Sokszor kérdezik, hogy mióta lassan másfél éve – atyaég, hogy rohan az idő – ideköltöztem Izraelbe, nem hiányzik otthonról semmi? Mindig elmondom, hogy az anyukámmal, a családdal, a barátokkal, de mindenkivel kapcsolatban vagyok. Tulajdonképpen például a tágabb családommal nem találkozom ritkábban, mint amikor Budapesten éltem, viszont furcsa mód többet és gyakrabban beszélünk, egyszóval nagyon nem hiányzik semmi. Na de egy jó gulyás? – kérdezik. Nem – felelem én. A téliszalámi? – ámuldoznak tovább. Nem – felelem újra. A hazai csirkepaprikás?! – Nem. Na jó, és a Túró Rudi???!!! kérdezgetik már-már felháborodottan. Nem – és próbálom eltitkolni, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a világon, aki bár Magyarországon született és nőtt fel, nem szereti a túró rudit. Ilyenkor, amikor látom a teljes hitetlenkedést, azt szoktam mondani, hogy ha hiányzik valami azért mégis, az a Nagypapám körözöttje. Az hiányzik. De igazából a Papa hiányzik. Nagyon. Inkább lemondanék a körözöttről is, ne csináljon többet, csak itt lehetne még. Pedig nem volt konfliktusmentes a kapcsolatunk, főleg kamaszkoromban, de nála jobb nagyapám soha nem lehetett volna. Már nyolc éve, hogy nincs közöttünk, és mégis minden nap valami aprósággal felhívnám. Hét év, mondják, amíg minden sejtünk kicserélődik, és ha ez igaz, most már nincs egyetlen olyan sejtem sem, ami találkozott volna vele személyesen. De mindegyik emlékszik az arcvize illatára, a rettenetes vicceire, a kínrímeire és a csodálatos körözöttjére.

Ma megint eszembe jutott, hogy tanácsot kérjek tőle valamiben, amikor a Levinsky utcán sétálva felbukkant előttem egy nagy csomó Piros Arany. Elmosolyodtam. A Papa körözöttje… A kis fűszerboltban ezerféle sajt és túró van. Az eladók ismernek, most is széles örömmel köszönt rám két óriási Old Amsterdam sajtguriga mögül a tulajdonos! Bár! Mánismá? – kérdezi. Van olyan sajtod, ami olyasmi mint a cottage, de juhtejből készült? – kérdezem vissza. Bulgarit? – kérdezi ő. Nem, nem. Igazából Bryndzát keresek. Áááá! Bryndza van! Tzfáti! – feleli lelkendezve, és már vágja is a kóstolót. Nem Bryndza. Inkább a fetára emléztető lágy, sós, kicsit juhtúrós íz… ha már nagyapám nincs, legalább körözöttem legyen – gondoltam, és vettem belőle.

Nagyapám, vagy ismertebb nevém a Papa tulajdonképpen a körözöttkészítés világbajnoka volt. Hosszú évtizedek alatt fejlesztgette a receptet, amíg a juhtúró-vaj-pirospaprika-pirosarany-mustár-hagyma krémet tökéletesre sikerült fejlesztenie. A titok abban állt, hogy friss paprikát és egy savanykás almát is vágott a krémbe. Akármikor mentem meglátogatni a nagyszüleimet, az első kérdés mindig az volt, van a Papa körözöttje? mert akkor tulajdonképpen majdnem mindegy volt, mit varázsolt a Mama az asztalra, a körözött friss zsemlével, zöldpaprikával és uborkával mindent vitt.

Szóval ez csak majdnem a Papa körözöttje.

Hozzávalók:

  • 200 gr sós juhsajt (bulgarit, vagy a Levinsky utcai Bryndza)
  • 50 gr cottage
  • 100 gr vaj
  • 1 evőkanál Piros Arany
  • 1 mokkáskanál mustár
  • 1/2 fej lilahagyma finomra vágva
  • 1/2 savanykás alma finomra kockázva
  • 1/2 kaliforniai paprika finomra kockázva
  • néhány könnycsepp a Papa emlékére.

Minden hozzávalót egy nagy tálban összekeverek, amíg nagyjából homogén krémet nem kapok. Jobb nem azonnal nekiesni – pedig nagyon finom –, hanem várni mondjuk másnap reggelig, hogy összeérjenek az ízek.

Köszönöm Papa.