Tegnap ismét meghalt egy, a fiammal egyidős katona.
Halála különösen fájdalmasan érintett. Ő, fiammal ellentétben, már nem kezdheti el felnőtt életét a katonaság után. Még egy hónapja lett volna hátra, így szülei joggal hihették, hogy egyszülött fiúk szerencsésen megúszta már a szolgálatát. ( A hírekből kiderült, hogy csak édesapjának volt egyetlen gyermeke, szülei elváltak, s anyja második házasságában két húga is született.)
Amit Ben-Jigálnak hívták. Megfogadta magának Auschwitzban, hogy harci alakulathoz vonul be, hogy megmutassa: ha kell, képes és tud harcolni, megvédeni az övéit, és soha többé nem fog azon kiszolgáltatottak közé tartozni, akiket védtelenül meggyilkolhatnak.
Apja meghajlott a fogadalom súlya alatt, és beleegyezett, hogy fia harci alakulatnál szolgáljon.
A 13-as csatorna reggeli műsorának műsorvezetője, Avri, a hajdanán fiatalosan dekadens, mára őszülő, és ezzel párhuzamban egyre kevésbé következetes véleményalkotó, a tragikus eset kapcsán meghívott egy volt terroristát a műsorába, Muhamed Maszaadot. Ő „megtért”, békepárti lett, és áttelepült Izraelbe, ahol ma egy megbékélést elősegítő szervezetet vezet, és azt szorgalmazza, hogy Izrael vonja meg támogatását a Palesztin Autonómiától, amíg az pénzjutalomba részesíti a terroristákat vagy családtagjaikat.
Külön visszatekerek a műsorban, hogy ismét lássam, mit felel Avri komolykodó kérdésére: vajon egyetért-e a Haarec egyik újságírójával, miszerint a kiskatona gyilkosát, pusztán e tette alapján nem lehet terroristának nevezni? Jól sejtem, Muhamed tudja, milyen választ várnak tőle: hogy kimondja, a kődobáló egy terrorista volt. De Muhamed nem adja meg ezt a könnyű kis győzelmet Avrinak, nem hajlandó együtt szapulni vele a Haarecet.
„Külön kell mérlegelni az okokat” – feleli. „Senki sem terrorista a palesztinok között, hanem csak belekényszerülnek a terrorba, hogy terroristák legyenek. Kétféleképpen juthatnak pénzhez: vagy munkával – de munkalehetőségek nincsenek a Palesztin Autonómia területén –, vagy a terrorcselekményeket elkövetők családtagjainak járó juttatásokkal.”
Mindez nem új az izraelieknek. Mindannyian tudjuk, miként gerjesztődik a terror. De Muhamed állítását kiegészíteném azzal, hogy nem csak az autonómia kormánya játszik a háborús helyzettel, és használja ki azt saját politikai érdekeire, hanem az izraeli fél is. Igaz Izrael Júdeában és Szamáriában kevésbé.
Az én fülemet is megütötte, hogy a fiatal katona gyilkosát konzekvensen terroristának nevezik az izraeli médiában. Pedig a terrorizmus meghatározásából adódóan csak akkor nevezhető valaki terroristának, ha egy terrorcsoport tagja, vagy nem bevetésen lévő katonák, hanem polgári személyek ellen követi el tettét.
Sokak az elkövető mentegetésének tekintik, ha valaki felhívja a figyelmet a pontos meghatározás fontosságára. Holott a pontatlan meghatározások rossz következtetésekre, azok pedig téves cselekedetekre vezetnek.
Ezen kicsiny pontatlanságokkal manipulálnak a politikai kalandorok, a populista vezetők, mint Johnson a Brexittel, Orbán a „migráncsozással”, vagy Trump egyes palesztin területek annektálásának támogatásával. És persze ne feledkezzünk meg e felsorolásban Netanjahuról sem, a nagy politikai ígérgetőről.
A területek egy részének egyoldalú Izraelhez csatolása különösen aggasztó ajánlat a választók megnyerésére.
Az annektálás támogatói a legkülönfélébb elmélkedéseket hangoztatják. Vannak akiket nem zavarna, ha a dél-afrikai, megbukott apartheid rendszerhez hasonlatosan egy olyan országban élnének, ahol a lakosság egy jelentős részének nincs állampolgársága, vagy nem rendelkezik egyenlő jogokkal. Vannak, akik bagatellizálni próbálják az ezen területeken élő palesztin lakosság számát, vagy abba a hitbe ringatják magukat, hogy ha nem fogadják el a palesztinok saját önmeghatározását népként, akkor majd elpárolognak a megnevezés nélküli palesztinok, vagy „csak” arabként deportálhatóak lesznek a „többi arab” országba.
És vannak, akik egyszerűen egy csipketerítőre emlékeztető térképet képzelnek maguknak, ahol a palesztinok lakta területek, mint a csipke közei, kimaradnak az országból, elszigetelt foltokként egy-egy település helyén.
A katonafiú tegnapi tragédiáját minden bizonnyal még sok, a gyermekkorból éppen csak kilépő fiatal halála fogja követni, ha a közeljövőben a kalandor politikusok megpróbálják teljesíteni jól hangzó, de lelkiismeretlen, átgondolatlan ígéreteiket, és megkezdik az annektálást.
Persze nem elég csak magyar nyelven írogatni, de hamarosan eljön az idő a cselekvésre – természetesen csakis a törvények adta keretek között – hogy megmentsük fiainkat és az országot utódainknak!
Festőművész
