Ősi rézolvasztó kemencét találtak Beér-Seván

Az ősi rézolvasztó maradványai - fotó: Anar Resiok, IAA

6500 éves rézolvasztó kemence maradványait találták meg Dél-Izraelben, a Negev-sivatag fővárosában, Beér-Seván a régészek – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet.

A Beér-Seva Neve Noj nevű lakónegyedében folytatott ásatásokon egy kicsiny rézolvasztó műhely nyomaira bukkantak, benne a kemence maradványaira, a réz olvasztását szolgáló kis agyagedényekre, azokban rézsalakra.

“A rézgyártás akkori csúcstechnológiájának számított, eddig nem találtak ennél kifinomultabb módszert előállítására ebben a korszakban” – hangsúlyozta az egyik kutató a három évvel ezelőtt kezdődött feltárás jelentőségét a lapnak.

Az is lehetséges, hogy ezen a helyen alkalmazták először a világon a rézolvasztó kemence bonyolult és akkoriban forradalmi technológiáját – írták a Tel-Aviv-i Egyetem és az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) tudósai a Journal of Archaeological Science Reports című szaklapban közzé tett tanulmányukban.

A kutatást Dana Ackerfeld, Omri Jagel és Erez Ben Joszef vezette a Tel-Avivi Egyetemről, közösen Jael Abadi-Reissel, Talia Abulfiával és Dimitri Jagorovval az IAA részéről, valamint Jehudit Haralvannal az Izraeli Geológiai Intézettől.

Tanulmányuk szerint azért lehet a Beér-Seván talált a világ legrégebbi kemencéje, mert eddig soha nem bukkantak kemencére a rézgyártás első szakaszából. Ekkoriban általában még apró, virágcseréphez hasonlító kerámiaedényekben, szénnel fűtött aknákban olvasztották rezet.  

A kemencénél talált ércmaradványok izotópos elemzéséből kiderült, hogy az itteni fémgyártás alapanyaga a mai Jordániában, Beér-Sevától 100 kilométerre lévő Wadi Finan nevű területről származott. A régészek arra következtettek, hogy a rézgyártás titkának megőrzése érdekében lehetett ilyen nagy a távolság a bányák és a kemencék között.

“A maradványok kémiai elemzése azt mutatja, hogy minden műhelynek sajátos receptje volt, amit nem osztott meg a többiekkel” – közölte Ben Joszef professzor a lappal.

A Beér-Seva folyó manapság többnyire kiszáradt medrében abban az időben valószínűleg folyamatosan áramló patak volt, így a természeti környezet biztosította a rézműhelyek számára a kemencékhez és az edényekhez szükséges agyagot.  

A kutatók szerint 6500 évvel ezelőtt az itt élők szigorú társadalmi rétegződésben éltek, elit rétegük a “fényes anyag”, a réz előállításával tartotta fenn hatalmát.

Az általuk előállított réztárgyakat nem gyakorlati célokra alkalmazták, hanem  szimbolikus jelentőségűek voltak. A rézbaltát nem baltaként használták, hanem a kőbalta művészi és rituális utánzása volt, a fémtárgyak főként kultikus szertartásaikon jutottak szerephez.

Ebben a kőrézkornak nevezett időszakban az emberek még kőszerszámokkal dolgoztak. Noha már elő tudtak állítani rezet, még nem jöttek rá az ötvözés később, a bronzkorban virágzó tudományára, amikor ón hozzáadásával szerszámként is alkalmazható, keményebb fémhez juthattak.