Második menet: a kuplerájok
Az a másik Csilla, akiről az első menet szólt, gyermekkora traumáival ott maradt Magyarországon. Az új, rettegő, betört, összetört Csilla története itt Izraelben folytatódott egy akkói kuplerájban.
A prostitúció nem egy döntés. Hiába hangoztatják, hogy ő választotta. Nincs választás ebben. Egyik nő sem választja azt, hogy harmincan behatoljanak a testébe egy nap, bántalmazzák, és úgy viselkedjenek vele, mint egy tárggyal. Nincs ilyen választás.
Csilla Ezra:
1998 szilvesztere. Akkor rakott fel a Viktor másodjára a repülőgépre.
Miri és egy embere odakint vártak minket a reptéren. Miri volt az, aki meghívót küldött a lányoknak, hivatalosan az ő nevére jöttünk. Elvittek minket Akkóra. Ott volt egy bordélyháza a Viktornak. Volt neki még egy Haifán is. Először az akkóit töltötte fel nőkkel, de a haifait is meg akarta tölteni. Azért járt Magyarországra, hogy a kuplerájokba szerezzen lányokat. Mind a kettő működött már korábban is, csak akkor helyi lányok voltak.
Csakhogy ő többet szeretett volna keresni. Ha vesz egy lányt ezer dollárért, akkor az csak egyszeri befektetés. Viszont az összes bejövő pénz az övé, mert a lánynak, akit megvásárolt, nem adott fizetést. Nem osztozott meg vele a bevételen, mint ahogy a helyi lányokkal kellett: fele-fele. Azok meg hol jöttek, hol nem. Volt egy életük, volt egy otthonuk. Bármikor meggondolhatták magukat. Viktor azt szerette volna, hogy teljesen a tulajdona legyen minden lány, aki nála dolgozik. Ezért gondolta úgy, hogy könnyebb vásárolni.
A kupleráj Akkó külvárosában volt.
Autójavítók meg ilyenek voltak a környéken. Nem volt ablaka, csak egy ajtaja, azon lehetett ki- vagy bemenni. Mi csak bementünk rajta, ki nem léphettünk. A szobák csak fülkék voltak, egy tusolóval és egy nagyon keskeny ággyal. Halvány fény volt. Sötétbordó szőnyegpadló, a falakon is. Nagyon alvilági volt a hely hangulata. Pont ez volt a cél. Ez vonzza azokat az embereket, akik a normális életükben éldolgozók a munkahelyükön, családapák, jó férjek. Mindenki tiszteli őket, de ez nekik kemény erőfeszítés, és néha vágynak arra, hogy rossz gyerekek legyenek egy félórára.
Ahogy beléptél a szalonba, bal oldalon ült az üzletvezető. Ez a férfi kezelte a kasszát, de minden az ő hatásköre volt. Ő dönthetett arról, hogy melyik lány kap büntetést, melyiknek kell bent lenni a szobában, melyik jöhet ki, és ő döntött arról, hogy ki menjen ezzel a vendéggel, és ki a másikkal. Ő gondoskodott nekünk egyszer egy nap ételről. Igen, egyszer egy nap! Volt ezen kívül egy cigaretta-automata, meg egy meleg italos automata, meg egy hideg üdítős.
Nem volt kerek összeg a tarifa, és a vendégek általában otthagyták a visszajárót. Én annyira nem tudtam, hogy hogy kell működni egy túlélő embernek egy ilyen helyen, hogy visszautasítottam a borravalót. Annyira becsületes ember voltam. (Nevet.) Dolgoztam korábban felszolgálóként, amikor tinédzser voltam, tudtam, mi az a borravaló, de azt is tudtam, hogy azért megdolgoztam. Az agyam, az egész lényem, nem tudta elfogadni, hogy jön egy férfi és azt csinál a testemmel, a testemben, amit csinál, egy kuplerájban, és hogy ez munkának számít. Az agyam eltávolította a két dolgot egymástól. Mi kaptuk a pénzt, kivittük, leadtuk. Én leadtam a borravalót is.
