Mai hetiszakaszunkban az őseinknek oly sok bosszúságot okozó „tengeri népek”, vagyis a filiszteusok nyomába eredünk, hiszen eleink egyik legfontosabb ügye a velük folytatott harc volt évszázadokon át, s hála a régészeknek, ma már egyre pontosabban tudjuk, hogy kik is keserítették meg életüket.
A Biblia slamposan egyik csoportjukról plistimnek, filiszteusoknak jelöli a világtörténelem első dokumentált népvándorló-áradatának idején Kánaán földjén letelepedett migráns tömegeket, de a tudomány manapság a „tengeri népek”, héberül „gojé hajam” névvel illeti őket.
Valamikor az i. e. második évezred közepén megjelentek, hódítottak és letelepedtek, s magukkal hozták fejlettebb civilizációjukat. Például vasfegyvereiket és a korabeli hadiiparból átszivárgott egyéb vaseszközeiket, rengeteg gondot és bajt okozva az akkor még a bronzkorban élő izraeli törzseknek, vagyis az erre a földre érkezett másik migránscsapatnak. Párszáz évig kultúrát, városokat teremtettek, majd a Mezopotámia földjéről érkező újabb hódítók elsöpörték őket, és felolvadtak a népek tengerében. Veni, vidi, vici, s aztán a levesbe.
Viszont később újra előbukkant a nevük, hála a rómaiaknak, akik a zsidóknak írmagját és emlékezetét is megpróbálták eltüntetni erről a vidékről, és ezért róluk Palesztinának nevezték át ezt a rebellis tartományt. Bármi is történt, génjeik, s tudásuk bennünk élnek, hiszen a szerelem már az ókorban is erősebb volt a papi és politikusi szónoklatoknál. Mindez dokumentálva van: a Bibliában még a bírák egyikeként számon tartott Sámson is minduntalan a filiszteus nőkbe szeretett bele. Vesztére, de ez már egy másik, noha mai heti-szakaszunkkal igencsak összefüggő történet.
S hogy anno miért kelt útra ez a migránsáradat? A legvalószínűbb elmélet szerint i. e. 1500 magasságában egy óriási vulkánkitörés rázta meg Szantorini szigetét, amely átalakította a Földközi-tenger egész térségét. Valószínűleg ennek nyomait olvassuk az egyiptomi tíz csapásban, hiszen a vulkanikus felhők okozta sötétség s a kitörés utáni cunami meghatározó hatással volt a korabeli civilizációkra. Tengeri népvándorlásokat indított, és pl. tönkretette Kréta szigetén a minószi kultúrát, s belőle fakadhatott Atlantisz legendája is.
Előző hetiszakaszunkban El-Ahwatnál a Szardínia szigetéről útra kelt Sardana nevű csoporttal ismerkedhettünk, s benne Sisera hadával. Nyomukban járva induljunk ma Hirbet Cartából, ami Ros Haájn városka szélén egy régészeti feltárás, a régészek egyik csoportja szerint Even Ezer maradványa. Azért éppen ide jöttünk, mert a Biblia szerint itt, Even Ezernél zajlott az egyik legnagyobb csata a filiszteusokkal.
A tengeri népek ugyanis a szárazföld, a somroni hegyek felé nyomultak, s errefelé stratégiailag fontos hely volt, itt a Jarkon folyó közeli forrásánál lehetett ellenőrzés alatt tartani az ókor egyik legfontosabb kereskedő útvonalát, az Egyiptom felől Mezopotámia felé vezető karavánutat. A Jarkonon ugyanis az akkori technológiával csak ritkán és kis csoportokban lehetett átkelni, s ha a parton északra, Libanon felé akartak haladni Gáza felől, akkor itt el kellett menni egészen a folyó forrásvidékéig.
De mire a filiszteusok tengerparti városállamaik, Gáza, Askelon és Asdód felépítése után a szárazföld belseje felé törtek, addigra odahonfoglaltak a héber törzsek. Két beljebb épített városuknál, Gátnál és Ekronnál ennek megfelelően már harcokról számol be a Biblia. Arrafelé ugyanis már a letelepedett, vagy többé-kevésbé letelepedett izraeliek éltek tipikus négyosztatú, izraeli kultúrát bizonyító házakban. Sajnos itt Hirbet Cartán a szépen feltárt házaikat kiásásuk óta már birtokba vette az enyészet. Pusztulnak a kövek, széthordják őket, s ha nem veszi gondozásba a látnivalót hamarosan valamely erre hivatott állami szervezet, akkor nyoma sem lesz a háromezer éves romoknak, a föld mélye hiába őrizte őket eddig tanúságul.
Even Ezerben szegény izraelieket ronggyá verték a filiszteusok, gondolták, a Nagyfőnök majd segít, elszaladtak hát a mintegy húsz km-re lévő Silóba a frigyládáért. (Ennek emlékére az utóbbi években itt egy „izraeli maratont” rendeznek Even Ezer – Siló távon.) Hiába az égi segítség, ismét csúfosan elbuktak egy csatát, és ráadásul a filiszteusok elrabolták a frigyládát is. Rájuk csak bajt hozott, később nem győztek visszaadni, de ez már megint egy másik történet.
Azért Hirbet Cartán csodáljuk meg a földbe ásott magtárakat, a házak maradványait, más nem nagyon van, és üljünk be a kocsiba, mert Askelonban folytatjuk a tengeri népek nyomon követését. A város Gáza felőli, déli végénél találjuk a romokat, a világ egyik legrégibb kikötővárosának maradványait.
Az i.e. második évezred harmadik harmadában csodavárost, a korabeli technológia csúcsát, valóságos high techet építettek ide a filiszteusok az elődeiktől, a kánaáni népektől megszerzett alapokra. Persze nem biztos, hogy éppen a plistim törzshöz tartoztak, de hívjuk őket mi is így, s származtassuk őket Kréta szigetéről a Biblia nyomán.
A filiszteus migráns csapat előtt sem volt üres ez a vidék, sőt a kánaáni városban találták meg a világ első boltíves városkapuját, mert már ezt is tudták. Ma már fel se tűnik, de bizony az építészetben igen fontos mérföldkő volt a boltív támasztó szerepének felismerése, és ezt itt bizonyítottan meglépték a kánaániak.
Askelonban nehéz elválasztani egymástól a kánaániaktól az ottmánokig terjedő civilizációk maradványait, de alaposan járjuk be a gondosan karban tartott nemzeti parkot, hiszen egyik kultúra sem értékesebb a másiknál, s egymásutániságuk, egymásra építkezésük különösen érdekes.
Ha viszont ma aztán mégis csakis és különösen filiszteusvadászaton vagyunk – hiszen ezért húztunk reggel túrabakancsot -, akkor megint vágjuk magunkat kocsiba, és menjünk át a közeli Asdódba, a filiszteus múzeumba. A Tajaszim 16. alatt gondosan elkülönítve csakis velük ismerkedhetünk, megcsodálhatjuk seritalhoz készített szűrős kerámia kancsóikat, fejlett tárgyi kultúrájukat, ékszereiket, és hozzá megtudhatunk sok mindent titokzatos isteneikről.
„Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!” – mondta az Úr Mózesnek a Sínai-hegyen (Mózes 5, 10:19), s így pészach táján, emlékezve az egyiptomi kivonulásra érdemes felidézni ezeket a szavakat. Ennek szellemében fáradtan, de elégedetten tértem haza filiszteus-utamról, amely Izrael földjének egyik legizgalmasabb kultúrájához vitt közelebb.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
