Tel-Avivi séta a függetlenség nyomában

A kiindulópont a Rothschild sugárút és a Herzl utca sarka, Tel-Aviv szívében. Ezen a sarkon áll az a pavilon, amely valaha Tel-Aviv legelső üzlete volt. Tel-Aviv alapítói eredetileg úgy tervezték, hogy városuk zöldövezeti kertváros lesz majd, az üzletek, vállalkozások pedig az akkor nagyvárosnak számító kikötővárosban, Jaffón maradnak. Azonban már amikor az első házak felépítéséhez hozzákezdtek, rá kellett jönniük, hogy nem is olyan egyszerű a forró tengeri homokon átvágva Jaffóig elgyalogolni egy pohár italra. Úgy döntöttek tehát, hogy mégis engedélyezik egy italárusító pavilon felállítását a szomszédságukban. A pavilon tulajdonosa bizonyára nem is sejtette, hogy annak a városnak az első üzletét nyitotta meg, amely évekkel később majd Izrael üzleti fővárosa lesz. A pavilonban a város első lakóihoz hasonlóan mi is megihatunk egy pohár hideg frissítőt, „gazoz”-t, magyarul málnaszörpöt.

A Rothschild sugárúton folytatódik a séta a második állomásig, a 3-as szám előtti álló szökőkútig, amelyet Nachum Gutman képzőművész mozaikja díszít. Gutman (1898-1980) Tel-Avivban élt és alkotott, naiv stílusban készült festményeinek témájaként sokszor felhasználta a korabeli tel-avivi városi jeleneteket. Ő alkotta meg a város máig használatban lévő emblémáját is, ezt ma is könnyen megtalálhatjuk bármely utcatáblán, kukán vagy csatornafedélen.

A szökőkút mozaikja összefoglalja a város történetét. A két szélső tábla azokat a bibliai történeteket ábrázolja, amelyekben Jaffó városa szerepel: amikor a kikötőbe hozták a jeruzsálemi szentély építéséhez szükséges faanyagot, és Jónás próféta történetét, akit a cethal Jaffón nyelt el. A központi jelenet Tel-Aviv első napjait mutatja be: hogyan nő ki a város a homokból, először egyetlen főutcájával, amely természetesen a hazaálmodó Herzlről kapja a nevét, ahogyan a város – és a világ – első héber nyelvű iskolája, a Herzliya Gimnázium is. A 20. század elejére Tel-Aviv a jisuv, a palesztinai zsidó közösség központjává és a cionista vállalkozás legkiválóbb, szimbolikus „alkotásává” vált. A szökőkutat körülvevő mozaik központi eleme a város – nem csak Gutman szerint – legnagyobb dicsősége: David Ben-Gurion itt kiáltja ki a független Izraelt. Ennek a színhelyét az Ösvény utolsó állomásaként ismerjük majd meg.

A Salom torony felé haladva az Ahad Haam 18. címre megyünk, itt élt Akiva Arije Weiss, Tel-Aviv alapító vállalkozója. 1906-ban, már Palesztinába érkezésének első napján összehívta Jaffó gazdag zsidó polgárait, és bejelentette az új tervet: egy héber város felépítését. Elképzelése az volt, hogy „Meg kell vásárolni egy nagyméretű területet, ahol a házainkat felépítjük. A helynek Jaffó közelében kell lennie, itt lesz az első héber város, kizárólag héber lakosokkal, akik héberül beszélnek, megtartják a tisztaság és az erkölcs szabályait; nem követjük többé a gójokat. Mint ahogy New York városa az Amerikába érkezés főbejáratát jelképezi, úgy kell minekünk is fejleszteni városunkat, hogy valamikor majd Erec Izrael New Yorkjává legyen. Ebben a városban kivilágított utcákat, utakat és járdákat építünk. Minden egyes házba bevezetjük a vizet, ami a „Megváltás Forrása” vízvezetékeken keresztül érkezik majd hozzánk; mint minden modern európai nagyvárosban, a csatornázást is megoldjuk, hogy lakosaink egészséges körülmények között élhessenek… Kezdjük a városépítés Izrael földjén!”

