Ígéret szép szó, úgyhogy folytassuk Haifa becserkészését. Most a Bahai kertek aljától indulunk, ahol a Mosava germanit, magyarul a német falu kezdődik. Ebből a műfajból sok van szerte Izraelben, van ilyen Jeruzsálemben is, Tel-Avivban a Sarona, sőt külön, igazi német templomos-falvak is voltak egészen a második világháborúig Waldheim néven, ami ma Aloni Aba, a Zsidó Brigádbeli ejtőernyős, Aba Berdicsev emlékére, meg a Galileai Betlehem, és Wilhelma, ami ma Bné Atarot.
Történt ugyanis a 19. század közepe táján, hogy Würtembergben egy csapat evangélikus Christof Hoffman nevű papjuk vezetésével arra jutott, hogy előkészítik a talajt Krisztus második eljöveteléhez, és ezzel közelebb hozzák a megváltást Izrael földjének művelésével. A templomosok úgy vélték, hogy az üdvösséget csak a Szentföldön való tartózkodással és kemény munkával érhetik el, hiszen a zsidók is majd mind idejönnek, ha látják, hogy milyen szépen virágzóvá lehet tenni a sivatagot, s onnan már csak egy lépés a Biblia ígéreteinek beteljesítése.
Sajnos a Hitleráj idején kedvet kaptak némi nacionalista túltengésekre, gyermekeik majd mind beléptek a Hitlerjugendbe, és büntetésből a második világháború idején a britek nagyrészt internálták őket főként Ausztráliába. Maradékuk a háború után dönthetett, hogy Németországba megy, vagy a rokonok után Ausztráliába.
De még nem tartunk ott, éppen csak behajóztak a haifai kikötőbe 1868-ban, és megkezdték hazulról hozott style-ban, a bejárat fölött csinos kis gót betűs emlékeztetővel házaik felépítését. Úgy nézzünk körül, hogy ez itt egyszersmind Izrael földjén a modern várostervezés első terméke. Középen a 30 méter széles Karmel sugárút – ma Ben Gurion sugárút –, mellette északról és délről, keletről és nyugatról hálózatszerűen mellékutcák.
És vannak benne nevezetes épületek is. Először is a „népház”, mert hiába hívták magukat templomosoknak, nem templomokat, hanem afféle közösségi gyülekezőhelyeket építettek maguknak mindenfelé, református módon, különösebb cicomák és építészeti áhítat nélkül. Ha nem lenne rajtuk apró harangtorony, kiválóak lennének akár gabonasilónak is.
Ez a haifai Gemeindehaus volt az első templomos épület Izrael földjén a Ben Gurion 11 alatt. Bejárata fölött felirat: „Ha elfeledlek, Jeruzsálem, száradjon el a jobbom!” – ezt mondja ma is minden férfi a zsidó esküvőkön a világ minden táján, mélyen szerelmese szemébe nézve, mert fontos a mi személyes boldogságunk, de Jeruzsálem egy fokkal még ennél is fontosabb – már csak az a kérdés, hogy mit is értünk Jeruzsálem alatt. Egykoron a földszinten közösségi rendezvények meg istentiszteletek voltak, az emeleten pedig az iskola és a tanító lakott, hogy el ne késsen soha az iskolából. Ma a haifai történeti múzeum van ebben a bibliai sorral megjelölt szakrális épületben, amit a német kormány újított fel 2000-ben.
Itt, ezen az utcán húzták fel Izrael földje modern kori történelmének első szállodáját, mert a templomos németek hamar ráfordultak az idegenforgalomra is. A modern szentföldi zarándoklatokhoz bevezették az első városok közötti rendszeres lovaskocsi-járatot Akkóba, Názáretbe és Jaffóba.
Aztán feltétlenül szólnunk kell még az Oliphant házról is a Ben Gurion 16 alatt. Laurence Oliphant-ról (1829–1888) már ejtettünk néhány szót a Karmelen tett kiránduláson Daliat el Karmel drúz faluban, de itt is emlékezzünk rá hálával és szeretettel, mert sokat tett Izrael földjén a zsidókért. Itt telente lakott nejével, és az izraeli himnuszt is szerző titkárával, Naftali Herz Imberrel. Halála után iroda lett, itt tervezték az első világháború előtt a Haifa–Damaszkusz vasútvonalat, a mai Emek vonal elődjét.
Manapság a mosava Haifa egyik szórakozónegyede, tele arab vendéglőkkel, kávéházakkal, és telente itt lehet leginkább karácsonyi hangulatra bukkanni, amikor fényfüzérben úsznak az épületek. Üljünk be egy kávéra, aztán sétáljunk a Sderot haMeginimen Wadi NisNas, az arab Haifa felé. Itt a sikátorokban az arab kulinária mélyebb tanulmányozásába is belevághatunk, ne érjük be kávéval. És közben csodálhatjuk a szabadtéri művészetet, a házak falán festmények, szoborinstallációk, kerámia alkotások mindenfelé, egyszerre lepukkant, hippis és izgalmas ez a vidék. Ha van egy kis időnk, és nyitva van, akkor ugorjunk be a Beit Hagefenbe, ahol a város arab-zsidó-keresztény kultúrájából kaphatunk ízelítőt, mert nem csak kenyérrel él az ember.
Ha már ezt is láttuk, sétáljunk le a Derech haAcmautra, a brit mandátum idejének építészeti és városalakítási hőskölteményéhez. Föntről a múlt héten már lepillanthattunk a kikötőre, és itt közelről is megnézhetjük, miként próbáltak a két világháború között igazi, modern kikötővárost építeni. Bauhaus és merész sugárút, optimista lendület és haladásba vetett hit – mindez mára igen alaposan megkopva, bár az utóbbi években már látszik a szándék és a pénz az egykori csoda megismétléséhez.
Innen két javaslatom is van: ha nyár van, és csobbanhatnékunk támadt, akkor vegyük utunkat Bat Galim felé, ahol a Bauhaus néhány szépséges alkotásában gyönyörködhetünk, köztük Erich Mendelshon Rambam kórházában, majd a habokba vethetjük magunkat. Ha viszont hideg van, vagy utáljuk a langyos hullámokat, akkor a Karmelittel menjünk fel a Karmel tetejére, és ott csodáljunk Bauhaus házakat, majd üljünk be a Cinemateqba egy jó filmre, mert ebben a művészmoziban, az őszi Haifai filmfesztivál otthonában csupa olyat adnak.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
