Délelőtt súlyos buszbaleset történt Modiin és Jeruzsálem között a 443-as úton. Egy Modiin Illitből Jeruzsálembe tartó autóbusz felborult, és rázuhant a korlátra, amely belefúródott a járműbe.

Két nő életét vesztette, öten súlyosan, nyolcan közepesen, és a többi utas könnyebben megsérült. A balesetet egy, az útpadkán bal oldalon leparkolt üres elsősegélynyújtó-autó okozta, amely azért érkezett oda, mert a szemből érkező autóknál korábban egy kisebb koccanásos ütközés volt könnyebb sebesültekkel.

Fotó: Izraeli Rendőrség

Az autóbusz beleütközött az üresen parkoló autóba, elrepítette azt, és az ütéstől elveszítette egyensúlyát. Mivel a busz a területeken is közlekedik, biztonsági, védelmi változtatásokat hajtottak végre rajta. Golyóálló, de ettől olyan nehéz, hogy csak két daru odaszállításával tudták felállítani.

A rendőrség első vizsgálata alapján mindkét sofőr hibázott. Az elsősegélynyújtó kocsié, mert rossz helyen, szabálytalanul állította le a járművét, a busz sofőrje pedig azzal vétkezett, hogy nem a bal, hanem a jobb sávban haladt, és túl későn vette észre a parkoló kocsit.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.