Az ihletet attól kaptam, hogy keresztülmenvén a Spa hátsó udvarán, a masszázs-szobáktól az étterem hátsó bejárata felé, megláttam a traktor alól kikandikáló két lábat. Rögtön tudtam, hogy kihez tartoznak. Az illető a traktor alatt feküdt hanyatt, kezében szerszámokkal, és szemmel láthatóan javította azt. Kollégám többrendbeli tevékenységet végez a Spa-ban, s ugyanúgy hozzátartozik, ahogy önmagamat hozzátartozónak érzem a helyhez.
Aki rekkenő hőségben feküszik a traktor alatt, ez aztán férfi a talpán – gondoltam elismerően (jelenleg a hátán, de az mindegy).
Eddig nem tudtam, hogy ehhez is ért.
Nagyszerű dolog lehet tudni, hogy mely huzal, zsinór, madzag, drót honnan indul, s hova csatlakozik, érezni a motor lelkét, összecsavarozni az összecsavarozandó részeket. Elszégyelltem magam, hogy én nem tudok traktort szerelni, s így nem lehetek férfi a talpamon. Ennek lőttek. Hisz nem is vagyok férfi!!! – Mekkora mázli! – és megint volt minek örülni.
A két fekvő lábról messzire kalandoztak a gondolataim, messzire, vissza az időben, öt évvel korábbra, amikor először léptem be a Spa ajtaján, hogy ott munkát találjak, és hogy frissiben visszatért állampolgárként, menekültként, nyugalomra leljek. Nem üldözött senki, önmagam elől menekültem, de utánam jöttem…
Ez egy másik történet.
Felvételem gyorsan megtörtént, igazi bizalmi posztra kerültem: takarítás és éttermi munka (valahol el kellett kezdeni). Nurit, a főnök titkárnője energiával teli, „szábrá” hölgy. (Szábrá – hímnemben szábre – jelentése: Izraelben született illető. Maga a szó eredetileg a kaktusz gyümölcsének a neve. A szábre belül csodálatosan édes, kívülről azonban rettenetesen szúr, az apró tüskék beleragadnak a bőrbe, és addig okozza a fájdalmat, amíg ki nem szedjük onnan, mondjuk szemöldökcsipesszel.) Rögtön kézen fogott, lementünk az étterem irodájába, hogy bemutasson leendő feletteseimnek: – Ávi – nyújtotta a kezét a középkorú, tagbaszakadt férfi, az étterem igazgatója, majd a mellette állóval is kezet fogtunk, aki azt mondta, hogy ő Szulimán, a takarítók főnöke. – Istenem, hova kerültem már megint? Egy zsidó Szulimán?
Az ezeregy éjszakába csúsztam valamiféle időcsúszdán, vagy a török időkbe? Lehet, hogy Seherezádé lettem! Vagy – életkorom miatt – inkább az anyja. Vajon Seherezádé anyja mesélt? Melyik mesét válasszam? Mondjuk „Az ördög három aranyhajszála”: Egyszer volt, hol nem volt…
Ekkor eszméltem rá, hogy Ávi, az étteremben végzendő tevékenységről szónokol, Szulimán pedig sürget, hogy menjünk föl, ahol bemutat leendő kolléganőmnek, akivel majd megosztozunk a takarítás örömein.
Kénytelen kelletlen visszatértem Seherezádé anyjából jelenlegi porhüvelyembe, és olyan képet vágtam, mint aki végig ott volt. El is hitték, Ávi és Szulimán is.
Utóbbiról természetesen kiderült, hogy nem zsidó, hanem beduin, ezért egy darabig gyanakodva figyeltem, mert egészen addig beduint csak Rejtő Jenő (P. Howard) könyveiből ismertem, és Szulimán a farmernadrágjában, meg a vasalt ingében sehogy sem passzolt bele ebbe a képbe. A neve után meg kifejezetten gyanús volt… Mi köze lehet a mai beduinoknak ahhoz a népnyúzó, Európát bekebelezni akaró Szulejmán szultánhoz, akinek aztán a magyarokkal jól meggyűlt a baja Eger váránál a hősi időkben?
Egészen eddig (öt év alatt) nem derült ki róla semmi ilyesmi, sőt, egy európai stílusú, úriember típusú férfit ismertem meg benne, legálisan két feleséggel.
Aztán mégis történt valami.
Nemrégiben tréfásan megkérdezte tőlem, hogy lennék-e a harmadik felesége.
Azt feleltem, hogyha nekem is lehet még két férjem, akkor nagyon szívesen.
Egy pillanatra kiült az arcára a „ szó bennszakad, hang fennakad” effektus (azt hitte nem láttam, pedig láttam bizony!), de póker arccal ráfelelte, hogy rendben, és a kérdés lekerült a napirendről.
Azóta néha elmélázok rajta, hátha hibásan döntöttem, merthogy a traktor alól kilátszó két láb hozzá tartozott, és „aki tud traktort javítani, rossz férj nem lehet”, mondja az ősi indián mondás, amelyet ugyan most találtam ki, de attól még lehet igaz.
Spa – Ein Gedi