Időbe tellett, amíg felfogtam, mi történik ott.
Hamar megértettem, hogy nekem szükségem van arra a pénzre, ha nem akarok éhen maradni, mert a napi egy szendvics az nem sok. És cigarettáztam is. Azt is nekem kellett megvenni. És ruhákat vásárolni. Az úgy történt, hogy jött egy házaspár. Ők jártak bordélyról bordélyra. Vásároltak olcsón a piacon dolgokat, és azokat eladták nekünk horribilis összegekért. Nem ismertük az arányokat. Kaját nem hozott senki. Ha ittam egy forró csokoládét, az egy kicsit eltöltötte a gyomromat.
Mi ott effektíve rabok voltunk.
Soha nem tehettük ki a lábunkat. Azokban a fülkékben aludtunk. Hajnali négyig dolgoztunk, és mikor bezárták az ajtót, ki kellett takarítanunk az egész kuplerájt. Ötkor tudtunk elaludni, és nyolckor már ébresztettek minket. Letusolni, összeszedni magad, felöltözni, kisminkelni. Az ilyesmit is mindenki magának vette, abból a borravalóból, amit végül is megtanultam elvenni. Megígérték nekünk az első hetekben, hogy valami nagyon kicsi összeget kapunk havonta. Ezt oda is adták az első hónapban. Aztán többet már nem.
A lányok között volt egy-két orosz, meg afrikaiak. Ők is úgy lettek „megvásárolva”. Az egyik orosz lányról, akit Vikának hívtak, megtudtam, hogy hazaküldték, mert nagyon ivott. Nem is nagyon tudták kinek továbbadni. Alkoholista volt. Elment és kiugrott a 9. emeletről a születésnapján.
Az első vendégem:
Ültünk a szalonban, belépett, rám mutatott, bementem vele a szobába. Féltem levetkőzni egy idegen ember előtt, főleg, amikor nincs még csak közös nyelv sem, azt sem tudom mondani, hogy bocsánat. Olyan nincs, hogy ellenkezz! Attól félsz, hogy kimegy és panaszkodik a srácnak, aki vigyáz ránk, és akkor biztos valami büntetés jön.
Úgy érkeztünk oda, hogy jól betörtek minket.
Belénk verték, hogy nincs értelme az ellenkezésnek, sőt, azzal csak ártunk magunknak. Emlékszem pontosan: nagyon összehúztam magam és remegtem. Odajött hozzám, ránézett a mellemre, és valami olyasmit mondott, hogy ez meg micsoda. Egy évig szoptattam, már nem úgy állt, ahogy egy 22 éves nő mellének kell. Ezért is fizettek kevesebbet értem. Felöltözött és kiment. Nem mertem kimenni a szobából, mert biztos voltam benne, hogy annyira borzalmas dolgot tettem, hogy ezért biztos büntetés jár. De nem történt botrány.
Viktor társa egy korán nyugdíjazott rendőrtiszt volt, úgyhogy voltak kapcsolatai. A rendőrök tudták, mi ez a hely, csak valahogy nem akarták igazából tudni. Naponta egyszer bejött a járőr. A papírjaink soha nem voltak nálunk, de olyankor mindig kivették a széfből az iratainkat. Odaadták nekünk, hogy menjünk oda a rendőrhöz és mutassuk be, aztán visszavették. Formális dolog volt. Eljátszottuk, és a rendőrök is eljátszották, hogy ez nem is egy kupleráj, hanem egy hostel, és mi turistalányok vagyunk, akik itt szálltunk meg.
Én majdnem három hónapig voltam ott.
