Emelik a korona-bírságokat • Ruhaüzletből zsinagóga

Roni Gamzo professzor szerint mindenkit korona-vizsgálat alá kell vetni, aki részt vett a drúz sejk temetésén Majdal Shams településen, mert félő, hogy a fertőzés újra fellángol! A vírus elleni küzdelem főbiztosa hozzátette, hogy “felháborító látni a tömeget egy olyan városban, amely csak az imént volt hosszasan zárlat alatt a magas fertőzési ráta miatt”. Gamzo az esküvők azonnali betiltását is szorgalmazta az arab lakosság körében, amelyek a vírus terjedésének egyik legfőbb oka.


Az elmúlt napon a fő téma az izraeli közéletben az volt, hogy megemeljék-e a rendelkezéseket be nem tartók büntetési tételét, vagy sem. A Sasz párt vezetője, Arie Deri minden erejével a határozat ellen kampányol. Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy az utcáról nyíló kereskedések nyitásának, az R érték növekedése miatti elhalasztása mellett vajon sikerült-e a rendőrségnek a rendelkezéseket tömegesen és nyíltan megszegő vallásos iskolákban és jesivákban foganatosítania a törvény erejét.


Egy ramat-gani ruhaüzlet tulajdonosa, kreatív ötlettel élt, és üzletére a következő feliratot függesztette: “Zsinagóga10 főig engedélyezett az imádkozók belépése, és a vásárlás a zsinagóga támogatására. Imádkozzatok érettünk!”

A rendelkezéseket megsértve nyitva tartó üzletet a rendőrség néhány nap elteltével “leleplezte”, és 5000 sékel büntetést rótt ki az egészségügyi irányelvek megsértése miatt.


Megtorpant a koronavírus-járvány visszaszorulása Izraelben, növekedett a fertőzöttek aránya az elvégzett teszteknél. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 3,1 százalékra emelkedett a tesztelésnél a fertőzöttek aránya a néhány nappal korábbi két százalék körüliről, ami a szakemberek szerint a járvány visszavonulásának megtorpanását jelzi, és megakadályozhatja a szeptember közepén bevezetett országos zárlat enyhítésének következő lépéseit. Teljes cikk


Benjamin Netanjahu miniszterelnök nem vehet részt a rendvédelmi szervek vagy bírák kinevezésében, a tanúkkal vagy a tárgyaláson részt vevő alperesekkel kapcsolatos döntésekben, vagy olyan jogszabályokban, amelyek befolyásolhatják az ellene folyó bírósági eljárást, közölte hétfőn Avichai Mendelblit főügyész jogi véleményben.


Az Európában ismételten bevezetésre kerülő karantén-rendelet következtében az izraeli virág- és fűszertermelőknek – mint Európa egyik legnagyobb beszállítóinak – óriási veszteséggel kell számolniuk. 70 millió szál virág és 200 ezer tonna fűszer marad a termelők nyakán, amely a virágtermelőknek 50 millió, a fűszertermelőknek 20 millió sekel veszteséget jelent.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.