régi, ókori település megújítását, Szulejmán szultán (1520–1566) engedélyével és áldásával.
Dona Gracia zsidó vezéregyéniség volt, a nők központi szerepét és a történelem eseményeire, különösen a zsidók történelmére gyakorolt befolyását példázza.”

Az írás az Új Kelet újság 2017 decemberi számában is megjelent nyomtatásban.

Újságíró