Két nap alatt több mint 30%-kal nőtt a kórházban kezelt korona fertőzöttek száma – Hírösszefoglaló

Koronavírussal fertőzött súlyos beteget kezel egy orvos a kórházban - fotó: Shutterstock
Koronavírussal fertőzött súlyos beteget kezel egy orvos a kórházban - fotó: Shutterstock

85 éves korában – műtét utáni komplikációkban – elhunyt Zeev Sternhell Izrael-díjas professzor, aki a világ egyik legfontosabb politikatudomány-kutatója volt. Sternhell az izraeli baloldal egyik kiemelkedő gondolkodójaként erőteljesen kritizálta az izraeli jobboldalt és a világot, figyelmeztetve az izraeli demokrácia lehetséges összeomlására. A lengyelországi születésű történész, politológus, az izraeli-palesztin konfliktus szakértője, kommentátora és író, a világ egyik vezető fasizmus-szakértője volt. Sternhell a Jeruzsálemi Héber Egyetem Politikatudományok Tanszékét vezette, és közel 50 évig publikált a Haaretz újságban.


Az új statisztikák tükrében félő, hogy Izraelben már most a koronavírus fertőzések második hullámáról beszélhetünk, és hamarosan elérhetjük akár a napi ezer új megbetegedést is. Különleges kormányülést hívtak össze mára az ismét növekvésnek indult koronavírusos fertőzések számának visszaszorítására. Elég lesz-e a lakosság fokozott figyelmeztetése és felhívása a védekezésre, vagy ismét vissza kell lépnünk az egészségügyi okokból meghozott korlátozásokban? A kérdésre a holnap ülésező “koronakabinet” adja majd meg a választ.

Két nap alatt több mint 30%-kal nőtt a kórházban kezelt korona-betegek száma. Az izraeli koronafertőzések száma szombat estére elérte a 20 633-at, ami előző este óta 294 új megbetegedést jelent. 40 beteg állapota súlyos, közülük 27 van lélegeztetőn, 49 beteg állapota pedig közepesen súlyos. Eddig 305 halálos áldozata van a járványnak, és 15 659 beteg gyógyult meg.

Az Egészségügyi Minisztérium utasította a kórházakat, hogy készüljenek fel a korona-osztályok azonnali újbóli megnyitására, a megbetegedések megnövekedett száma és a második hullám kitörésétől való félelem miatt. A múlt héten már megnyitottak néhány korona-osztályt, köztük a Kfar Saba-i Meir és az afulai Haemek kórházakban. Néhány napja a Tel Hashomer Orvosi Központban is megnyílt a korona-betegek intenzív osztálya.


Yaakov Litzman lakás- és építésügyi miniszter azzal a kéréssel fordult Izrael Katz pénzügyminiszterhez, hogy csökkentse a periférián lakást vásárló befektetőkre kivetett vételi adót, és csak a központban vásárló befektetőkre kivetett magas adókulcsot tartsa fenn. A Pénzügyminisztérium fontolóra veszi, hogy meghosszabbítsák-e a 2015-ben jóváhagyott ideiglenes rendelkezés érvényességét, mely az év végén jár le. Ez 8–10%-os adót ró a befektetési célból lakást vásárlókra, szemben a lakhatás céljából első lakást vásárlók vagy a lakáscserét végrehajtók által fizetett 0–5%-kal.


Az izraeli hadsereg szóvivője szombaton bejelentette, hogy megtalálták a pénteken eltűnt, Jeruzsálemből való, 21 éves Adiel Fischler törzsőrmester testét a Shizafon katonai bázis közelében lévő gyakorlótéren. Adiel parancsnokként szolgált a páncélos hadosztály harcosainak kiképzésében. A katonai rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek kivizsgálására.


Ma reggel részleges napfogyatkozás volt Izraelben. A folyamat nem sokkal fél nyolc előtt kezdődött, és a takarás 40%-os csúcsát fél kilenckor érte el. Legközelebb 2027-ben lesz hasonló égi jelenség.

***

Csináljuk együtt a napi hírszüretet! Néhány mondatban fogalmazd meg a szerinted fontos, friss izraeli hírt, amit minden nap 11:00 óráig küldhetsz el az info@izraelinfo.com címre. Csak linkeld be a forrást is.

Napi Hírek Izraelből
Izraeli hírek – friss válogatás a napi sajtóból

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.