Azt írja az újság… hogy megjelent egy ismert költő életrajza. Benne egy szomorú, régi történet, amely még a harmincas években Németországban kezdődött.
Ruth és Ludwig jó barátok voltak. Mind a ketten a helyi zsidó általános iskolába jártak, Würzburgban. Bár Ludwig egy évvel fiatalabb volt, ez mit se számított. Ruth kilenc éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Egy év múlva apja, Sigmund Hanover, a város rabbija újra megházasodott, és a családhoz három új testvér csatlakozott. Egyiküket szintén Ruthnak hívták, ő valamivel idősebb volt, és így lett Ludwig barátja ‘a kicsi Ruth’. Szerencsétlen módon a kicsi Ruthot tizenegy éves korában biciklizés közben elütötte egy autó, és az egyik lábát amputálni kellett. Ez persze semmit sem változtatott a barátságon.

Würzburgban a zsidó közösség a temetéseket hagyományosan maga intézte, a hitközség tagjai önkéntesen végezték a halottmosdatást és a temetést is. 1936-ban Ludwig apja, Friedrich Pfeuffer két zsidó holttestét látta el, akiket egy közeli faluban brutális módon meggyilkoltak. Ezután gyorsan határozott, és az egész család még abban az évben kivándorolt Palesztinába. Ruth és Ludwig ezentúl csak levelezni tudtak.
Sigmund Hanover rabbi felelősnek érezte magát a közösségért, és a helyén maradt, bár két nagyobb gyereke szintén Palesztinába költözött. 1938 novemberében, a Kristályéjszaka után a rabbit sok ezer zsidóval együtt letartóztatták. Néhány hét múlva azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy két hónapon belül elhagyja Németországot. A nehézség a vízum megszerzése volt, hiszen abban az időben a zsidókat a világ szinte egyetlen országába sem engedték be.
Végül az egész családnak sikerült angol vízumot kapnia – kivéve a kicsi Ruthot. Kicsi Ruth rokkant volt, ezért nem engedélyezték a belépését. Az idő sürgetett, ezért a család úgy határozott, hogy az akkor tizenhat éves kicsi Ruth egy gyerekcsoporttal Hollandiába utazik, a többiek Angliába, és ott próbálnak majd a kicsi Ruthnak vízumot szerezni Angliába, vagy Palesztinába. A család 1940 februárjában az Egyesült Államokba érkezett, és onnan próbálták meg a kicsi Ruth belépési engedélyét elintézni. Bár mindent megpróbáltak, nem jártak sikerrel, és Hollandia német megszállása 1940 májusában végleg lehetetlenné tette, hogy a kicsi Ruth csatlakozzon a családjához.

A kicsi Ruthot 1943 májusában Sobiborba deportálták, és ott meggyilkolták.
Ludwig, azaz Jehuda Amichai, Izrael egyik legismertebb költője lett.
Soha nem felejtette el gyerekkori szerelmét, számos versében megemlékezett róla.
Ruth, mi a boldogság
Ruth, mi a boldogság? Erről kellett volna
beszélnünk de nem beszéltünk.
A sok fáradozás, hogy boldognak látszódjunk
kiszívja erőnket, mint fáradt földből.
Menjünk haza, más házakba,
„És ha többet nem találkoznánk…”
Az oldaltáska lehúzta válladat
és így praktikus vándor lettél
egyensúly nélkül ám csillogó szemmel.
Amikor a felhőket felemelő szél, felemeli
majd az én szívemet is és egy másik helyre viszi el,
az lesz az igazi boldogság.
„És ha többet nem találkoznánk…”
Nevek nevek,
nevek nevek azokban az időkben, e napokon
(részlet)
Ruth, Ruth, megelőztél a halálban, és most
két óriás a ‘Dicsérjük’ és a ‘Magasztaljuk’ őrzik a halálodat,
mert a két óriás „Áldjon meg’ és „Őrizzen meg’
elbuktak és nem őrizték meg az életedet.
Ruth, Ruth, az Ő nagy neve,
Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, a te neved.

Harapós demi-vierge, kinek a jelszava: a regényeket nem írni, hanem csinálni kell