Viktor ezalatt még Magyarországon volt. Akkor az történt, hogy az egyik elrabolt lány kiugrott a József utcai lakás ablakán. Teljesen összetörte magát. Kijött a mentő, meg a rendőrség. Ott feküdt a földön, és sokan álltak körülötte. Pont megérkezett Viktor és a tolmács. A lány látta a lábak között, ahogy leparkolnak és kiszállnak, de Viktor és a tolmács nem látta a lányt, csak a csoportosulást. A lány kiabálni kezdett, hogy ott vannak, ott vannak. Elfogták őket.
Ez a ti életeteket is megváltoztatta?
Arra számítottak, hogy nemzetközi ügy lesz, és az Interpol is nyomoz majd. De itt Izraelben elcsendesedett a dolog. A tolmács és Viktor Magyarországon börtönbe kerültek. Itt Viktor testvére átvette az irányítást. Az összes többi lányt hazaküldte, mert a nyomokat el kellett tüntetni, de meg akart menteni legalább egy-két lányt a csapatból azért, hogy tudjon tovább pénzt keresni rajtuk. Minket választott [a barátnőmmel], mert mi ketten nagyon gyorsan tanultuk a hébert az alatt a két-három hónap alatt, és mi már tudtunk kommunikálni, a többiek meg kevésbé. Annál az első vendégnél megértettem, hogy milyen borzalmas az, hogy nem tudom magam kifejezni. Azt gondoltam, hogy ha megtanulok minél hamarabb héberül, az lesz az egyetlen, amivel úgy-ahogy meg tudom védeni magam ebben a helyzetben. Volt egy tükör minden szobában. Az egyetlen dolog, amivel írni tudtam, az a rúzsom volt. Minden új szót, amit megtanultam, felírtam piros rúzzsal, fonetikusan, hogy meg tudjam jegyezni. Tanulni, tanulni, tanulni a nyelvet! Mintha ez menthetné meg az életemet, de végül ez volt, ami betett nekem, mert ezért nem küldött haza az új főnök. Elvitt engem és a barátnőmet Mirihez. Ott voltunk egy ideig. Az új főnök bérbe adott minket más bordélyházaknak, hogy ne ide vezessenek a nyomok. Minden nap taxit hívtak nekünk. A sofőr tudta, hogy csak itt és itt tehet le bennünket. Már az ajtóban vártak minket, bevittek a kuplerájba, mindig más és más helyeken. Ezek a helyek mind ott voltak a Krayotban. Check Post Haifa, Tsomet Kiryat Ata.
Ezek a helyek még ma is megvannak, a mai napig működnek.
Viktor testvére más szisztémában dolgozott velünk. Minden kuncsaft tarifájának megkaptuk a negyedét, a bevétel többi részét pedig szétosztották a kuplerájfőnök és a mi tulajdonosunk között. A taxit természetesen nekünk kellett kifizetni. Mirinek meg adnunk kellett naponta száz sékelt. Húsz évvel ezelőtt kétszáz sékelt benyelni naponta azon, hogy két embernek kiad egy szobát, kávét készít, meg ebédet, az elég jó pénz volt neki. Miri egy magyar származású nő, tizenegynéhány éves korában alijázott ide, és ő is dolgozott a prostitúcióban, de ő nem megvásárolt nő volt, hanem állampolgár. Valahogy kapcsolatban maradt Viktorral. Miri is része volt ennek a biznisznek.
A terv az volt, hogy ha a vízumunk három hónap után lejár, akkor hamisítanak nekünk újat, és túladnak rajtunk, de mikor elkezdték megérezni, hogy baj van Pesten Viktorral, akkor kapkodni kezdtek, mentették, ami menthető. A barátnőmet összeházasították az egyik sráccal a bandából. Az annyi volt, hogy öt percre kimentek — arab volt a srác —, valami vizet dobott az arcára, mondott három szót, és muszlimmá vált. Elmentek és összeházasodtak. Személyi igazolványt még nem kapott, csak tartózkodási engedélyt. Azért csinálták az egész procedúrát, hogy őt Izraelben lehessen tartani. Rám már nem maradt idő. Ez az utolsó pillanatban volt, mert azt akarták, hogy menjünk Pestre a bíróságra és tanúskodjunk a Viktor mellett,másrészt, hogy amikor visszafelé jövünk, újra meghosszabbítják majd a vízumunkat. Vettek nekünk repülőjegyet.