Weissnek sikerült hatvan családot beszerveznie a vállalkozásába. Az általuk megvásárolt földet felparcellázták és sorshúzással felosztották: fekete és fehér kagylókat gyűjtöttek, a fekete kagylókra a családok nevét, a fehérekre a telkek számát írták. A sorsolás idején egy kisfiú a feketékből, egy kislány a fehérekből húzott ki egy-egy kagylót, így párosították össze a családokat és az építési telkeket. Weiss a gimnáziummal szemben álló telket nyerte, ott építette fel házát, amelyet a kerület nevét átvéve „Ahuzabait”-nak nevezett el.

A közelmúltban szépen felújított Weiss-ház érdekessége az is, hogy téglából készült. Az akkoriban csak az arab munkások által ismert és alkalmazott mészkő építkezés helyett ugyanis Weiss ragaszkodott a zsidó munkásokhoz, ők viszont szakképzettség híján csak téglákból tudták felhúzni az épületet.

Az Ahad Haam utca túloldalán áll a Salom torony, melynek helyén állt 1959-ig az első héber nyelvű gimnázium. Tel-Aviv alapítói fényűző, hatalmas iskolát terveztek, az épület formája magára a Szentélyre emlékeztetett. Sajnos az 1950-es években az épület állaga nagyon megromlott, és mivel akkoriban még nem sokat adtak a muzeális felújításra, lebontásra került, a gimnáziumot elköltöztették. Helyén felépült az első izraeli felhőkarcoló, a Salom család által finanszírozott és róluk elnevezett torony, amely sokáig csúcstartónak számított magasságával a Közel-Keleten. A torony alagsorában Tel-Avivval kapcsolatos kiállítások és egy hatalmas mozaikfal látható, amely szintén Nachum Gutman munkája, természetesen ennek is Tel-Aviv város a témája.

A Salom-toronytól a Nahalat Binyamin utcán követve az ösvényt a máig működő Nagy zsinagógához érünk. A zsinagóga szépsége, a kupola különlegessége ma már kevésbé tűnik ki, mert a környék beépült lakóházakkal és zsúfolt üzleti-, kereskedelmi negyeddel. Érdekes adalék, hogy a zsinagóga ismertető jele, az acélszerkezetes kupola megtervezése a magyar származású mérnök, Gut Árpád nevéhez fűződik. A Nagy zsinagóga építésének első tervét egy berlini építész, Alexander Baerwald nyújtotta be 1914-ben, de az első világháború miatt a terv nem valósulhatott meg. A háború után Tel-Aviv műszaki bizottsága pályázatot írt ki az Allenby utca egyik telkén felépülő zsinagóga tervezésére. A pályázatot Yehuda Megidovich építész nyerte, aki helyi eklektikus stílusú épületet tervezett keleti stílusjegyekkel, kupolával és lándzsaíves ablakokkal, valamint zsidó motívumokkal: Dávid-csillagok az ablakokon és törvénytábla a bejárat fölött. 1921 novemberében helyezték el az épület alapkövét, de technikailag megoldatlan maradt a duplafalú kupola megépítése, mert a nagy súlyt nem bírták el a falak. 1926-ig használták a kupola nélküli zsinagóga elkészült szárnyépületeit, végül Gut oldotta meg a kupolaépítést úgy, hogy megerősítette a tartószerkezetet, kiiktatta a belső kupolát, ezzel csökkentve a súlyát: acélszerkezetes kupolát tervezett, és kívülről rézzel borította. A zsinagóga ma is működik.

Visszasétálva a Rothschild sugárútra a 23. szám alatt található Golomb-házhoz jutunk, ahol ma a Hagana Múzeum működik. Az épület eredetileg a „sógorok lakóháza” volt, itt élt ugyanis Mose Saret (későbbi izraeli államelnök), Dov Hoz és Elijahu Golomb. A múzeum földszintjén található állandó kiállítás révén bepillantást nyerhetünk, hogyan éltek itt az izraeli fegyveres erők elődjét létrehozó sógorok: ők alapították és vezették a palesztinai zsidó közösség első katonai szervezetét, a Palmach és a Hagana egységeit. A múzeum felső emeletén az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megalapításának, első egységeinek és akcióinak történetét ismerhetjük meg.

