18:24 Az El Al vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat koronavírus-járvány miatt lecsökkent tevékenysége miatt a légitársaság 6000 dolgozójából 1000-et elbocsátanak.
17:30 Az Egészségügyi Minisztérium elrendeli, hogy akik február 24-én reggel 9 és 10 óra között Or Yehuda városban a „Pirat Haadom” játékboltban jártak, haladéktalanul karanténba kötelesek menni.
16:37 Az El Al izraeli légitársaság ideiglenesen leállítja az Olaszországba és Thaiföldre közlekedő járatait. A légitársaság bejelentette, hogy az olaszországi járatait két hétre, a thaiföldieket pedig egy hónapra megszünteti. Ugyanakkor az új Tokió vonal indítását áprilisra halasztják, a kínai járatokat pedig májusig késleltetik. Korábban a vállalat bejelentette, hogy 70-50 millió dolláros veszteségre számít.
16:00 Az Egészségügyi Minisztérium ma délután frissítette a koronavírussal kapcsolatos utasításait: Minden személy, aki az El Al Olaszországból elmúlt vasárnap 16:10-kor landoló LY382 számú járatán tartózkodott, a leszállás napjától számított 14 napig azonnal házi karanténba kell vonulniuk, és ezt be kell jelenteniük az Egészségügyi Minisztérium honlapján vagy a hivatal forródrótján a *5400 számon. Ha lázzal vagy köhögéssel járó tünetek vagy légzési nehézség jelentkezne a karantén során, azonnal hívni kell mentőket a 101-es számon.
Ugyanakkor az Oktatási Minisztérium bejelentette, hogy a felfüggeszti a minisztériumi küldöttségek külföldre utazását. Bárki, aki utazási figyelmeztetéssel tér vissza küldetéséből, karanténban kell tartózkodnia. Aki olyan országba utazna, ahol nincs utazási figyelmeztetés – inkább ne utazzon (ez utóbbi nem tilalom, hanem javaslat).
14:30 A japán hajón megbetegedett három izraeli beteg közül kettő meggyógyult. Nem engedik be az olaszországi repülőjáratokról a nem izraelieket.
14:01 Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint mától mindazok, akik az elmúlt 14 napban Olaszországban jártak, 14 napos otthoni karanténban kötelesek maradni. (A minisztérium honlapja szerint jelenleg azok, akik 2020. február 27-én 00:00 órától (szerda és csütörtök közötti éjféltől) tértek vissza Olaszországból Izraelbe, 14 napig otthoni karanténban köteles tartózkodni.)
13:38 Ma diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzött beteget Izraelben, aki négy nappal ezelőtt érkezett haza Olaszországból El Al járattal. A járat száma: El Al LY382, a repülő vasárnap 16:10-kor landolt a Ben Gurionon.
13:30 Az Egészségügyi Ügyfélszolgálat *5400 telefonszáma meghosszabbítja a munkaidejét, hogy válaszolhasson a koronavírussal kapcsolatos kérdésekre. Reggel 8:00-tól este 21:00-ig lehet hívni őket.
13:00 Kína, Makaó, Szingapúr, Dél-Korea, Thaiföld, Hong-Kong és Japán után ezentúl az Olaszországból hazaérkezőknek is kötelező a 14 napos otthoni karantén, akkor is, ha tünetmentesek, és akkor is, ha negatív a tesztjük.
Az Ausztráliából és Tajvanról hazatérőkre ez csak akkor vonatkozik, ha lázasak és a koronavírusra utaló tünetek jelentkeznek.
Az is karanténköteles, aki diagnosztizált beteggel közvetlen kapcsolatba lépett (2 méternél közelebb tartózkodott).
Az Olaszországból hazautazókra vonatkozó frissített iránymutatások itt.
A karanténköteles országból érkezők smst kapnak. A karantén idejére (mint betegség idejére) a munkavállalóknak fizetett betegszabadság jár.
Fontos, hogy megbetegedés gyanúja esetén semmiképpen ne menjünk kórházba vagy rendelőbe, hanem hívjuk ki az orvost, aki otthoni laboratóriumi vizsgálatot végez, és az eredmény fényében döntést hoz a kezelés folytatásáról.
10:00 Izraeli áttörés a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésében: