A Kék-Fehér párt öt minisztere átadja törvényhozói székét a pártlistán soron következő politikusoknak

A Kék-Fehér párt öt minisztere átadja törvényhozói székét a pártlistán soron következő politikusoknak, hogy pártjuk az új honatyákkal érdemben vehessen részt a parlamenti bizottságok vitáiban – jelentette a ynet szerdán.

A kneszet egy nappal korábban szavazta meg azt a “norvég” törvényt, amely lehetővé tette, hogy a kneszet mandátumukról lemondó minisztereinek és miniszterhelyetteseinek helyére új törvényhozókat jelöljenek választási listájuk soron következő helyeiről a pártok.

Az új képviselők kneszetbe hívását a Kék-Fehér párt indítványozta, ugyanis mindössze három olyan képviselője volt, aki nem miniszter vagy miniszterhelyettes, miután a párt kettévált a Benjamin Netanjahu vezette Likud párttal kötött koalíciós alku után, és a képviselők fele ellenzékbe vonult.

A lépéssel elveszít egy képviselői helyet a kormánykoalíció, mert négy képviselő a koalíció padsoraiba ül, de egy honatya az ellenzékhez csatlakozik. A Kék-Fehér párt választási listáján az eddig kneszetbe bejutott képviselőket követő öt politikus közül korábban hárman tartoztak a Kék-Fehér választási pártszövetség ellenzékbe vonult részeihez, de Ganzék kettőt közülük a maguk oldalára állítottak.

Az új törvény a pártok választási listájáról behívható új képviselők számát a parlamenti frakció nagysága, és közöttük a miniszteri vagy miniszterhelyettesi tárcát nem viselő honatyák száma alapján határozta meg, s a Kék-fehér legfeljebb öt miniszterét mentesíthette ily a módon a parlamenti munka alól.

Négy Kék-Fehér miniszter már benyújtotta képviselői lemondását a kneszethez, de az ötödik miniszter csak csütörtökön teheti meg, mert addig hatósági karanténban kell tartózkodnia. Lemondásuk két nap múlva lép életbe, akkor esküdhetnek fel a helyükre lépő új törvényhozók.