Most, hogy lecsengőben a koronavírus járvány első, váratlan hulláma, eljött az ideje a számvetésnek. Noha harcunk Pandémia ellen feltárta összes gyengeségünket, de erőnket is, és lassan elmondhatjuk, hogy győztünk, vagy legalábbis egészen jó arányokkal túléltük ezt is.

A túlélést persze csak nemzetközi összehasonlításban lehet megérteni. Ezen a térképen térségünk országait látva többé-kevésbé elégedetten hümmöghetünk. Az ősellenség (?) Iránban 74,73 halott jutott minden millió polgárra, Erdogan Törökországában 41,04, nálunk meg csak 27,15.

Mondjuk ha jobban megnézzük a térképet, akkor láthatjuk, hogy a szomszédos Jordániában 0,88, Egyiptomban 4,26, Szaúd-Arábiában pedig 5,49 ugyanez a mutató. Persze mondhatja a kedves olvasó, hogy mit hasonlítgatjuk magunkat ezekhez a keleti arabus népségekhez, lássuk inkább Európát, ahol az olaszoknál majd 481, a spanyoloknál meg 547 a halott milliónként.

Ellenvetést csak az jelenthet, hogy a térkép alapos megfigyelése alapján több dolognak lehet kulcsszerepe az egyes országoknál: a korfának, vagyis hogy mennyi a fiatal és mennyi az idős, mert a fiatalok körében sokkal alacsonyabb a halálozás, és ennek alapján bizony a Közel-Kelethez kell hasonlítgatnunk magunkat. Ezért viszonylag jó az iráni statisztika, még ha csalnak is, európai összehasonlításban. A másik fontos tényező a járványellenes harcban úgy tűnik, az volt, hogy mennyire és milyen gyorsan reagáltak a helyi döntéshozók és hogy a lakosság engedelmeskedett-e.

Európában előttünk jártak, de még nem tudták miként reagáljanak, lassúak voltak, rossz a korfájuk, és ráadásul a lakosság sem vette sokáig komolyan az első időkben a vészt. Nálunk viszonylag gyorsan léptek, elsősorban a sokat szapult, de a járvány megkövetelte intézkedéseket a nemzetközi sajtó és helyzet ismeretében villámgyorsan átlátó média, az újságírók sürgetésére.

Miután Netanjahu felismerte a koronavírus által neki tálcán kínált politikai előnyöket, ki is facsarta őket az utolsó cseppig s apokaliptikus rémisztgetéssel gyakorolta kedvenc műfaját, a lakosság megfélemlítését. És mivel a háborúk, hadműveletek miatt jól begyakorlottan engedelmeskedünk a veszélyhelyzetekben, sikeresen és gyorsan bezárkóztunk és ezzel rendkívül erős nemzetközi beágyazottságunk ellenére is viszonylag sikeresen megvédtük magunkat.

Védett bennünket még a jó korfa is, aminek hatását elsősorban az ultra-ortodox negyedekben láthatjuk, ahol akárcsak Amerikában vagy a szófogadatlan és gyakorlatlan Európában, a lakosság eleinte fütyült az utasításokra. Nálunk mégsem lett olyan katasztrófa, mint ott. A sok gyerek és viszonylag kevés idős ember miatt még ezekben a negyedekben is alig haltak meg, és viszonylag kevesen betegedtek meg, noha innen, és az idős-otthonokból került ki az áldozatok döntő többsége.

A járvány persze rámutatott gyengeségeinkre is: ahol csak lehetett, tombolt a balagan. Netanjahu összpontosította a hatalmat az általa könnyen felügyelhető Egészségügyi Minisztérium vezetőinek kezében, csak ők dönthettek, de kevesen voltak s nem is mindig a szakemberek döntöttek, hanem sokszor a nem is orvosi végzettségű igazgatójuk. A kormányfő paranoiája és hatalmi harca Benettel, nem tette lehetővé, illetve a minimumra korlátozta legnagyobb erősségünk bevetését, a polgári védelemben jártas és gyakorlott hadsereg felhasználását.

Az Egészségügyi Minisztérium irányító csoportja aztán koncepciótlan volt és kontroll nélkül kapkodott, mert ezenközben Netanjahu elsősorban hatalma átmentésével, a Gantz-cal folytatott politikai játszmákkal volt elfoglalva. A szájmaszk például pár hét alatt bámulatos karriert futott be a tiltottól a megtűrtön át a támogatottig, majd a kötelezőig.

A sokfelé tomboló balagan áldozataivá váltak sajnos az idősotthonok, a halálozás másik fő forrása. A rendszer kapkodása és gyengesége ezen a területen mutatkozott meg leginkább. De végül itt is összeszedtük magunkat, kineveztek egy felelőst, aki rendet tett, ugyanis ezek az intézmények, mint kiderült, a népjóléti, és az egészségügyi minisztérium, valamint az egészségbiztosítók közötti senki földjén találhatóak, és ezek egymáshoz küldözgették a járvány ügyeiben az idősotthonok tanácstalan vezetőit. Erre a gondra is megint azok a “tollas terrorista népellenség” újságírók hívták fel a figyelmet, és segítették megoldását állandó napirenden tartásával.

Legjobban a lakosság döntő többsége vizsgázott. Izrael népe tőle szokatlan, illetve a bajban szerencsére mindig előkerülő fegyelmezettséggel, összefogással, és egymás iránti példás szolidaritással viselkedett – természetesen az arabokat is beleértve. És persze az utóbbi évtizedben alaposan lepusztított kórházakban önfeláldozóan és a legmagasabb szakértelemmel dolgozó egészségügyisek is megmutatták, hogy az alsóbb szinteken továbbra is minden rendben: az emberekre és az emberségre lehet számítani Izraelben.