Ferihegyen várt minket az a fickó, aki a belügyminisztériumi kapcsolat volt, aki a paszportunkat csinálta annak idején. Elvitt minket a tárgyalás napján, és egy-két utcával a bíróság előtt leparkolt. „Itt várlak titeket. Menjetek be tanúskodni!” Nem voltunk hajlandóak erre, azt hazudtuk neki, hogy nem engedtek be minket. Ez egészen észszerű magyarázat volt.
Miért nem szöktetek el onnan a bíróság elől? Vagy miért nem tettetek terhelő vallomást ellenük?
Emlékszel a levágott fülű gyerek fényképére? Ez a félelem még tartott természetesen. Elraboltak. Behatoltak a lelkedbe, testedbe. Minden aktus egy megerőszakolás! Folyamatos a rettegés attól, hogy megint jönnek, megint megerőszakolnak, megint adnak egy pofont, bántanak, szidnak, káromkodnak vagy leköpnek. Folyamatosan megaláznak. Azon vannak, hogy összeroncsolják benned az ellenállást. Lehet, hogy talpra állsz másnap reggel, még tán mosolyogni is tudsz, de az nem a te mosolyod, az biztos. Kilométernyire vagy a saját testedtől. Kiszálltál saját magadból. Az már nem te vagy.
Semmivé tettek, és nem vagy már a saját magad ura.
El akarok mesélni valamit, hogy könnyebben megértsétek. Randevúztam egy sráccal. Találkoztam vele egy parkban. Mikor hozzám ért és megcsókolt, én ledermedtem, és onnantól kezdve ő azt csinált velem és bennem, amit akart. Pedig ez már évekkel azután történt, hogy megszabadultam tőlük! Már benne voltam a terápiában, már itt dolgoztam önkéntesként az ambulancián!
Ez beleépül az emberbe.
Már rég lejöttem a szerekről, már tiszta vagyok, már egy cigarettát sem szívok el, de belül még ma is el tudom hinni azt, hogy egy drogos kurva vagyok. Mert elhitették velem.
Aki a bántalmazást elszenvedi, az elhiszi magáról, hogy ezt érdemli, hogy ez jár neki. Elfogadja, hogy ez van. Nem tudod ilyen helyzetben, hogy mit fognak veled csinálni. Teljesen össze vagy zavarva, meg vagy félemlítve.
És már te is benne vagy.
Téged is berakhatnak a börtönbe. Nem akarod még jobban összebonyolítani a dolgaidat. Félsz, hogy ha ott ülsz a bíróság előtt, hogy elmagyarázd, nem fognak hinni neked. Ezért nem szöktünk meg. Akkor.
Visszakerültetek ugyanabba a helyzetbe, ugyanoda?
Igen, Mirihez, és jött a taxi reggel. Akkor már láttunk rá egy pici esélyt, hogy visszahozzuk az erőt magunkba. Taxival küldözgettek, és az új kuplerájos kiengedett minket a boltba venni valamit… Éreztük, hogy a hurok a nyakunk körül már nem annyira szoros. Néha tudtunk már levegőt venni.
És megszöktünk. Együtt. Kiterveltük.
Ez nem sokkal a budapesti út után volt. Ez meg kellett hogy érjen, hogy felül tudjunk kerekedni a félelmünkön. Megjött az eszünk, mert nem kontrolláltak már minden pillanatban. Elbújtunk egy arab faluban, egy arab srácnál, a családjánál. Mesélték nekünk, hogy Viktor már börtönben van. Rájöttünk, hogy már nincsenek abban a pozícióban, amiben voltak.
De most nincs pénzünk! Akkor mi legyen?
Ez az arab gyerek is kapcsolatban volt a bandával. Ahogy visszanézek a dolgokra, látom, hogy mindig ugyanazoknak az embereknek a kezén voltunk, és mindenki saját magának akart hasznot belőlünk… Ez a srác például azt mondta, hogy van egy hely, amit ismer Tel-Avivban. „Odaviszlek benneteket, és akkor tudtok pénzt csinálni, és haza tudtok menni.” Ő ezt már lebeszélte.
Ez is csak egy adásvétel volt.
Ott már arról is gondoskodtak, ahogy odamentünk, hogy kábítószert nyomjanak a szánkba. Eleinte ecstasy volt, utána kokain, LSD, de heroin akkor még nem. Emlékszem, ez is egy olyan aktus volt, aminek nem tudtunk ellenállni. Nem tudtuk azt mondani, hogy nem, köszönöm, nekem ne adjatok ilyet. Megértettük, hogy hiába szöktünk meg Viktortól, cseberből vederbe, nincs mit tenni. Mikor az elsőt beadták, egyszerűen megnyugodtam. Tudni kell, hogy az ecstasy alapanyagát használják a gyógyászatban is, a traumák kezelésére. Mikor rádöbbentünk, hogy újra ugyanaban a cipőben járunk, akkor már az összeomlás szélén álltam. Az egyik percben röhögőgörcs volt rajtam, a másik percben sírógörcs. A fejemet konkrétan, szó szerint a falba vertem. Ilyen állapotban nem volt nehéz odanyomni azt az izét, hogy ez jót tesz majd neked, fogjad!
És utána már én nem akartam megválni az anyagtól.
Mindegy, mit csinálnak bennem, vagy velem, csak az ecstasy meglegyen, mert megbolondulok, ha ez nincs. Természetes, hogy ezt is nekünk kellett megvásárolni. Senki nem adta ingyen.
Jó, akkor majd most megkeressük a pénzt a repülőjegyre! De akkor már nem volt olyan nagyon sürgős.
Abban a kuplerájban, ahova ez a srác vitt minket, volt engedélye a főnöknek a rendőrkapitánytól, hogy három turistalányt tartsanak ott. Ha a rendőrség bejött, elkérték az iratainkat. Az ottani rendőrök is tudták, hogy ez kupleráj, de nem csinálták az agyukat, mint Akkón. Rögtön láttuk, hogy itt még a rendőrséghez se fordulhatnánk. Lehet, hogy a kapitány vitt volna vissza a tulajdonoshoz. Kezed-lábad meg volt kötve megint. Tudtuk, hogy vigyáznak ránk, de mégis szabadabbak voltunk. Azzal hitegettük magunkat, hogy megvesszük a repülőjegyet. De akkor már ott volt az anyag, ami belevitt minket egy függőségi körbe, és egyszer csak…
Mindig féltem attól, hogy Viktor bandája megtalál minket.
Egyszer két méterre tőlem nyílik az ajtó, és Viktor tesója áll ott. Belenézett a szemembe. Lebújtam a kassza mögé, de tudtam, hogy látott. Becsukta az ajtót, és elment. Csak azt remélhettem, hogy nem ismert fel. Nem jött többet, de rettegtünk tőle. Ezt csak azért mesélem el, hogy értsétek, mennyire nem tudtunk kiszabadulni. Mindig volt valami, valaki, aki sakkban tartott minket.
Pénzt gyűjteni tudtatok?
A kábítószerre elment minden. Úgyhogy a hazautazás tolódott.
Ekkor ismertem meg a férjemet.
