Pártos Ödön az Osztrák–Magyar Monarchia Budapestjén született asszimilált zsidó családban. Csodagyereknek tartották, a tanárai hét-nyolc éves korában már felfigyeltek rá. Hubay Jenő külön mestert is adott a fiatal tehetség mellé, Ormándy Jenőt, aki később a Philadelphia Orchestra élén vált a világ zenei életének nagy egyéniségévé. Hubay ajánlására kezdte el tanulmányait a budapesti Zeneakadémián. Többek között Doráti Antal és Seiber Mátyás is osztálytársai voltak. Pártos Ödön hegedült, brácsázott, tanult Weiner Leónál is, és Kodály Zoltán (zeneszerzéstan) egyik kedvelt növendékeként már tizennyolc éves korában diplomát kapott.
Tanulmányai befejeztével a luzerni zenekar elsőhegedűsévé nevezték ki, ezt a posztot egy évig töltötte be, aztán az ezt követő évadban a budapesti hangversenyzenekar elsőhegedűse lett. 1927-ben Németországba emigrált, ahol több zenekarban, köztük a Berlini Filharmonikusoknál játszott. Berlinben megismerkedett Kurt Weill-lel, aki bevezette a filmes világba, így kísérőzenéket is komponált.
1933-ben, a náci hatalomátvételt és a zsidóellenes törvényeket követően Pártos a berlini zsidó kulturális szervezet (Jüdischer Kulturbund) elsőhegedűse lett. A következő évben visszatért Magyarországra.
1936-ban Bronisław Huberman szülőhazájukból elűzött zsidó zenészeket toborzott az általa alapított ereci zenekarba, ahová Pártost is meghívta, de a Szovjetunió kormányával korábban kötött szerződése miatt a zenész csatlakozása késlekedett. A szerződés értelmében Bakuban hegedűt és zeneszerzést tanított az ottani zeneakadémián.
1937-ben elhagyta a Szovjetuniót, mivel a „moszkvai perek” idején nem volt hajlandó a Kommunista Párthoz csatlakozni, és visszatért Budapestre, ahol ismét a hangversenyzenekar elsőhegedűseként zenélt.
Ebben az időben hívta meg Bronisław Huberman egy firenzei találkozóra, ahol felajánlotta neki a Palesztinai Szimfonikus Zenekar (1948-tól Izraeli Filharmonikusok) elsőbrácsás posztját. A Dél-Amerikából, Peruból érkező csábító ajánlatok ellenére Pártos Erec Izrael és az úttörő vállalkozás mellett döntött, és 1938-ban alijázott. Egy fokozatosan benépesülő, szinte megszakítatlanul háborús viszonyok között élő országban kellett bekapcsolódnia a zenekultúra megteremtésébe.
Az Izraeli Filharmonikusok szólóbrácsásaként és az Izraeli Vonósnégyes brácsásaként 1956-ig játszott, és szólistaként is számos koncertet adott Izraelben és külföldön.
Eden Partos, ahogy Izraelben nevezték, Tel-Avivban lakott, a konzervatóriumban és a zeneakadémián tanított. 1951-ben a zeneakadémia igazgatójává nevezték ki, 1961-ben professzori címet kapott. 1954-ben En Gev című szimfonikus fantáziáját – amelyhez a kibucban töltött idő alatt kapta az ihletet – Izrael-díjjal jutalmazták. Ő volt az első zeneszerző, aki ebben az elismerésben részesült. Vonósnégyese Coolidge-díjat nyert.
Pártos az európai zenei hagyományt hozta magával Erec Izraelbe, és a bartóki-kodályi szellemiséget érvényesítette a tanításban és a zeneszerzésben. Nagy tanítójához, Kodály Zoltánhoz hasonlóan Pártos is előnyben részesítette a helyi zene hiteles előadásának hallgatását és lejegyzését. A zeneszerzés forrásának a népzenét tekintette. Az arab és zsidó népzene megismertetése egyaránt fontos volt számára. Stílusa a modális hangrendszerekkel, a modern zenei elgondolásokkal, az orientális hatásokkal gazdagított nyugati zenei nyelvezet. Ezek a hatások jól felismerhetők műveiben. A Bakuban töltött időszakban élénken érdeklődött a közel-keleti zene iránt.
