Jean Nordhaus – Poszthumusz - grafika: Fenyves Gabriella

Zsidó költőnők

Jean Nordhaus (1939–)

Jean Nordhaus Baltimore városában, Maryland államban született. Filozófiát és német nyelvet tanult a Barnard College-ban, az utóbbiból a Yale University-n szerzett doktori címet.

Versei az USA legjelesebb irodalmi lapjaiban jelennek meg, így az American Poetry Review-ban, The Hudson Review-ban, The New Republic-ban, Ploughshares-ban, Poet Lore-ban, Poetry-ben és a Prairie Schooner-ben.

2000-ben és 2007-ben munkáit beválogatták az év legfontosabb verseit összegyűjtő Best American Poetry Pushcart Prize Anthology-ba. Költészeti munkásságán túl jelentős számú esszét, cikket és tánckritikát jelentet meg a Washington Post, a The Washington Review, Poet Lore és a PSA Bulletin kiadványokban.

Jean Nordhaus jelenleg a Poet Lore prózai szerkesztője.

Porcelánvásár

Minthogy a király
elrendelte hogy házassági engedélyét
minden zsidó meg kell vegye
a királyi porcelán műhely
készletéből,
így esett, hogy egy nagydarab zsidó,
szemezett egyszer a kék bársony alapra
rendezett fénylő napok s holdak garmadával,
s a tűzzel kétszer házasított földdel,
minek alakot és nevet adott
mit tartani hivatott: sörbet, saláta,
szósz, desszert. Felemelt egy tányért,
finom volt, mint katedrálisok alabástrom ablaka:
a megváltás maga, a fény útja
át a csontokon. Óh, persze, nem ez kell önnek,
mondta az eladó.
Eldugva, rekeszekbe zsúfolva, volt ott
egy rakás más portéka, mi senkinek nem kellett.
Tollas fejékű piperkőc páviánok,
alsószoknyás csimpánzok.
Látogatói később mind vallották,
hogy otthona kényelmes volt s azt tartották,
hogy szép is a minden sarokból
kikukucskáló majmok ellenére.

˜˜˜

Posthumous

Meglepne ha tudnád,
hogy évekkel életed leghosszabb tele után is
találok még leveleket bankodtól,
régi jótékonysági szervezeteidtől…
olvadó jégkristályokat a neveddel
postaládánkban?
Bár már rég volt, hogy arcod
megtörte a fényt ajtóm keretében,
hogy hangod utolsó bicsaklása
elhalt a készülékben,
neved a valószínűk listájáról ma sem hiányzik.
Továbbra is ott köröz, szélfútta kísértetként
a computerek árnyékvilágában.
Mert a bőkezűség
magasztal és túléli a halált.
Karib-szigeti hajóutak, receptek,
kölcsönök alacsony kamattal.
Az aláírásodért reszket ma is ez a csordultig
teli világ, holott te ha nem kellett is
mértékkel és törődéssel élted életed.
A rák és az infarktus is a te adományodra vár,
s a B’nai Brith is nagyjai közt tartja számon neved.
Hiányzol nekik. Azt akarják, hogy vissza gyere.

˜˜˜

Én mindig leléptem

Én mindig leléptem, én
mindig majdnem elmentem, én
mindig úton voltam,
hogy hová biztosan nem tudtam.
Máshova. Nem ide.
Itt semmi nem volt elég jó.
Ott jobb lenne, ahova mennék.
Bár nem tudom hogy és miért.
A harang, ami alatt szorongtam ott
elemelkedne rólam s én kiléphetnék
igazi életembe. Találkozhatnék
kikkel sorsom találkozni rendelt.
Ők helyet szorítanának nekem
az élet gyűrődéseinek útvesztőiben,
s gondoskodnának rólam. Hogy
ez a halál egy formája lehet,
sosem jutott eszembe. De azt tudom,
hogy valami visszatartott,
egy kétség, egy tartozás, egy arc,
amit nem hagyhattam el. Így, mikor az
ajtó megnyílt, nem léptem ki rajta.

˜˜˜