Sokfelé jártunk már, sok szépet láttunk, de valahogy kimaradt az a város, ahol manapság a legjobb élni. Ahol nyáron hiába folyik rólad egész nap a víz miközben szénné éget a nap, és egész nap a klímába menekülsz, még véletlenül sem dugod ki az orrod az enyhet adó alkonyi lehűlésig: mégis mind odavágyunk, mert ott jó. Ott Izrael vidám, színes, toleráns és kozmopolita arcát látjuk. Irány Tel-Aviv.
Először volt Jaffó, ahol behajózták a Jaffa narancsot, de ez a kikötővároska már a tizenkilencedik század végére szűkössé, és az arab szomszédok miatt egyre kellemetlenebbé lett az ott letelepedett zsidóknak.
Elindultak hát észak felé már 1887-ben, a nemrég lerombolt városfalakon túlra. Főleg keleti és jemeni zsidók megalapították Neve Cedeket, ahol az új házak valóságos luxust jelentettek: volt bennük vécé, meg fürdőszoba.
És jött a pogrom Kisinyovban 1903-ban, majd Herzl halála után hatalmas lökést kapott a gyakorlati cionizmus, és már nem csak arról volt szó, hogy mindenféle politikai alkuk révén megszerzik a zsidóknak a török birodalomtól ezt a földet, hanem arról is, hogy függetlenül az ott éppen aktuális hatalmi viszonyoktól, felkerekedünk és letelepedünk Izrael földjén, lesz ami lesz.
Jöttek a zsidók, és velük a máig tartó lakáshiány, úgyhogy megvettek egy földet még északabbra Neve Cedektől, felparcellázták, és 1909. április 11-én hatvanhat zsidó család kivonult a tengerparti dűnékhez, és kisorsolta a telkeket, nehogy már azon vesszenek össze, ki, hol építkezhet.
Kedvezményes kölcsönt is kaptak házuk felhúzásához a Keren Kajemettől, a cionista kongresszusokon Izrael megteremtésére kitalált pénzalapból. Nagyon bölcsen az új házak közé középre víztornyot és kutat is terveztek, és rögtön héber nyelvű középiskolát is, a Herzlia gimnáziumot, az elsőt ebből a műfajból ezen a vidéken. Emiatt aztán a környéken épülő új lakónegyedek mind ide akartak tartozni, hogy rácsatlakozzanak a vízre, és az oktatásra, s pont Tel-Avivból lett meghatározó település, sőt város 1934-ben…
Eleinte Ahuzat Bajtnak hívták magukat, majd Herzl Altneuland (Ősújország) című művének Nahum Sokolov készítette héber címéből Tel-Aviv lett, ami egyben tavaszdombot is jelent. Ráadásul a “tel” az olyan domb, amely számos régészeti réteget rejt, és ezzel a történeti mélységek is rögvest rárakódtak a városra. Az egyik legszebb épület évtizedekig, míg csak le nem rombolták 1962-ben, hogy otromba brutalista tornyot tegyenek a helyére, a Salamon templomának mintájára emelt Herzlia Gimnázium volt. Merthogy a huszadik század elejének, a boldog békeidőknek szellemében a tudás temploma lépett a szentély, a hit helyébe.
Tel-Avivot egyszerű megérteni: az ember elindul délről, Jaffó felől, és minél inkább északra megy, annál újabb, modernebb lakónegyedeket talál, ahogy az évtizedek során terjeszkedett a város. Mindez a Rotschild sugárút két oldalán kezdődött, ahol még ma is látszanak az eklektikus meg a koloniális stílben épült régi házak. Aztán mikor a harmincas években jöttek a Hitleráj elől a német építészek tarsolyukban a Bauhaus iskola friss, modern tudásával, akkor az akkor még üres északi részeken felhúzták a fehér várost, ide meg a foghíjtelkekre meg néhol a régiek helyére építkeztek modernül. És a fehér város pár évtized múltán az UNESCO világörökség része lett, mert sehol máshol ennyi Bauhaus egy rakáson.
Eric Mendelshon is Hitler elől menekült össze-vissza Európában, aztán ide, aztán innen is Amerikába. A Bauhaus egyik legnagyobb német-zsidó építésze egy darab árva épületet sem tervezett Tel-Avivban, és mégis, kézjegye, a lekerekített, táncoló, hullámzó vonalak teszik szerethetővé, meleggé és emberivé a fehér várost. Megmentett minket a kocka falansztertől. Legalábbis a modern építészet első két évtizedében Izrael földjén nem unalmas lakótelepek épültek, hanem igényes-szellemes, egyedi, emberi arányokat és ritmust teremtő, kertváros-szerű, élhető, és megőrzésre méltó épített környezet.
Ha kicsit tovább megyünk a tengertől távolodva az Ibn Gvirolon, és északabbra haladunk a Rabin tértől, magát a teret is beleértve, akkor a későbbi, az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek házait látva tudjuk igazán értékelni ezt a különleges korszakot, amely még művészként tekintett az építészre.
Aztán ha még jobban eltávolodunk a tengerparti sétánytól, s elmegyünk egészen az Ajalon autópálya partjaira, akkor újra fellélegezhetünk: mini Manhattan épült itt az utóbbi két évtizedben, de mégsem nyom minket agyon, hanem inkább levegőt és szellemet sugall. Büszkék lehetünk a legtöbb felhőkarcolóra, mert tovább viszik a Bauhaus hagyomány értékeit, legszebb vonalait, különlegesek és izgalmasak, ide-oda hajlanak és egyediek, érdemes az égre nézni, még ha olykor el is vakít a nap.
Keljünk hát útra, és nyitott, friss szemmel járjuk végig ezt az utat délről északra, nyugatról keletre, mert a miénk, és érdemes.
Tel-Aviv egykor és ma:
Tel-Aviv, 1938. április 30. (eredeti helyesírással):
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