Egy csodálatos ember volt, csak ő is rossz helyre született. Ez egy-két hónappal azután volt, hogy Tel-Avivba kerültünk. Éppen akkor szabadult a börtönből. Ő már használt korábban heroint is, aztán a börtönben tiszta lett. Elég erősen jött ki onnan. Valaki beajánlotta a kuplerájba, de nem volt odavaló. Ezt egyből láttam rajta. Beleszerettem. Nagyon szép volt a világ az ecstasytól. (Nevet.) Tele voltam jó érzésekkel, kihúztam magam újra és így jártam, nem csak kuporogtam. Ő is belém szeretett, és ő is nagyon könnyen belecsúszott az ecstasyba.
A kábítószer megmentett — akkor még. De éppen annyira fogva is tartott.
Az életem három szakaszból áll. Mind a háromban annyira jelentősen megváltoztam, annyira más ember lettem, hogy életem végéig azon fogok dolgozni, hogy valahogy ezt a három időszakot, ezt a három Csillát összegyúrjam. Hogy ne legyek így megszakadva az érzéseimben.
Azóta, amióta tanultam, és a segítő szakmában dolgozom, tudok pszichológiai magyarázatot.
Egy nő, aki benne van ebben, kialakít magának egy saját gondolkodási formát. Azon belül övé a kontroll. Azon a terepen otthon van, és szívesebben marad benne, mint hogy kilépjen belőle. Akkor hirtelen rázúdulna az igazi valóság.
Az én kis saját „valóságom” a férjem, a szerelem és az ecstasy volt.
Akkor már a vendégek is sokkal könnyebben jöttek, mentek. Úgy éreztem, hogy felettük vagyok. Kicsit molettebb voltam, de az ecstasytól lefogytam. Hú! Ez volt az én vágyam. Az életem kezd alakulni. Hazudtam saját magamnak természetesen. Barátnőm is beleszeretett egy srácba, és valahogy szétváltak az útjaink, nem voltunk már összekötve.
Egy nap elmentem egy kaparós sorsjegyes bódéba, és nyertem ezerötszáz sékelt. Annyi pénzt kerestem a munkámmal, hogy azt el sem lehet képzelni, ennek egy része az enyém is maradt, de soha nem láttam egyben ennyi pénzt. Ezerötszáz! Ezzel csinálni kell valamit! Akkor mondtam a páromnak, hogy házasodjunk össze Magyarországon.
De az agyam már ki volt kapcsolva.
Nem érdekelt már, hogy mi van otthon. A lányom sem érdekelt. Semmi. Annyira távol voltam attól a másik Csillától, aki ott voltam, és attól a helytől. Nagyon ragaszkodtam ehhez a világhoz.
Az ecstasy egyre többet követelt.
Már annyira nem hatott rám, hogy néha tízet vettem be egyszerre. Ez a függőség. Amikor már nem látsz a szemeddel. Senki nem érdekel. Csak te vagy egyedül. És ez még a jobb stádiuma volt. Élveztem is ezt. Hazamentünk, összeházasodtunk, és gyorsan vissza is jöttünk.
Akkor találkoztál a családoddal?
Igen.
És elmondtad nekik, hol voltál addig?
Korábban már tudtam telefonálni, még Akkóról, de nem mondtam el, hogy mit csinálok itt. Az elrablást sem mondtam el. Ugyanazt mondtam, mint az első alkalommal, amikor a Viktor lakásáról hívtam őket, a József utcából, amit ott bemagoltattak velünk: Találtam munkát. Külföldre megyek. Három hónapra, majd jövök. Azt meséltem már, hogy az elrablásom előtt is botrányos volt a viszonyom az anyukámmal. Nem csodálkozott. Gondolom, azt mondta, menjen már, csak hagyjon engem békén.
A házasság után minden ment úgy, ahogy előtte. Béreltünk egy olcsó lakást. És az anyag. Pénz van rá. Ha el is fogyott estig, nem baj, holnap lesz megint. Ördögi kör. A szerelem, az egy kicsit segített, hogy összeszedjük magunkat. Mert volt egy közös célunk, de az anyag mindig ott volt. Tartsunk szünetet, mert a legkeményebb menet még hátra van!
