Mármint rés-sel, a héber r-betűvel recseg kisfiam szájában minden rendes magyar szó. Például amikor nagypapáját hívja: – Pápáááá gyeרe!, mondja. Aztán van egy másik nagyon kedves szava is: a “rotor”. Ami ugye a helikopterrrren van – amely jármű a hároméves Jonatán létezésének egyik sarokköve.
Ezeket még szerencsére meg is értjük – ha némi nehézség árán is.
– Jonatán, mit szeretnél, mit hozzon neked a Papa és a Gyigyi (édesanyám Jonatán által nagyiból derivált beceneve) Budapestről? – kérdezi édesapám egy bensőséges szkájpolás alkalmával.
– Mászi – mondja Jonatán.
Apukám fülel, a szkájpon kivételesen tiszta a vonal.
– Mit kérsz, kisszívem? – ismétli meg a kérdést.
– Mászi – ismétli az unoka. – Mászi – mondja megint, hogy biztos megértse az a szegény lökött nagyapja.
– Juliskám, mit mond a gyerek? – fordul hozzám édesapám, némi elkeseredettséggel a hangjában.
Ötletem sincs. Milyen anya az ilyen.
– Mit mondasz papának, Jonó? – kérdem én is.
Mászi. Kezd kicsit felháborodni.
Mászi – ismétlem magamnak. Végigfutok képzeletben az összes itthoni játékon. Az ovis játékokon. A videókon, amiket mostanában néz. Persze tudom én, hogy hiába – a hároméveseknél ilyesféle tartalmi korlátok nem léteznek – lehet, hogy autópályát kér vagy épp a Holdat.
– Ne haragudj, mondd még egyszer – suttogom felé, nehogy felhúzzam, de már késő, látom a szemében az indignáltságot.
– MÁSZI, MÁSZI, MÁSZI!!! – üvölti, majd apjához fordul és ékes héberséggel, felháborodva folytatja: “Hem kacha lo mevinim se ani roce dov.”
– Áh. Maci – fordítom a nagypapának.
– És még? Valami mást? – kérdezi a papa. Igazából csak második esélyre vágyik, újrázásra.
Jonatán végigméri a számítógép képernyőjén keresztül, és odaveti:
– Meg רúרóרudit is – mondja némi türelmetlenséggel a hangjában, és már megy is, fut tovább dolgára ez az én kétnyelvű nagyfiam, ez az én magyar szabású szabrém.
Újságíró
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
