Koronavírus – Három gyerek a betegek között

Beöltöznek a betegekhez - Fotó: a Poria kórház szóvivője

A Siba kórházban külön „családi” szárnyat hoznak létre az olyan betegek számára, akik nem egyedül, hanem családtagjaikkal vonulnak az elkülönített fertőzött-részlegbe. Az első beteg egy 9 éves kisfiú, akit csütörtökön egészséges édesanyjával vitt a mentő a kórházba.

Több iskolát már lezártak, ahol betegnek bizonyult tanárok tanítottak. Egyre többen szeretnének drasztikusabb intézkedéseket, köztük az összes oktatási intézmény azonnali bezárását a járvány megfékezésére. A tanárok szakszervezetének elnökhelyettese, Jifat Ben David is ezt követelte a miniszterelnöktől – egyelőre hiába.

Reggel iskolába induló gyerekek jogosan kérdezték, hogy miként folytathatják tanulmányaikat az iskolákban, ahol a szünetekben jóval több, mint száz, sok helyen több mint ezer nebuló találkozik egymással, hogy kicseréljék bacilusaikat és vírusaikat – ha egyszer száz főnél több ember nem is gyülekezhet?

A radikálisabb lépéseket követelők szerint a délkelet-ázsiai példa azt bizonyítja, hogy ha gyorsan drasztikus intézkedéseket hoznak, lezárnak teljes városokat – mint Kínában tették, és tömegesen tesztelik akár az utcán autóikkal haladóakat – mint Dél-Korában, akkor súlyos gazdasági árat fizetve, de sikeresen megfékezik a koronavírus terjedését.

Ezzel szemben ha késlekednek, mint az európai országok, és főként Olaszország tette, akkor pillanatokon belül összeomlik az egészségügyi rendszer a tömegesen érkező, lélegeztetőgépre szoruló betegek miatt. És a súlyos gazdasági válság így is úgy is elkerülhetetlen…

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.