Megismerkedett a keleti zsidóság zenéjével és a jemeni zsidó zene hagyományával. Brakha Zefira énekesnő (Ariel Zilber édesanyja) számára jemeni dallamokat dolgozott fel, és Ovadia Tuvia zeneszerzővel is együtt dolgozott, akik megismertették vele a helyi színeket, amelyeket aztán beépített a műveibe. Izraeli beilleszkedése folyamán Pártos elmélyült az ősi hagyomány feltárásában. Jizkor című, brácsára és vonószenekarra írott művének egy zongorakísérettel hegedűre, brácsára és csellóra komponált változatát is elkészítette. A darab a kelet-európai zsidóság vallásos dallamaira épül, és a holokauszt áldozatainak állít emléket.
Pártos lelkesedett a kibucmozgalom zenei tevékenységéért; zenélt az En Gev kibuc fesztiválján, az En Hasofet kibucban pedig tanított. Egyike volt azon alapító zeneszerzőknek, akik keresték a kapcsolatot az európai származási országuk és a Közel-Kelet „itt és most” zenei kultúrája között.
Pártos munkát vállalt az izraeli filmiparban is, amikor zenét komponált David Perlov filmjeihez.
Sok növendéke számára ő volt a legmeghatározóbb zenész. Egyikük, Rivka Golani világhírű brácsaművész így mesél róla:
„Nem foglalkozott technikai kérdésekkel. Minden diákja először kamarazenét tanult. Pedagógusként nem volt sem könnyű, sem egyszerű ember. Leckéin magával volt elfoglalva zenészként, miközben a diák ott volt. Óráit nem a megszokott időegységekben mérte. Alkalmanként feleségének, Dinának kellett emlékeztetnie őt arra, hogy be kell fejeznie az órát. Sok képességgel és nagy tudással rendelkező ember volt, és ha egy diák eljött hozzá, tudta, hogy készen kell állnia, tökéletesen ismernie kell az anyagot, különben megkapja a magáét!
Azokban az években, amikor még aktív zenészként tevékenykedett, a csoport vezetőjeként képes volt széket vágni a kollégái fejéhez. Temperamentumos, szeszélyes ember volt, ugyanakkor képes volt ugyanahhoz a zenei mondathoz, ugyanahhoz a zenei kifejezéshez különböző módon közelíteni. Stílusában persze megtartotta a játszott mondat minőségét, de valójában nem ugyanazt a mondatot játszotta kétszer. Pedagógiai szempontból ez nem könnyű, de így utólag elmondhatom, hogy diákként sokkal gazdagabb élményt jelentett.
Szinte elérhetetlen tanárként tartották számon. Hét teljes évet tanultam nála; bementem az órájára, játszottam, és sokszor sírva jöttem ki. Pártos mindig kivételezett a Magyarországról betelepült zenészekkel. Így például Erdős Ottóval (zenész és húroshangszer-építő, később Golani férje) első találkozásukkor azonnal barátokká váltak.”
Pártos lenyűgöző, széles látókörű ember volt, és kiváló zenész. Magyar zsidó zenészekből álló közegből jött, amelybe olyan kollégák tartoztak – akikkel az első években együtt zenélt –, mint Fenyves Loránd és Alice hegedűművész testvérpár, Vincze Ilona zongorista, Krausz László csellista, valamint Fehér Ilona hegedűtanár. Míg ez utóbbi keze alól olyan hegedűsztárok kerültek ki, mint Zukerman vagy Mintz, Pártos tanítványai között nehéz ilyen „csillagokat” találni, viszont a zeneakadémia vezetőjeként és tanáraként olyan nagyszerű és fontos zenészek, előadók, énekesek, zeneszerzők, aktív teoretikusok generációit nevelte fel, akik ma Izrael legelismertebb művészei közé tartoznak.
Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvünkben is. Megvásárolható >>
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
