Mióta lassan negyedik hete nem igazán mozdulunk ki, megváltoztak a szokásaink. Amíg korábban nem nagyon sütöttem, tekintettel a kisméretű lakás kisméretű konyhájára, addig most alaposan kihasználom a negyvenedik szülinapomra ajándékba kapott kis sütőt. Főleg mióta láttam, hogy ugyan a sarki pékségben kesztyűben dolgozik a pék és az eladó is, viszont maszk egyikükön sincs. És hát a kenyeret nem sütjük-főzzük tovább, fertőtleníteni sem lehet, szóval ha az ember friss pékárut szeretne, nem maradt más, mint karanténpékséget nyitni.
Megnyitni nem is volt nagy durranás: bekevertem a jól ismert porélesztőt, felfuttattam, bedagasztottam, és már sült is a pizza, zsemle, akármi. Ámde egy szép napon elfogyott a porélesztő, a boltban sem találtam, szóval nem maradt más, mint a pepecselős alternatív módok. Növekszik is változó minőségben Ödön, a kovász. Már azon is elgondolkodtam, hogy talán bipoláris szegény, hiszen néha elhanyagolt gyerek képét mutatja, máskor meg majd kifut a világból örömében, ha egy picit törődöm vele.
Tegnap Ödön épp depressziós volt. Egyáltalán nem állt szándékában felfutni, úgyhogy gyorsan neveltem egy gyors kovászt.
Kell hozzá 100 milliliter sör, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt és legalább 4 óra türelem. Mivel tegnap épp volt munkám, és ez lefoglalt, így egyáltalán nem zavart, hogy a gyors kovász 4 óra alatt futott fel. Amikor kész lett, adtam hozzá 50 milliliter olajat, 1,5–2 bögre lisztet, 50 ml meleg vizet, sót, és alaposan bedagasztottam. Bő óra múlva, amikor már szépen elkezdett kelni, kipofoztam belőle a lelket is, és betakargattam; aztán, miután a még mindig szomorú Ödönkét megetettem egy kis liszttel, mindannyian aludni tértünk.
Reggelre a tészta szépen púposodott a kelesztőtálban a konyharuha alatt. Megdicsértem, hogy milyen ügyes, ránéztem a közepesen felvidult Ödönre, adtam neki enni-inni, hátha magához tér, őt is megdicsértem, majd újra a megkelt tészta felé fordultam. Átgyúrtam, 6 egyenlő részre osztottam, amikből hosszú kukacokat sodorgattam, megcsomóztam, aztán kicsit pihenni hagytam. Később meleg vízzel átkentem, mákba mártottam a tetejét és 180 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütöttem.
J. az illatokra álmos képpel érkezett le a lépcső aljára. Bar – mondta kérdő hangsúllyal –, van esetleg olyan mini barcheszed, mint a pékségben szokott lenni? Van – feleltem, és megkentem neki egyet vajjal még melegében. Pont ahogy szereti. Amíg én készülődtem a fürdőben, elégedett csámcsogás hallatszott a szobából, és mire perc múlva kimentem, már persze egy darab sem volt…
