A cikk szerzője irodalomtörténész, A Kárpát-medencétől a Földközi-tengerig című, a magyar nyelvű izraeliek történetéről szóló, készülő cikkgyűjtemény szerkesztője.
A magyarországi zsidóság nem jeleskedett cionista érzelmekben, nem is siettek, hogy az első alijázók között legyenek – és mégis, Izrael minden pontján beleütközünk a magyar nyelvűek múltjába. Már meg sem lepődünk azon, ha bárhol megfordulva pillanatok alatt kiderül, hogy akivel beszélünk, tud magyarul, vagy ha mégsem, a nagyapja vagy annak az apja, nagynénje vagy unokatestvére, de legalábbis a szomszédja vagy kollégája bizonyosan magyar nyelvterületről érkezett.
Több nemzedék hallgatott hosszan a saját történetéről, akkor is, amikor az a mindennapok jelenideje volt, akkor is, amikor történelemmé távolodott. Amit elmondtak magukról, maguknak mondták el, azon a különös dallamú nyelven, amely sokáig gúny tárgya volt. És miközben megszületett a mindennapok, tudományok, művészetek mai héber nyelve, a környezet lassan hozzászokott a magyar anyanyelvűek furcsa akcentusához is. Megtanulták Tomi Lapid és Efrajim Kishon nevét, esetleg a karikaturisták közül is tudták Dosról és Zeevről, hogy valahonnan a Kárpát-medencéből érkeztek a Földközi-tenger partjára.
A hosszú hallgatás megtört, és hirtelen ébredt igyekezettel, gyors egymásutánban meg is jelent két kötet, először a magyar nyelvű izraeliekről, majd az izraeli magyar emlékekről. Az első könyv Izrael hetvenedik születésnapját ünnepelte magyarul hetven, magyar hátterű-vonatkozású publicisztikai írással, képeslappal. A másik a turistáknak szól, a magyar emlékek nyomába ered egy magyar és ugyanannak a kötetnek egy héber nyelvű változatával.
A harmadik, kétnyelvű (héber és magyar) könyv csendben készülődött, miközben két társa már a könyvespolcokra, és remélhetőleg egyre több olvasó kezébe került. Ez a készülő, sokrétű és kitartó munkát igénylő cikkgyűjtemény hasonlít is az előző kettőhöz, és különbözik is tőlük. Hasonlít, mert ugyanazt a témát, az izraeli magyar nyelvűek történetét járja körül, de különbözik is: különféle műfajú írásokkal szeretné felvillantani egy több mint százéves történetsorból azokat a kiemelkedő, maradandó értékeket, amelyekről eddig még nem vagy alig esett szó. Bemutatni egy közös nyelvet beszélő csoport jelenlétét az újjáéledő nemzeti otthon, Izrael felépítésében. Nem csak magyarul és nem csak héberül, mert az izraeli magyar hátterű családok is kétnyelvűek, és a kötet szeretne eljutni a világban szétszórva élő magyarul és/vagy héberül olvasókhoz is.
A magyarországi zsidó és az izraeli magyar hátterű kulturális-szellemi örökség kutatójaként az évek során egyre több, kíváncsiságot keltő apró adalékhoz jutottam. Egészen addig, amíg bele mertem vágni egy beláthatatlan projektbe: megtalálni azokat a kutatókat, családokat, akiknek közreműködésével és közös erővel összeállíthatunk egy kötetet a magyar nyelvű izraeliekről. Többen kérdezték, akik hallottak a tervről, milyen forrásokra támaszkodunk. Röviden válaszoltam: sötétben tapogatózunk.
David Giladi egy kötetet szentelt a mérnök alijának (1920/21), a magyar nyelvű izraeliek egy-egy cikkgyűjteményt adtak ki Izrael fennállásának tizedik, majd huszadik évfordulójára. A Budapesten 1903-ban alapított cionista diákszövetség, a Makkabea túlélő tagjai az alapítás ötvenedik évfordulóján Haifában gyűltek össze, az ott elhangzott beszámolókat füzetbe gyűjtötték és kiadták. Kincsesbánya a sajtó, a tel-avivi Új Kelet, a Buenos Airesben megjelenő Hatikva és néhány magyar nyelvű izraeli periodika. Lassan kirajzolódtak a körvonalak, azok a témák, események és a hozzájuk kapcsolódó személyek, akikről mindenképpen szót kell ejteni egy ilyen összefoglaló műben. Meg kellett találni azokat a kutatókat, akik a saját területükön eljutottak magyar anyanyelvű tudósokhoz, orvosokhoz, írókhoz, mérnökökhöz, muzsikusokhoz, színészekhez, rendezőkhöz és sok más területen működő kiemelkedő társaikhoz. A kutatók közül legtöbbnek nincs magyar háttere. Meg kellett találni azokat a családokat, ahol még nem jutottak hozzá, hogy a fiókok tartalmát kiborítsák, hogy felnyissák az elfeledett dobozt vagy belenézzenek a félreeső sarokban őrzött bőröndbe, előkeressék a családi leveleket és albumokat. A legtöbb családban már senki nem beszél magyarul. De mindenki teljes odaadással, őszinte lelkesedéssel és örömmel fogadta a kötet tervét, és önként vállalta a közreműködést.
Tanulmányok, visszaemlékezések születtek, összefoglaló munkák egy-egy témáról. Kiemelkedő személyiségek pályaképe mellé korabeli újságcikkek, levelek, naplórészletek, interjúk kerültek. A fényképek és a dokumentumok láthatóvá tették a múltat. A színes gyűjteményből szokatlan könyv született: sokféle műfajú írást kronológiai és egyben tematikai rendbe soroló, egységes kötet.
A történet a 19. század végén kezdődik, és a 20. században eljut a hetvenes-nyolcvanas évekig. Egy közös nyelvet beszélő közösség izraeli múltja Izrael történetéről is szól. Nélkülük szinte elképzelhetetlen az újjászülető nemzeti otthon megteremtése. A cionizmustól távolságot tartó Kárpát-medencéből érkező izraeliek „úgy szerették ezt az országot, ahogy mi, szabrék el sem tudjuk képzelni” – írja többek között a kötet egyik cikkében Kishont Ferenc fia, Rafi.
Nem kerülhetett be mindenki a kötetbe – hiszen ez lehetetlen. Ki mondhatná meg, mikor értünk el „mindenkihez”? Ki találja meg azokat, akik mindenkiről írni tudnak? Teljességre nem törekedhettünk. Csak arra, hogy az unokák és dédunokák a kötetben lapozgatva megismerjék a múlt egy-egy részletét. És arra, hogy ha a következő generációk valamelyikében valaki kedvet kap arra, hogy a magyar nyelvű izraeliek történetét újra fölfedezze, a könyvespolcon legyen egy forrás, ahonnan kiindulhat.
Köszönetet mondunk a projekt támogatóinak, alapítványoknak, intézményeknek, magánszemélyeknek, a muzsikusok emlékére rendezett koncertsorozat zenészeinek és közönségének. A könyv kiadásához további támogatók anyagi hozzájárulását kérjük.
A kötet a mérnökalija századik évfordulójára jelenik meg.
https://huilproject2018.wixsite.com/huilproject