A politikai függetlenség elengedhetetlen eleme a gazdasági függetlenség. Tel-Aviv megalakulásától kezdve napjainkig Izrael pénzügyi központja, ma is itt zajlik a legtöbb banki, pénzügyi tevékenység, itt működik a nemzeti tőzsde is. A következő állomás tehát a Nemzeti Banknak a Lilienblum utca sarkán található látogatóközpontja. Megismerhetjük itt az izraeli gazdaság kezdeteinek történetét, az első pénzérméket, számlákat, és végigkövethetjük az izraeli közgazdaság változását is – hogyan vált a kezdetben kizárólag mezőgazdaságra, ipari gazdaságra épülő Izrael fejlett gazdasággá, „startup-nemzetté”.

A következő állomás a Rothschild sugárút közepén található emlékmű, amellyel Tel-Aviv első vízművének állítanak emléket. Nem nehéz elképzelni, mennyire fontos ebben a térségben és klímában a vízellátás biztosítása, amely nem csak elengedhetetlen feltétele volt a város növekedésének és fejlődésének, de a vízmű felállításának köszönhetően csatlakoztak az első, „Ahuzat Bait” nevű kerülethez a további városrészek, amelyek már Nagy-Tel-Avivot alkották. A vízművek épülete volt a városi önkormányzat első székhelye is, majd az 1920-as években tovább bővült, és a városi rendőrőrs és tűzoltóság irodájaként is funkcionált. Az épületet végül 1942-ben lebontották, helyén áll a város alapítóinak emlékműve, amelyet 1949-ben, Tel-Aviv alapításának 40. évfordulója alkalmából avattak. Az emlékművön látható a hatvan városalapító család neve és hihetetlenül kemény munkájuk állomásai, amellyel a homokdűnék helyén működő, modern nagyvárost teremtettek.

Elérkeztünk az ösvény utolsó állomásához: a város legelső polgármesterének lovasszobrához. Meir Dizengoff, a városalapító vállalkozó és tervező imádta Tel-Avivot. Meira nevezetű kancája hátán járta naponta a város utcáit – közülük az egyik legnagyobbat még életében róla nevezték el! Az Európából ismert, hősöket ábrázoló lovasszobrok stílusától nagyon eltér ez a nyugodt, laza polgármestert ábrázoló szobor, amely Dizengoff egykori háza, a Rothschild sugárút 16. előtt áll. Mivel Dizengoffnak, aki élete végéig polgármesterként szolgálta a város, nem voltak leszármazottai, úgy rendelkezett, hogy otthonát a város gyermekei örököljék halála után. Az önkormányzat művészeti múzeumot hozott létre az épületben, itt működött a ma már a város más részén található, impozáns, modern és a világ egyik legnagyobb képzőművészeti múzeumának számító Tel-Aviv Múzeum elődje. Az eredeti múzeum emlékét már csak a falakon található replikák őrzik.

Viszont ezen a helyen, a Dizengoff-házban gyűltek össze egy péntek délután, 1948. május 14-én a zsidó közösség vezetői, hogy ünnepélyes nyilatkozatban kikiáltsák Izrael Állam létrejöttét. A mintegy 30 percig tartó ünnepség részeként David Ben-Gurion felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot. A nyilatkozat szövege, habár soha nem emelkedett törvényi erőre, az izraeli jogrendszer máig egyik legfontosabb forrása, alkotmány hiányában mintegy az alaptörvényt pótolva. A nyilatkozat szövege ugyanis az állam kihirdetésének történelmi hátterét és az operatív szakaszt követően deklarálja azokat az elveket, amelyekre az új állam épül: a demokráciát és az ország minden állampolgárát, származástól és vallástól függetlenül megillető egyenlőség elismerését és biztosítását. Ezeket az elveket Izrael bíróságai, mindenekelőtt az alkotmánybíróságként is működő Legfelsőbb Bíróság máig felhasználja normatív értelmezés céljából.

A ceremónia végén a Filharmonikus Zenekar eljátszotta a Hatikvát, az izraeli himnuszt, és az utcákat és a szomszédos házakat ellepő tömeg ünneplésbe kezdett, amit szinte azonnal felváltott a függetlenségi háború zaja.

https://youtu.be/VlOGvqSSekc

Maga az épület a napokban felújítás miatt bezár, és jó pár évig nem lesz majd látogatható.

Politzer Maymon Krisztina

Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.