Arab országok előtt nyitja meg légterét Izrael

El-Al gép Abu Dabi-ban
El-Al gép Abu Dabi-ban

Légi közlekedési megállapodást írt alá Izrael Jordániával, aminek értelmében az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein felől érkező repülőgépek átrepülhetnek az izraeli légtéren – közölte csütörtökön az izraeli közlekedési minisztérium.

Az egyezményről évek óta folytak tárgyalások, de a szomszédos országok csak azt követően tudták azt véglegesíteni, hogy a két Perzsa(Arab)-öbölbeli ország a múlt hónapban történelminek számító megállapodást írt alá Izraellel a kapcsolatok rendezéséről – áll az izraeli tárca beszámolójában.

Jordán tisztségviselők még nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban.

Az izraeli minisztérium szerint azzal, hogy kereskedelmi repülőgépek repülhetnek át mostantól az izraeli-jordán légifolyosón keresztül, a járatidő rövidebb lesz Ázsia és Európa, illetve Észak-Amerika között, s ez kedvezően érinti az Egyesült Arab Emírségekből és Bahreinből érkező járatokat is.

A tárca szerint a jelen megállapodás létrejöttéhez a brüsszeli székhelyű, az európai légiforgalmi irányítást összehangoló Eurocontrol is hozzájárult.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek Washingtonban megállapodást írtak alá az Egyesült Államok közvetítésével Izraellel arról, hogy teljes mértékben rendezik kapcsolataikat egymással. Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein az első két ország a Perzsa(Arab)-öböl térségében, amelyek megállapodtak Izraellel rendezett kapcsolatok kiépítéséről. Rajtuk kívül csak Egyiptom (1979-ben) és Jordánia (1994-ben) normalizálta kapcsolatait Izraellel az arab országok közül.