“Ez nem Irán, ez a zsidók állama!”

“Ez nem Irán, ez a zsidók állama!” – kiáltotta boldogan a mikrofonba Arie Deri, az ultraortodox Sasz párti belügyminiszter a koncert kezdetén, miközben a Legfelsőbb Bíróság – elegáns késéssel a rendezvény megkezdése utánra időzítve – úgy döntött, jogellenes azt az önkormányzati-közösségi térben úgy megtartani, hogy nők és férfiak csak fallal elkerítve, különválasztva tartózkodhatnak.

Finita la comedia, amiben volt „hülye bíróság”, minisztériumi államtitkár, aki már évek óta “vezényli ezt a baromságot”, a női lobbinak „ellentmondani képtelen, emiatt tudatosan jogellenesen döntő főügyész”, a “gyenge Bibi nulla kormányzási képességgel”, valamint a „nép, aki viszont tudja, mi az igazság” (lásd cím?).

Így foglalta össze véleményét az ügyről – a korszellemnek megfelelően Twitteren – miniszterünk, Becalel Szmotrics, az erősödő Jobbra (Jamína) párt frontembere, amikor az elsőfokú döntés megszületett az ügyben, amely megtiltotta volna az afulai helyi önkormányzatnak, hogy a városi parkban rendezendő ortodox énekes koncertjén nők és férfiak csak külön ülhessenek, választófallal elvágva.

Többek között egy 2014-es kormányhatározat alapján hozta a bíróság ezt a döntést, amely előírja, hogy tilos az állami szervek által szervezett közösségi, nyilvános eseményeken nőket és férfiakat külön választani (kivéve bizonyos, kizárólag vallási szertatások céljára tartott rendezvényeket).

Miután a megyei bíróság felülbírálta ezt a döntést, és az önkormányzatra bízta, engedélyezi-e a nemek szerinti elkülönítést (javasolva, hogy legyen elválasztott tér is, és közös is a koncerten) – a haszid dalok előadása alatt falat húztak nők és férfiak közé a városi parkban, amit úgy ünnepeltek a jobboldali / ortodox politikusok, mint a tolerancia, a szabadság diadalát.

Félelmetes ez a fordított narratíva, ez az agyafúrt, ártalmasan gonosz magyarázat, amit lenyomnak a torkunkon, különösen most, a választások előtt: ezek szerint intolerancia az, hogy a női jogvédők, a baloldal(nak nevezett) ellenzi a nemek szerinti – vagy bármely, irreleváns – elválasztást, megkülönböztetést és diszkriminációt a köztereken és közösségi eseményeken. Intolerancia a vallásos életvitellel és hittel szemben, amennyiben az egyenlőtlenséget eredményező vallási normákat nem engedik be az állami intézményekbe, a közéletbe, a tömegközlekedésbe, a közterekre, a közoktatásba.

Tehát ha én, a nem ortodox is kíváncsi vagyok a városi közparkban – nem a vallásosok saját területeinek egyikén – meghirdetett zenei eseményre, akkor családom férfi és nőtagjainak a tolerancia jegyében külön kell válni, paravánnal elválasztanak minket egymástól, és csak külön- külön hallgathatjuk a zenét egy sosem volt vallási szabály, az “illendőség” hegyében. Alapvetően korlátozzák jogaimat abban a parkban, amit az én adósékeljeimből tartanak fenn, ahol a rendezvényt is a városi költségvetésből fizették.

Viszont az oly toleráns „élni és élni hagyni” leng a zászlaján a vallásos ortodoxiának és a szavazatukra éhes politikusoknak, amikor nem engedik a nőket a férfiak mellé ülni a városi parkban rendezett koncerten, a Bnei Brak-i buszon és az El-Al gépen… nincs polgári házasság, hétvégi közlekedés, állam-vallás összefolyik a jogban, az oktatásban. Afula egy kisvárosnyi lépés a vallási kényszer terén – de hatalmas ugrás lehet, hogy Iránná váljunk.