A holnap kezdődő zárlat előtt elugrott az öcsém Zikhron Yaakovból, hogy szétszedje és elvigye a csocsót, ami nálunk többnyire csak a helyet foglalta, ő viszont fiai karanténunalmát csökkentheti majd vele. Ez az az öcsém, akivel koronamentes időben két-három hetente összeülünk megbeszélni és megváltani a világot. Sörözünk is persze, meg egyebek. A vírus miatt régen nem találkoztunk, ő már a járvány elején önkéntes karanténba vonult családjával.

Kimentünk a házunk melletti domboldalra, hogy senkit se fertőzzünk meg. Az előírásoknak megfelelően 30-50 méter a lakóhelytől, de lehet, hogy lehagytam egy nullát. Nem kell aggódni, erre már csak vaddisznók és sakálok járnak. Meg kígyók és skorpiók. Innen a naplemente is csodás.

Mint a régi szép időkben, ismét arcmaszk nélküli testvérek voltunk, lazán, a két métert sem mértük pontosan, a tizenöt perc is jócskán elmúlt már az alkonyatban, mikor két alak bukkant fel a sötétben. 

– A dombtetőre tartotok, vagy a völgybe le? – kérdeztem tisztes távolból.
– Inkább felfelé mennénk – felelték.
– Jó – mondtam –, akkor mi inkább lefelé.

– Micsoda idők ezek – jegyezte meg öcsém, mikor leértünk a völgybe. – Egy ilyen párbeszéd a hónap elején még elképzelhetetlen lett volna itt Izraelben, most, a koronavírus-őrület idején meg teljesen normálisan hangzik.

– Miféle koronavírus – értetlenkedtem –, ezek a szomszédaim a kétméteres sátán-kutyájukkal. Nem hallottad a morgását? Ha a fekete eb felbőszül, két ember sem tartja vissza.

Miután visszamentünk a lakásba, karvezető öcsém az egyik idősebb kórustagjának magyarázta telefonon a távpróba sávszélességgel és számítógépes kapacitással bonyolított technikai részleteit, valamint a többi kórustaggal való kapcsolatlétesítés és szinkronéneklés esélyeit, miközben én azt bámultam a híradóban, hogy miként ellenőrzik a rendőrök a karantén betartását:

– Halló! Maga, ott a tizenharmadik emeleten, lépjen ki az erkélyre, és mutassa meg a drónnak a személyi igazolványát! 

Újra kimenekültünk a sötétbe. Koccintottunk, eszméket és láthatatlan cseppeket cseréltünk. Furcsa állatok morogtak, sziszegtek, vonítottak körülöttünk, mi meg békésen fertőztük egymást.