Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Balaton-parti magyar falu, ahol szokatlanul sok Lajos lakott. Persze nem ez volt az egyetlen különlegessége a településnek. Hanem például az is, hogy Meliának hívták, és hogy Izraelben volt.

Illetve van.

Mert a százötven Lajos – illetve, nu, Lajusz – lakta falu bizony nagyon is létezik, és a helyiek igencsak komolyan gondolják, hogy ők valójában nem részei ennek a hátborzongató-kellemetlen közel-keleti hajcihőnek – ők bizony máshonnan jöttek. Nagyon is máshonnan. Magyarországról.

De nem ám repülővel érkeztek – ősapjuk, az első Lajos, a mendemonda szerint kereszteslovag volt, és Árpád-házi II. András hadaival érkezett a Szentföldre, hogy aztán – ki tudja, miért, talán a meleg napsütés, a szép helyi lányok vagy pusztán a kaland kedvéért – letelepedjen, és itt maradjon.

És létrehozza – ő vagy a leszármazottai – a galileai falut, Meliát, amelynek lakosai büszkén (és kissé renitens módon) római katolikusok – a környékbeli, általában inkább a keleti egyházhoz húzó palesztin közösségekkel ellentétben. Nyilván római katolikusok – mondják a helyiek –, hiszen ők magyarok.

Olyannyira magyarok, hogy még Balatonjuk is van – igaz, csupán pár ciszternáról van szó, de nem kell mindenkinek csomót keresnie azon a bizonyos kákán. A víz, az víz – és ha Balatonnak hívják, akkor meg tó. Magyar tó, teszem gyorsan hozzá – mert ha a meliai Lajosok nem is igazán magyarok, azt igazán értékelhetnénk, nemzeti szinten, hogy csatlakozni akarnak a klubhoz. Mert különben, csak megjegyzem, nem olyan nagy a tolongás.

Ha annyira akarják, például elvihetnénk őket Givatajimba, a Drory Izraeli-Magyar Könyvtárba, hadd kulturálódjanak. Utána pedig jön a Tulip, rántotthusi, marhapöri, koviubi – azt eszi a magyarja. Aztán elmondjuk nekik, hogy mivel helyi magyarok, el kell dönteniük rögvest, hogy elvakult nacionalista cionisták lesznek-e, vagy megveszekedett balosok. A legjobb, ha kettéválnak, és néha jól egymásnak esnek. Főleg féjszbukon. El kell nekik mondani, jobb van, és bal. Nincs középút – és főleg akkor, ha például más magyarokkal találkoznak az utcán. Olyankor ugyanis csak az ellenkező oldali járda van, meg az elsunnyogás. Ki akar azzal a sok hülye magyarral szóba állni? Nem azért jöttünk Izraelbe, hogy még itt is velük tereferéljünk.

De ha balszerencséjükre mégis beleütköznének más magyarokba, akkor beszélgessenek velük a régi szép időkről. Arról, hogy azért a nyári viharok hiányoznak. Meg ugye a Balaton.

Már hogy az, amelyiken komp jár.

Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvben is. Megvásárolható itt >>